Apró jelek, a sors üzenetei


Póda Erzsébet  2013.9.5. 2:54

Beszélgetés Bial Judittal, aki pedagógus, hagyományőrző, lovasíjász...

Kevés olyan nő van, aki azzal foglalkozik, amivel akar, amit kedvel, ami a szenvedélye, és azt magas szinten műveli is. A Dunaszerdahelyen élő, füleki származású Bial Judit (37) közéjük tartozik. Szakmája szerint pedagógus, de úgy üli meg a lovat, mint az őseink, különböző ősi fegyvereket használ, tud hátrafelé nyilazni, suhanni, mint a szélvész. Tisztában van elődeink szokásaival, hordja az ő viseletüket, ismeri hagyományaikat, meséiket és mondáikat, történetüket. Szenvedélyes hagyományőrző, a lovak szerelmese.
Csapattársával Rőth Imrével együtt járnak lovasbemutatókra, rendhagyó történelemórákat tartanak a dél-szlovákiai városok, falvak iskoláiban. Összeköti őket a hagyományőrzés, az őseink, a történelem és a lovak iránti tisztelet és rajongás. Bemutatóik nagy hatással vannak fiatalokra, idősekre egyaránt.

A hagyományőrző kettős női tagjával, Bial Judittal beszélgettem szenvedélyről, hagyományőrzésről, családról, és sok minden másról.


Kiskorom óta állatbarát vagyok, gyerekként tigris- vagy oroszlánidomár szerettem volna lenni. Imádtam a kutyákat, macskákat, lovakat is. Mivel lakótelepi lakásban laktunk, csak cicáink lehettek, és mire családi házba költöztünk, már gimnazista lettem, úgyhogy sok más dolgom akadt – a lovak szóba se jöttek. Füleken jártam a magyar tanítási nyelvű alapiskolába, majd a gimnáziumba. Aztán hét hónapra Londonba mentem bébiszitternek, hogy megtanuljak angolul. Érdekes, mert később egy német céghez kerültem, pont az angoltudásom miatt. Hazatérve ennél a cégnél dolgoztam Füleken. Közben elvégeztem a felsőfokú angolvizsgát, és távúton pedagógiát végeztem a Komenský Egyetemen, de soha nem tanítottam iskolában, viszont ma már gyerekekkel foglalkozom. A füleki cégnél gyártástervezőként dolgoztam. Megterhelő volt a munka és a tanulás, de az tartotta bennem a lelket, hogy azt mondtam magamnak: ha ezt letudom, valami nagyon nagy változás fog bekövetkezni az életemben!

Hogyan jöttek a képbe a lovak?

Közben történt, még a tanulmányaim alatt, hogy egyszer szólt a keresztapám, hogy lovasíjászok vannak a füleki várban. Senkit nem ismertem közülük, és az egész hírből csak az maradt meg bennem, hogy lovak vannak a füleki várban. El is mentem, a lovak kint legelésztek, egyedül, míg a gazdáik ebédeltek. Végigsimogattam az összes lovat. Mivel nem értettem hozzá, milyen a szép és okos ló, mindegyik egyformán tetszett. Viszont volt egy közülük, amelyik különösen vonzott. Megsimogattam – ilyet az ember egyébként nem csinál, mert nem lehet tudni, milyen a ló természete, barátságos-e, harap-e vagy rúg... Leültem a fűbe és csodáltam, milyen szép. Később odajött hozzám a gazdája, és azt kérdezte: tetszik a ló? Csak bólogatni tudtam. A gazda sarkon fordult, elment, és azt gondoltam, ezzel letudtuk a beszélgetést. De ő visszajött, hozott magával szárított kenyeret, és azt mondta: ha tetszik, akkor etesd meg! Így ismerkedtünk meg Rőth Imrével, mert az ő lova volt az, a Szedres nevű. Később ezen a lovon tanultam meg lovagolni, és a lovasíjászni is.

Amikor megkaptad a diplomát...?

A munkahelyemről eljöttem az egyre fokozódó feszültség miatt, és tudtam, hogy Füleken nehéz munkát találni, teljesen bizonytalan volt a jövőm. Egy hétfői napon államvizsgáztam, Imre pedig vasárnap jött Fülekre a feleségével és Szedressel bemutatóra. Mivel akkor épp ráértem, Imre felajánlotta, hogy segíthetek nekik. Aztán meghívtak a családjukhoz nyaralni, és továbbra is állt az ajánlat, hogy dolgozzunk együtt. A nyaralás után hazamentem, átgondolni az egészet. Több, mint kétszáz kilométerre kellett volna eljönnöm otthonról, az ismeretlenbe, de megnyílt a lehetőség, hogy azzal foglalkozzam, amit nagyon szeretek, amire mindig is vágytam. Azt mondtam, ha találok munkát és albérletet, akkor jövök. S mit ad a sors? Két nap alatt sikerült albérletet és irodai munkát is szereznem! Sok furcsa véletlen volt az életemben, ez volt az egyik. Kilenc éve költöztem Dunaszerdahelyre, azóta tartunk lovasbemutatókat Imrével. Közben sikerült egy másik munkát is találnom, mert a programjaink miatt rugalmas munkaidőre volt szükségem. Már nyolc éve egy ifjúsági központban dolgozom, iskolásokkal, hátrányos helyzetű gyerekekkel, fiatalokkal. A munkahelyemet egy külföldi, dán cég támogatja. Ez egy nonprofit szervezet, aminek már a létezése is egy csoda, mivel egyfolytában anyagi nehézségekkel küszködünk. Pedig a gyerekek jól érzik magukat: egy „pótotthon” ez, szabályokkal, amelyeket be kell tartani, és lehetőségekkel, hogy kibontakozhassanak. Hétfőtől vasárnapig vagyunk nyitva. Én teljes munkaidőben, a kollégám részmunkaidőben. Az ifjúsági központ egyetlen célja, hogy a gyerekek ne az utcán legyenek, hanem, ha szeretnének beszélgetni, szórakozni, sportolni, ezt felügyelet alatt, biztonságos helyen tehessék. Nagy nehézségek árán működünk, szerencsére vannak külföldi önkénteseink, akik mindig hoznak valami újat, amiből meríthetünk.

Neked van saját lovad?

A ló, amely által Imrével megismerkedtünk, Szedres azóta elpusztult. Még élt, amikor már kerestünk egy másik lovat, mert a bemutatókon bármi megtörténhet, akár egy sérülés is, gondolni kell a pótmegoldásra. Addig jártunk lovat keresni, míg megláttam Nimródot – akkor még másként hívták. „Szerelem” volt, első látásra. Nimród egy herélt furiózó, és nem is értem, miért szerettem bele ennyire, mert ennyi év távlatából már látom a hibáit, hiányosságait, mégis különleges volt, és az is marad számomra. Igazi erős egyéniség, ő a főnök a csapatban, Szedres után átvette annak helyét, mert a lovak közt ő a legnagyobb termetű. Ennek ellenére nagyon érzékeny: a szemén látszik, ha valaki megbántotta, s addig, amíg nem engesztelik ki, szinte beszél az arckifejezésével.

Amikor elkezdtél Imrével együtt dolgozni, hogyan formálódott a műsor? Mi volt az alap, te mit adtál hozzá? Hogyan alakult azzá, ami lett?

Azt mondják, az ember akkor tud teljesen újat építeni, amikor minden régi romokban hever. Imre előző csapata szétesett, én eljöttem a munkahelyemről, s ezzel párhuzamosan jött a rendhagyó történelemóra ötlete. Imre megszólította a környékbeli iskolákat. A bemutatóhoz (amely korhű ruhákban, korhű fegyverekkel és felszereléssel történik) szüksége volt segítségre. Néha másokat kért fel erre, de így nem volt elég „pörgős”. Kérdezte, nem mennék-e vele? Először csak adogattam neki a fegyvereket: a karikást, kelevézt, hajítóbaltát, szablyát, fokost és így tovább. Rövid idő után azonban zavarni kezdett, hogy ő tökéletesen, korhű öltözékben jelenik meg, én meg nem. Gondoltam, nekem is szükségem van viseletre, sokkal hitelesebb, mutatósabb lenne a program. Íjam akkor már volt, így hát nem sokkal utána elkészült a ruhám is. Az együttműködésünk során rájöttünk, bármi történik a munkánk során, akár pozitív, akár negatív dolog, azt mindig meg kell beszélni. Évről évre alakítgatjuk, csiszolgatjuk a bemutatót, és azzal, hogy mindent őszintén megbeszélünk, rugalmasabb az együttműködésünk. Már elég csak egymásra nézni, és tudjuk, mit kell csinálnunk. Sokáig háromszereplős volt a bemutató: mi ketten és a ló. De bennem is megvolt az igény arra, hogy lóra üljek. Ezért annyiban változtattunk tovább, hogy elmondtuk, a nők is harcoltak, és ennél a résznél Imre átadta a helyét a nyeregben. Most már két lóval dolgozunk, sőt időnként Imre tanítványait is bevonjuk a bemutatókba.

Rendhagyó történelemórákat tartotok Imrével, és még mivel foglalkoztok együtt?

Hagyományőrzéssel, melynek lényege, hogy megismertessük, és be is mutassuk a felvidéki gyerekeknek saját történelmüket, kultúrájukat, hagyományaikat, mert az iskolának erre sajnos nincs elég ideje. Ha felkérnek, részt veszünk különböző kulturális rendezvényeken is. Évekig csak magyar tannyelvű iskolákat kerestünk fel, de két éve néhány, a környéken levő, felvidéki szlovák tanítási nyelvű iskolát is meglátogattunk, hiszen tudjuk, hogy az odajáró diákoknak legalább a fele magyar nemzetiségű és anyanyelvű. Nekik a magyarázó szöveget csak szlovákul mondjuk el. Mindig hangsúlyozzuk azt is, miért fontos a hagyományőrzés és saját történelmünk ismerete, miért fontos, hogy mindenki, legalább alapfokon, a saját anyanyelvén tanuljon: a magyar gyerekek magyarul, a szlovák szlovákul. Úgy gondolom, a magyar szülők hibát követnek el, amikor szlovák tanítási nyelvű iskolába íratják csemetéiket, mert a gyerekeknek joguk van arra, hogy megismerjék a saját történelmüket. Nyaranta a két csallóközi termálfürdőbe is járunk, Dunaszerdahelyre és Nagymegyerre. Kezdetben magyarul tartottuk a programot, de mivel sok a cseh, szlovák és a lengyel turista ezért most már két nyelven. Volt alkalom, mikor szlovákok vagy csehek jöttek gratulálni, mert annyira tetszett nekik. Ha egy szlovák embernek, aki talán magyarral még soha nem találkozott, tetszik a bemutatónk, és odajön hozzánk gratulálni, beszélgetni, óriási sikernek számít számunkra. Hiszen ez azt jelenti, sikerült pár embernek felnyitnunk a szemét, és bebizonyítani, hogy nem gyűlölni kell egymást, hanem megismerkedni egymás kultúrájával. A bemutatókon kívül lovaglóórákat is tartunk az érdeklődőknek.

Kérdezhetek a magánéletedről?

Volt egy időszak, mikor sokat keseregtem azon, hogy másnak már az én koromban családja van: férje, gyerekei. Nehezen viseltem ezt a szakaszt, de rájöttem, mindennek oka van. Igaz, hogy ez nem jött össze az életemben, de az összes többi kárpótol érte. Egyre inkább úgy érzem, hogy éppen ez adta meg a lehetőséget arra, hogy embereken segítsek, gyerekekkel foglalkozzak – vagy, hogy korra való tekintet nélkül megmutassam az embereknek a természet, a természetes élet szépségeit. Sokan vádolnak, hogy nem vagyok normális, amiért ennyire beleástam magam ebbe a másfajta, mondjam úgy: szabad életbe. De kérdés, hogy ki van a rács melyik oldalán? Nem biztos, hogy én vagyok őrült, amiért nekem a hagyományőrzés, a természetjárás és a lovaglás a szenvedélyem. Ha valaki megnézné, mi az, ami engem éltet, és elgondolkodna, talán rájönne, hogy a rohanás a pénzhajhászás nem a legjobb életmód. És az sem biztos, hogy az „apa-anya-gyerekek” felállás mindig ideális, hiszen sok esetben azt látom, hogy a szülők utálják egymást, aztán vagy elválnak, vagy együtt maradnak, de nincs sok közük egymáshoz. Sokszor belegondoltam, mi lett volna, ha összejön a család? Akkor a hagyományőrzést nem tudtam volna ilyen szinten művelni. És az is kérdéses, mennyi esélyem lett volna arra, hogy holtomiglan boldog kapcsolatban éljek. Nem tudom, hogy ez az emberek hibája-e, vagy a koré, vagy a társadalmi légköré, de nem látok túl sok boldog párkapcsolatot. Végülis, nekem is van családom: nagyon szeretem a szüleimet, testvéreimet és az unokaöcséimet is.

Hogy tartod magad kondiban? Minden nap lovagolsz?

Ha csak tehetem, minden nap kimegyek a lovakhoz, de a lovaglás nem mindig jön össze. Néha más feladataim is vannak, meg szeretek olvasni, bőrrel dolgozni. Van, hogy hetente kétszer, van, hogy naponta többször sikerül lóra ülnöm, de van, hogy két hétig is távol vagyok tőlük.

Milyen terveid vannak?

Sokáig tudatosan terveztem az életemet: befejezem az egyetemet, találok új munkahelyet, lesz párkapcsolatom, és ikszedik évemben megszülöm az első gyereket – de ez nem jött össze. Ember tervez, Isten végez. Többé nem tervezek precízen, inkább odafigyelek az apró jelekre, az élet adta lehetőségekre, és élek is ezekkel a lehetőségekkel. Nyitottan járok a világban, és hiszek abban, hogy bármi történik, annak biztosan megvan az oka.

Láttam egy felvételen, hogy te tudsz a lovon állva lovagolni...

Lovon állva lovagolni nem tudok, de álltam már egy illetve két ló hátán. Ennek csak egy titka van: a jó egyensúlyérzék. Talán hozzájárult ehhez, hogy gyerekkoromtól sportolok, sokat síztem, bicikliztem. Miután elkezdtem hagyományőrzéssel foglalkozni, lovasíjász versenyekre is jártam, az is gyakorlatot adott. Igaz, tisztában voltam azzal, hogy egyetlen nőként és kezdőként nincs sok esélyem, de azért megpróbáltam. A férfiak sok év tapasztalattal, erősebb íjakkal indultak, ettől függetlenül mégis mindig a középmezőnyben végeztem. Úgy éreztem, hogy nincs szükségem a versenyekkel járó feszültségre, így felhagytam a versenyzéssel, de örülök, hogy ezt is kipróbáltam.

Hogyan van jelen a hagyományőrzés a hétköznapjaidban?

Nem úgy, hogy fűnek-fának erről beszélek, de ha valaki rákérdez, akkor mesélek róla. A bemutatók közben felmerülő kérdésekre is szívesen válaszolok. Imrével sikerült felépítenünk egy korhű jurtát. Ha valaki szeretné megnézni, szívesen látjuk – elmondjuk neki a történetét, a régi szokásokat, azt, miért kell átlépni a küszöböt, miért éppen úgy van berendezve, ahogy, mit szimbolizálnak az egyes tárgyak, stb. Azt szokták mondani, hogy aki elfelejti a múltját, az nem lesz tisztában a jelenével, és nem lesz jövője sem. Ha nem vagyunk tisztában azzal, hogy őseink mi mindent vittek véghez, és minek köszönhető az, hogy mi ketten most itt magyarul beszélhetünk egymással, akkor vajon milyen jövő várhat ránk?


Foto:
1. Šenkár Márió
2-6. Archív



Hozzászólások

@


A rovat további cikkei

Pillanatnyi impressziók

Tompa Orsolya

„A fényképezőgép képeket örökít meg, de valójában a puszta képnél jóval többet rögzít.” Beszélgetés Szalay Mona fotográfussal.

2017.7.23.    64


Teológia és feminizmus

Tompa Orsolya

A teológia sokrétű és megosztja az embereket. A feminizmus is. Beszélgetés dr. Perintfalvi Ritával.

2017.4.21.    9


Örülni minden apróságnak

Póda Erzsébet

"Megtanultam, hogy nem szabad siránkozni. Megtanultam kimondani, ha valami bánt, vagy nem értek egyet valamivel." Beszélgetés Fabó Máriával, a Komáromi Jókai Színház marketingvezetőjével, a Szakképző és Felnőttképzési Intézet igazgatójával.

2016.8.8.    88


Katonaélet nőként

Tompa Orsolya

Hogyan éli mindennapjait és hogyan áll helyt a mindennapokban egy nő katonaként? Riportunkban ezekre a kérdésekre keressük a választ maguktól a katonanőktől.

2016.6.27.    95


Bőrnek, léleknek

Póda Erzsébet

Nem elég szempillát, szemöldököt festeni, a kozmetikusnak szépíteni kell a vendég bőrét, ápolni a lelkét, mondja Both Tímea kozmetikus.

2016.5.30.    14


Minden ország más

Tompa Orsolya

Beszélgetés Harmincz Ritával, a sárga ruhás utazóval.

2016.4.28.    8


A pillanat varázsa

Póda Erzsébet

Szeretem megmutatni, hogy ezernyi szépség és csoda ölel körül minket: beszélgetés Virágh Mária fotóssal.

2016.2.5.   


Szex, érettség és más kérdések

Tompa Orsolya

Beszélgetés Győri Szilvia szexuálpszichológussal.

2016.1.21.    29


A tehetségen túl

Póda Erzsébet

Beszélgetés Bakonyi Orsolya előadó- és képzőművésszel.

2015.12.28.    80


Azt alkotom, amit szeretek

Tompa Orsolya

Beszélgetés Wéber Andreával azaz Mandy Candyvel.

2015.12.10.    139


Mozgásban az életem

Tompa Orsolya

Beszélgetés Prázmári Erika aerobikoktatóval a sportról, a testmozgás fontosságáról, és sok minden másról.

2015.11.20.    71


Spontán készül az alkotás

Tompa Orsolya

Beszélgetés Zokob Anett kavicsfestő művésszel.

2015.9.9.    122