Azt láttam...


Dömény H. Árpád  2009.3.8. 17:37

Az erdélyi Sepsi Rádió és a Székely Hírmondó közös szervezésében meghirdetett Év embere verseny győztesét, Bálint Olgát mutatjuk be olvasóinknak.

Bálint Olga, a Szentkereszty Stephanie Egyesület elnöke, a Kézdivásárhelyi Közösségi Szolgáltatási Komplexum igazgatónője, illetve a megye szociális ellátórendszerében dolgozók szakszervezete, az Unitas elnöke. Az intézményen és egyesületen belüli munkássága önmagáért beszél – neki köszönhetően három olyan központ működik Kézdivásárhelyen, amelyek országszerte is ritkaságszámba mennek. Feltehetőleg ez is közrejátszott abban, hogy ő kapta 2008-ban a legtöbb szavazatot. A két lányát egyedül (fel)nevelő édesanya, az életörömöt sugárzó nő azonban már kevésbé ismert nyilvánosság előtt. Ezért döntöttünk úgy, hogy az Év emberének eme arcát mutatjuk be.

– Kézdimartonosi gyökerekkel büszkélkedem, szüleim egyszerű földművesek. Az egyik fiútestvérem ezt a családi hagyományt folytatja, édesapám 82, édesanyám 75 éves. Igyekszem vigyázni rájuk, de nemcsak rájuk, hanem minden idős emberre. Egyébként a szüleim nagyon elérzékenyültek, amikor értesültek a szavazás eredményéről.

– Hátrányos helyzetű, sérült gyerekeket gondozni nem épp a legvidámabb foglalkozás, Ön mégis megtalálta benne a szépet. Megosztaná velünk, hogy mi is az?

– Az elemi elvégzése után elhagytam szülőfalumat, hogy az udvarhelyi tanítóképzőben megszerezhessem a pedagógusi diplomát. Mindenáron tanítani akartam. Kezdőként egy évet dolgoztam az ozsdolai óvodában, utána, 1980-ban az óvodáskorúak gyerekotthonába kerültem, ami meghatározónak bizonyult a karrieremre nézve. Már diákkoromban kialakult bennem ez a szociális érzékenység, hiszen szüleim sokan voltak testvérek, de nagyon összetartottak. Azt láttam, hogy az erősebb mindig segíti az elesettet, tehát számomra a példa adott volt. Akkoriban már-már büntetésnek számított gyerekotthonban kerülni kezdő pedagógusként. Én azonban nem így gondoltam. Azt láttam, hogy vár rám 15 gyerek, akik különleges helyzetükből adódóan, mondhatni anya helyett anyaként fognak szeretni, s akiket én indíthatok el az élet útján. Arra vágytam, hogy szeretetet adhassak, mert tudtam, hogy azoktól a kisgyerekektől többszörösen kapom vissza. Bátran állítom, hogy legszebb éveimet aktív pedagógusként éltem meg. Tizenhat évet dolgoztam óvónőként, 1996-ban ugyanis kineveztek az intézmény vezetőjének. Azóta folyton képezem magam, megszereztem a pszichológusi oklevelet, a Károlyi Gáspár Egyetemen pedig elvégeztem a mentálhigiénia szakot.

– Családi élete miként alakult?

– Ahogy megkaptam az óvónői állást a kézdivásárhelyi otthonban, férjhez mentem. Nem nevezném hagyományos házasságnak, mert a férjem, aki Európa-bajnok volt szabadfogású birkózásban, profi sportolóként sok időt töltött Bukarestben, míg én idehaza tanítottam. Született két szép lányunk. Andrea, a nagyobbik tavaly diplomázott le közgazdaságtanból, és az idén végez a politológián. Tamara másodéves, pszichológiát tanul Kolozsváron. Csak hárman élünk, mert a balsors úgy hozta, hogy amíg én egy hathetes svájci továbbképzésen voltam, a férjem autóbalesetben meghalt. Én gyedül, a lányaim pedig apa nélkül maradtak. Nagy bajban voltam, de ez egyben felerősítette az empátiámat az elesettekkel szemben. Mondhatnám, hogy egy kicsit személyesen is érintve lettem.

– Ez valamiféle életfilozófia is egyben?
– Amit adunk, azt kapjuk cserébe. Ez örök igazság. Azzal, hogy másnak jót teszel, magadnak teszel jót, hiszen a jó cselekedetek termelik a boldogság-hormonokat, s mivel az ember a boldogságot keresi, könnyen „megfertőződhet” azzal, amit a szakirodalom Terézanya-paradigmaként tart számon, és amit ma tudatosan használunk a közösségépítés során is. Sokan megjegyzik, hogy mindig derűs vagyok, amire azt szoktam válaszolni, hogy ugyanannyiba telik mosolyogni, jóságosnak lenni, mint szomorkodni, szenvedni, s akkor miért ne legyünk örömtelik, főként, ha attól a másik embernek is jobb kedve lesz.

– A szabadidejét mivel tölti?

– Szeretem felelősségteljesen végezni a munkám, ezért sok szakirodalmat, intézményi lapot olvasok, de ugyanakkor a lelki egészség védelmével kapcsolatos, a női identitást erősítő könyvek a kedvenceim. Lokálpatriótaként esténként átböngészem a megyei lapokat. A vakációimat viszont olasz földön szeretem eltölteni. Mindenem az olasz kultúra, a dolce vitás hangulat, a napfény és a tenger elvarázsol, az olasz konyháról nem is beszélve. Minden évben járnom kell Olaszországban, mert az tölt fel, ad erőt a további munkámhoz. Autodidakta módon, barátaim, ismerőseim révén megtanultam a nyelvet, így már az sem jelent számomra akadályt.

– Azt mondta, az Év embere cím felelősségvállalást is jelent, hiszen példamutatónak kell maradni. Az Ön életében ki volt az a személy, akire leginkább felnézett?

– Szakmai vonalon az intézmény egykori megalapítója, báró Szentkereszty Stefánia az, aki megmutatta a követendő utat. Aztán egy sokkal közelebbi személyt mondanék, Incze Margit nénit, az elődömet, akit egyszerre mondhatok barátomnak és eszményképemnek. Nagyon sokat tanultam Babi nénitől, nemcsak szakmailag – emberségből is. Sajnos, tavaly eltávozott közülünk, így nem örülhetett velem a kitüntetésnek, pedig biztos vagyok, hogy büszke lett volna rám. A szeretteink elvesztésén nem szabad szomorkodnunk, meg kell tanítanunk, elsősorban önmagunkat, a hozzánk tartozókat, miként kell ezeket a veszteségeket kezelni. Most is van egy haldokló betegünk, de azzal, hogy emiatt emésztjük magunkat, nem segítünk rajta. Amink szép és jó vele kapcsolatos, azt őrizzük meg a szívünkben, mert abból kell majd erőt merítenünk.

– Köszönöm a beszélgetést!



Hozzászólások

@


A rovat további cikkei

Kortalanul élni

Póda Erzsébet

A kor csak egy szám: mindenki annyi éves, amennyinek érzi magát. Közhelynek tűnő megállapítás, de igaz. Beszélgetés Bazsó Rozáliával.

2020.10.26.   


Lángot adok, add tovább!

Póda Erzsébet

Beszélgetés a dunaszerdahelyi Csallóközi Könyvtár nyugalmazott könyvtárosnőjével, a mindig aktív Vojtek Mártával.

2020.6.25.   


Kézművesek karanténban

Tilajcsík Dóra

Milyen most kézművesként tevékenykedni? Erről kérdeztük az érintetteket. (Megszólal Petro Veronika, Fekete Dóra, Nagy Tímea és Sántha Patasi Gabriella.)

2020.5.8.   


Türelemből jeles

Tilajcsík Dóra

Mayer Ingrid szappanjai nem csupán a külsőnket szépítik meg, de a belsőnk is kivirágzik.

2020.3.14.   


A házasságtörés a házassággal egyidős

Tilajcsík Dóra

"Lehet, hogy jobban tudunk róla harsányan, vulgárisan vagy csipkelődve diskurálni, de komolyan még mindig nem." Beszélgetés Hevesi Kriszta szexuálpszichológussal.

2020.2.21.   


Csodák is léteznek

Póda Erzsébet

Beszélgetés Nagy Gáborral, aki "nővérként" dolgozik a dunaszerdahelyi kórházban.

2020.1.20.   


Ősi ritmusok felsőfokon

Kovács Márta

Ősi ritmusok, archaikus dallamok, impulzív előadásmód – ezek jellemzik a leginkább a 2019 februárjában alakult felvidéki Varkocs együttest.

2019.12.16.   


A babasuttogó

Tilajcsík Dóra

Hogy mi munka, türelem és szeretet áll a babafotózás mögött, arról a fotós tud igazán mesélni. A pódatejedi Csóka Csillát méltán nevezik babasuttogónak.

2019.11.12.   


Fűben-fában orvosság

Tilajcsík Dóra

Bizonyára egyikünk számára sem ismeretlen az a helyzet, amikor kisgyermekként egy újabb megfázással küszködve elcipeltek minket a doktorhoz...

2019.10.12.   


Az utolsó patkolókovács

Póda Erzsébet

Huber László patkolókovácsot, a Csallóközben, Erdőhátkarcsán kerestük fel. Aprócska műhelye pontosan úgy néz ki, mint amilyeneket már csak a falumúzeumokban láthatunk.

2018.4.5.    11


A függöny mögött

Tompa Orsolya

Az önvaló kifejezése mindenki számára mást jelent. Beszélgetés Zoltai Bea festőművésszel.

2017.10.7.    5


Pillanatnyi impressziók

Tompa Orsolya

„A fényképezőgép képeket örökít meg, de valójában a puszta képnél jóval többet rögzít.” Beszélgetés Szalay Mona fotográfussal.

2017.7.23.    64