Az iskolán túl


Kucsora Zsolt  2022.10.19. 13:44

Beszélgetés a tardoskeddi Benkő Timea pedagógus-íróval.

Miről szól manapság a világ? Politika, vírusvariáns, energiahiány, üzemanyagár, háború. Ezt látjuk a tévében, az újságokban, ezt tolják az arcunkba az interneten, ismerőseink is erről fecsegnek egy-egy rövidke találka alkalmával. Természetesen vannak kivételek. A tardoskeddi Benkő Timea fütyül a negatív gondolatokra, ő inkább alkotásba teszi energiáját, hol dekupázsban, hol írásban fejezi ki érzéseit. Az érsekújvári Pázmány Péter Gimnázium tanárával beszélgettem.

Mesélj, milyen az élet osztályfőnökként?

Jelenleg harmadikosaim vannak, jövőre érettségiznek. Ők az a korosztály, akik a koronavírus miatt nem felvételiztek, és elsőben szinte az egész iskolaévben online tanultak. Kétszer annyi a fiú, mint a lány, ami rendhagyó a mi iskolánkban. Épp egy osztályfőnök mindennapjairól szól a napokban megjelent regényem, a Tanári. Ajánlom figyelmedbe, ha a munkámra vagy kíváncsi. Épp ma kaptam rá egy kedves olvasói visszajelzést, miszerint „felemelő, megindító, pityergős, mosolygós, tanulságos és a pedagógusi munkakör tökéletes leírása.”


Kettőnk ismertsége az írásban találkozott. Voltunk már együtt díjátadón, mint nem is oly rég a Magyar Parlamentben egy novelláskötet átadásán. Hogy állsz mostanában az írással?

Tagja vagyok a Kék Róka Íróka alkotóműhelynek, ahol ötödmagammal hetente találkozunk az online térben, hogy együtt alkossunk. Benko Emőke, Gyurkovics Anikó, Gyökeres Kinga és Szomík Szilvia társaimmal jelenleg közösen egy antológia anyagán dolgozunk, amiben öt-öt novellával mutatkoznánk be. Szeretnénk közösen egy kötetben megjelenni, mert sokat köszönhetünk egymásnak: együtt ötletelünk egy-egy mű kapcsán, támogatjuk egymást. Közel áll hozzám a novella műfaja. Sokáig úgy gondoltam, hosszabbat nem is tudnék írni.

Szinte állandóan alkotsz. Egy picit mesélnél a nem írói oldaladról? Mikor és miben szoktál mesterkedni?

A kézművességet a koronavírusnak köszönhetem. A Vasárnap külső munkatársaként a járvány kitörésekor egy dekupázs technikával alkotó riportalannyal beszélgettem, és nagyon megtetszett, amit csinál. Meg is jegyeztem, hogy ha egyszer nyugdíjas leszek, megtanulom én is. Aztán bezártak az iskolák, otthon ragadtunk, azt gondoltam, ha csak annyi időt szánok a kézműveskedésre, amit egyébként máskor utazásra, már érdemes vele foglalkoznom.


Mikor tör rád a dekupázs-alkotás inspirációja?

Eleinte a karantén napjait rövidítette. Akkor szinte nem múlt el nap, hogy ne próbáltam volna ki valami új dolgot. Mostanra inkább az őszi esték hobbijává vált. Már októberben kezdem készíteni a karácsonyi díszeket, és rögtön januárban nekilátok a húsvéti tojásoknak. Több alkalommal tanítottam már gyerekeknek is a technikát itthon, Tardoskedden is, tanárként az iskolámban is.

A fiatalabb generáció is sokat köszönhet neked. Kalandtábort is vezetsz.

Nem egyedül találtam ki, már kilenc éve vagyok a Huncutka kalandtábor programfelelőse. Általában azokat az embereket hívjuk meg, akiket az év folyamán a Vasárnap hetilapban bemutatok. Így mindig nagyon változatos a program. Kihasználjuk a falu adta lehetőségeket is: strandolunk a termálfürdőben, helytörténeti sétákat tartunk, ellátogatunk a tájházba. Nagyon élvezem a táboroztatást, mert ez más korosztály, mint akikkel a gimnáziumban dolgozom. A kicsik csacsognak, ölelgetik az embert, ajándékképpen lerajzolják, minden pillanatban kimutatják ragaszkodásukat.


A legújabb vállalkozásod egy könyv, amely a Madách Könyvkiadó gondozásában jelent meg. Mesélnél erről bővebben?

Nem is tudom, honnan számítsam a regényírás kezdetét. Még 2010-ben volt egy rovatom a Vasárnapban Tanárok a katedrán címmel. Arra rengeteg visszajelzést kaptam az olvasóktól, nagyon népszerű volt. Emlékszem, Száz Ildikó Futónaplójának könyvbemutatóján ültünk, amikor oldalba bökött az egyik diákom, aki azóta már másodéves újságíró hallgató Pozsonyban, hogy ideje lenne nekem is könyvet írnom. Hozzá is tette, hogy olyan témában, mint az említett rovat volt. Tulajdonképpen ő ültette a bogarat a fülembe. Jött a már emlegetett karantén, jelentkeztem egy kreatívírás-tanfolyamra a Womanpress kiadónál. El is küldtem a kis tanári történeteimet Bolemant Lillának, de a tanfolyamon aztán nem is foglalkoztunk velük, ott inkább új dolgokat írtunk. Megmutattam a főszerkesztőmnek, Cs. Liszka Györgyinek a Vasárnapban, majd Nádasi Krisztől is kértem lektori véleményt. Mindketten biztattak, ugyanakkor Krisz javasolta, hogy írjam át egyetlen főszereplővel regénnyé a sok kis sztorit. Annyira inspirált, hogy ők ketten láttak benne fantáziát, hogy a téli szünidő alatt el is készültem a kézirattal. Beküldtem a Könyvmolyképző kiadó Aranymosás pályázatára, át is ment az első körön, de addigra úgy éreztem, annyira szlovákiai magyar a témám, hogy ezt itthon kell kiadnom. Úgyhogy visszavontam a kéziratot és írtam a Madáchnak. Csanda Gábor két nap alatt elolvasta, és válaszolt, hogy érdekli.

Miről szól a Tanári? Leginkább kinek ajánlod?

A fülszöveg szerint: „Tolnai tanárnő két lábbal áll a földön, magabiztosan, s természetéből adódóan szenvedélyesen végzi a dolgát otthon és munkahelyén, egy magyar gimnáziumban. Úgy érezzük, mindenki csak nyerhet vele: a tanítványai, a munkatársai, a főnöke, a férje, a gyermekei, hiszen leleményes, talpraesett, művelt, okos és szellemes, ráadásul úgy tűnik, energiája kimeríthetetlen. Ki ne szeretne ilyen rendezett családban élni vagy ilyen szellemileg szabad iskolába járni? Az idill azonban addig tart, míg hirtelen ki nem húzzák lába alól a talajt. Bár szerencsére élvezi családja támogatását, egyedül kell eldöntenie, hogyan tovább – mert hiszen nem másnak, tanárnak született, erre tette fel életét. De van-e élet az iskolán túl is? S ez korántsem költői kérdés. Még csak nem is tanári.” Vidám, humoros, szórakoztató könyv, de olyan komoly témákat is érint, mint a szülői zaklatás. Aki járt iskolába, mindenkinek érdekes lehet: diáknak, szülőnek egyaránt. Ha pedig tanár olvassa, egy kicsit magára ismerhet benne.



Hozzászólások

@


A rovat további cikkei

Kapcsolatok hálójában

Zana Anita

Beszélgetés a Szolnokon élő Baranyi Miks Máriával, aki látássérültként dolgozik a könyvtáros szakmában.

2022.10.2.   


Kezemben az ecset

Kucsora Zsolt

Beszélgetés a lakszakállasi Benyó Orsolyával, aki egy nap gondolt egy merészet, és ecsetet vett a kezébe.

2022.9.5.   


„Mi történt a lányommal?”

Póda Erzsébet

Nehéz elképzelni annál borzalmasabb helyzetet, mint amikor egy anya – bármely okból – elveszíti a gyermekét. Beszélgetés az ekecsi Fél Dórával.

2022.8.29.   


Katona vagyok!

Póda Erzsébet

Beszélgetés a francia idegenlégióban szolgált Maquet Ludovic-kal, akinek nemsokára megjelenik a légiós éveiről szóló könyve.

2022.7.27.  9   


Kotta nélkül

Zana Anita

Interjú a szolnoki Erős Laurával, aki látáskárosultsága ellenére csodaszépen zenél, és sok minden mással is foglalkozik.

2022.7.25.   


Míg az élet engedi

Kucsora Zsolt

Beszélgetés a Szilason élő Pálffy László ceremóniamesterrel.

2022.7.22.   


Élni kell!

Póda Erzsébet

Beszélgetés a budapesti Brjeska Dórával, aki megküzdött és küzd a rákkal, közben egy pillanatra sem veszítette el az életkedvét.

2022.7.10.   


A cél a legjobb helyezés

Kucsora Zsolt

Beszélgetés az érsekújvári Nagy Mária társastáncossal, aki egyre eredményesebb ebben a műfajban.

2022.7.3.   


Aktívan tevékenykedni

Zana Anita

Beszélgetés Víg Zsuzsannával, a Vakok és Gyengénlátók Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Egyesületének jászsági területfelelősével.

2022.6.22.   


Merjünk újat alkotni!

Kucsora Zsolt

Beszélgetés a lakszakállasi Bajcsi Barnabással, aki matematika tanár, fociedző és egy különleges hobbija is van: a lepkegyűjtés.

2022.6.17.   


Ketten a ketrecben

Kucsora Zsolt

Beszélgetés a csilizradványi Vörös Alex ketrecharcossal küzdősportról, sikerekről, elszántságról, kitartásról.

2022.6.13.   


Az álmok nem várhatnak

Kucsora Zsolt

Beszélgetés a lakszakállasi Fekete Szilviával, aki a sport területéről váltott az éneklésre.

2022.6.1.