Ahogy a színpadon, úgy az életben is
Beszélgetés Illényi Katica hegedűművésznővel.
Hegedű, komolyzene, dzsessz, világzene, sztepptánc,
és Illényi Katica
Mindig úton van. Valahová, valami felé tart. Most épp Szegedre, a napfény városába, hogy ott a Molnár Dixieland Band vendégeként mutasson egy szeletet magából. A hegedű művészével útközben beszélgettünk, zenéről, karrierről, jógáról, az élet fontos, és kevésbé fontos kérdéseiről. Mert Illényi Katica igazán izgalmas egyéniség.
Ül velem szemben egy fiatalos, szinte kislányos, mégis nagyon vonzó nő, akiből erő árad, vitalitás, és csupa mosoly az arca, szeme. Mint aki azt üzeni a világnak: nagyon jóban vagyok magammal, „helló, világ!”. Megígértük egymásnak, hogy a legközelebbi beszélgetésünk mondjuk az Operett Színház színpadán lesz, ahol csak úgy könnyedén, a fapadlón ülve, és lábunkat lógatva kibeszéljük az összes olyan témát, ami most kimaradt: szerelmek, nőiesség, sors. Vagy az egyik páholyban, azon merengünk: miért is vagyunk éppen itt, éppen most, és úgy jelen a világban, ahogyan.
A kis Katica
Katica! Kitől kapta ezt a szép nevet?
Édesanyámat is így hívják, ezért édesapám kis Katica és nagy Katica jelzővel látott el minket, hogy ha csörgött a telefon, tudja, melyikünk hívja éppen.
Rajzolja meg nekem azt a kislányt, aki már igen korán megismerkedett a hegedűvel!
Nincsenek pontos emlékeim az életkoromat illetően erről a pillanatról. De amióta az eszemet tudom, a hegedű hozzám tartozott. Az édesapám, bátyáim állandóan gyakoroltak. Apu elbeszélése alapján, azzal adta a kezembe a hangszert, hogy tessék, keressem ki rajta a hangokat, mert azok ott vannak benne. Valahogy így történhetett...
Szigorúan nevelték a szülei?
Inkább következetesen. Nálunk a gyakorlatias dolgokban a mama hordta a nadrágot. Apu, aki egyébként az életben egy nyuszi természetű, örökké mosolygó ember, a zene terén volt szigorú és követelte meg a magáét.
Az ének és a tánc mindig is egy titkos álom volt
Hogyan lett a hegedűművészből később énekes, aki mindez mellett színészmesterséget, és táncot is tanult?
Elvégeztem a Zeneművészeti Egyetemen a hegedű szakot. Majd következett az Operett Színház, ahol nagyon sokszor felléptem zenészként. Itt meglestem a színészeket, ahogyan játszanak, táncolnak. Elkezdett bennem motoszkálni valami. Legjobban úgy tudnám leírni ezt az érzést, mint amikor összeszorítja az embert odabenn valami. Torkon ragadja. Kétségbeestem. Ott ültem a többi zenész között, és azt vettem észre, hogy ez úgy, ahogy van, nem érdekel. Nekem ez kevés. Táncolni akartam, énekelni, játszani – csupán a hegedű mellett már félembernek éreztem magam. Mert kilépni a színpadra kulturáltan meghajolni, ehhez kellett a tánc, és még a fellépő ruha is másképp áll az emberen, ha tudja viselni.
Melyik műfaj áll a legközelebb Önhöz: a komolyzene, a szving, a világzene vagy a dzsessz?
Mindegyik. Vagy inkább mindenből egy kevés.
Említsük meg a színházi szerepeit is! Játszotta Eliza csodás szerepét a My Fair Lady-ben, Stázit a Csárdáskirálynőben. Mit jelentettek Önnek ezek a szerepek?
Mind csodálatos volt. Egy varázsos világ, amelybe boldogan helyeztem bele magam.
Kiért rajong a sokak által rajongott Illényi Katica?
Stéphane Grappelliért. Amikor először meghallottam ennek a francia jazz hegedűmesternek a játékát, azonnal beleszerettem. Könnyed volt, játékos. A klasszikus zene mellett nagyon sok jazzt kezdtem játszani. Így alakult ki végül a saját stílusom.
Milyen is ez?
Több száz hangszínből megtalálni, ami igazán rám jellemző, s ami jól áll nekem éppúgy, mint a My Fair Lady Elizájának, nem épp könnyű feladat. Ám izgalmas és színes játék. Hisz ha kiteszünk magunk elé egy Mozart-kottát, azt ezerféleképp el lehet játszani. Nekem az a fontos, hogy őszinte legyen, belülről szólaljon meg.
Melyik előadásra készül a legjobban ebben az évben?
Számomra mindegyik egyformán fontos. De, ha egyet kellene említenem, a következő nagyszabású előadás 2011. december 16-án lesz a Müpában, ahol a Győri Filharmonikusok kíséretében felcsendülnek a klasszikus hegedűirodalom gyöngyszemei. Filmzenék, tangók, és világslágerek.
Ahogyan a színpadon, úgy az életben is
Amiről a kis Katica álmodott, mindaz a nagy Katicának valóra is vált?
Igen, volt, ami teljesen a megálmodott koreográfia szerint alakult, és persze olyan is, ami másképp, mint ahogyan azt korábban gondoltam. Sokáig vágytam arra például, hogy az Operett Színház tagja legyek, mégsem így alakult. Ma már örülök neki, hogy nem lettem színész.
Miért?
Egészen egyszerű oknál fogva: a függés, a kiszolgáltatottság, ami jellemző erre a szakmára, engem egy idő után összenyomott volna, és az, hogy állandóan folyik a rivalizálás, a szerepekért folyó harc, a rosszindulat. Én alapjáraton szabadságszerető típus vagyok, nem bírok korlátok közé préselve élni. Ez persze akkor fájt, de ma már tudom: szeret engem a Jóisten, ő jobban tudja, mi a jó nekem.
Vízöntő! Érzi magán a jegy tulajdonságait? Szabadságvágy, önfegyelem, sok esetben mégis „reálisan, két lábbal a földön”, s csak némi elrugaszkodás, maximalizmus.
A szabadságvágy mindenképp megvan, igen! Az önfegyelem pedig nagyon kell a zenei életben, a tudatosság meg magához a való világhoz. Azt hiszem, mindezek megvannak bennem.
Mint ahogy azt már említette, nehezen bírja a korlátokat...
...Így könnyen át is török rajtuk. Megtörtént persze, hogy besétáltam egy rossz utcába – legyen szó kapcsolatról, munkáról, bármiről –, és szerettem volna kikanyarodni onnan. Szerencsére megvan a képességem, hogy könnyedén fel tudok állni egy-egy veszteség után, és újat kezdeni.
Több éve jógázik.
Már négy éve bikram jógázom. Ez az a fajta jóga, amelyben nincs meditáció, csak kőkemény edzés, egy 40 fokra melegített teremben. Hiszek ebben az indiaiak által oly nagyra becsült életjavító módszerben, amelynek az a lényege, hogy minél jobban megismerjük a testünket és annak reagálásait. Elképesztő koncentráció kell az egyes gyakorlatokhoz. És persze fizikai erő is, hajlékonyság. Amikor jógára megyek, kiteszek egy táblát: „Csönd, most 90 percig beszélgetek a testemmel.” Fáj, feszül, és akár egy percen át is meg kell tartani az ászanát, de kell ez! Ahol fáj, ott biztos, hogy egy elakadás van, egy betokosodott valami, azt ki kell oldani, feszegetni kell. Provokálni. Két hét után biztos, hogy elmúlik. Tudom, tapasztalom!
Hogyan telik egy napja, például egy hétköznapi szerda. Indul a reggel, kávéval, napüdvözlő jóga gyakorlatokkal, hegedűszóval?
Felkelés után fél óra torna, aztán reggeli. Minden nap rizstej és friss gyümölcsök. Aztán a délelőtt nagy része gyakorlás. Este vagy jóga, vagy tánc. És már csak azt veszem észre, hogy eltelt a nap. Sokat vagyok úton, közben az autóban angol szövegeket hallgatok, nyelvet tanulok, vagy éneket gyakorlok.
Ha azt mondom: emberi lélek...
Egy nagyon érzéken, törékeny szerkezet. A legjobb ujjak közt is eltörhet, ha nem vigyázunk rá.
Ha azt mondom, szépség...
Az egész világ az, és benne a sok pici, apró pillanat. Hisz olyan kevés van belőle, vigyázzunk rá!
Ha azt mondom, fontossági sorrend...
A dolgokat nem tudnám sorrendbe állítani, mert bennem, nálam összefüggően vannak jelen: harmónia, erkölcsi rend, egészség, a jó Istentől kapott tehetség, külső-belső környezet.
Ha azt mondom, szerelem... Hogyan folytatja a sort, a három pont után?
Boldogság, szerelem – csodálatos ajándék. Először hatévesen látogatott meg az érzés. Később minden egyes kapcsolatomban formálódtam. Nem mindegy, ki van mellettünk, és mindenkitől kapunk valamit. Én az ellentétekben nem, inkább a hasonlóságban hiszek, hogy azok vonzzák egymást.
És a végszó?
Teljen ez a nyár, és ez az év is a szerelem jegyében, mint ahogy erről szólnak az előadásaim is!
NÉVJEGY
Illényi Katica Artisjus-, eMeRton-díjas hegedűművész, énekes
14 éves korában felvették a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem "Különleges tehetségek" osztályába.
A Zeneművészeti Egyetem évei alatt már az Operaház és az Erkel Színház zenekarában játszott.
1991-ben diplomázott
1996-tól 2002-ig a Budapest Klezmer Band énekes-hegedűse
1999-től a különböző televíziós showműsorok szereplője.
2002-ben önálló karrierbe kezdett. Azóta évente ad saját szervezésű, nagyszabású koncerteket, mindig új repertoárral a komolyzene és a jazz műfajában. Koncertjein felcsendülnek a klasszikus hegedűirodalom gyöngyszemei, valamint filmzenék.
A Magyar Vöröskereszt Kulturális nagykövete
Honlapja: www.illenyikatica.hu
Hozzászólások
A rovat további cikkei
Rendhagyó koncertek – rendhagyó közönség
Beszélgetés Patkós Imrével, a Szolnoki Szimfonikus Zenekar szakmai igazgatójával.
2024.11.25.
Fiatalos lendülettel
Villáminterjú Sápszki Attilával, a Kolimusical Színpad társulatvezetőjével.
2024.9.18.
Hallhatóvá a nem láthatót
Élmények az audionarráció segítségével – villáminterjú Őszi Anna Máriával.
2024.9.17.
Segíteni másoknak
Villáminterjú Erdős Viktor Imrével, szeptemberi szolnoki fellépése kapcsán.
2024.9.1.
Közösségért közösen
Interjú Molnár Lajos Milánnal, az Aba-Novák Kulturális Központ igazgatójával.
2024.8.22.
Középpontban a közösség
Beszélgetés Musitzné Pál Renátával, aki korábban látássérülten is önkéntes munkát végzett.
2024.3.4.
„A világ változik, a vers örök”
Riportalanyunk, Zajcsek Norbert, a látássérültekből álló amatőr színtársulat, a Varázsszínpad, tagja volt hét éven át. Az Egyesület rendezvényein általában szavalni szokott.
2024.2.8.
„A helyemen vagyok”
Interjú Kovácsné Mendler Annamáriával, aki klienskoordinátorként dolgozik, s mindezt fehérbottal teszi.
2024.2.2.
Én ilyen vagyok
Az tegnap.ma irodalmi díj egyikét az idén Nagy Erika, a Szlovákiai Magyar Írók Társaság titkára kapta. Ez alkalommal készítettünk vele egy villáminterjút.
2023.12.6.
Soha nem szabad feladni!
Villáminterjú a világhírű magyar vadásszal, vadászíróval, természetvédővel, Hídvégi Bélával, aki több rangos díjat elnyert már tevékenysége elismeréseként.
2023.9.28.