Csodák is léteznek


Póda Erzsébet  2020.1.20. 0:42

Beszélgetés Nagy Gáborral, aki "nővérként" dolgozik a dunaszerdahelyi kórházban.

Az ember végtelenül hálás tud lenni annak, aki a bajban támogatja, legyen az egy megértő mosoly vagy pár jó szó. Halmozottan érvényes ez akkor, amikor beteg. Örökre belevésődik az emlékezetébe, ha olyankor jóindulatúan közelednek hozzá, és örökre fájó marad, ha érzéketlenül viselkednek vele. Manapság sok olyan szakma van, amelynek művelői nincsenek megfizetve, erőfeszítéseik nincsenek értékelve. Igaz ez többek közt az egészségügyre is. Ennek ellenére, vagy éppen ezért, jóleső érzés, ha egy túlterhelt egészségügyi dolgozó figyelemmel, türelemmel, együttérzéssel fordul felénk. Hála Istennek még vannak, akik számára a szakma nemcsak munka, hanem egyben hivatás is. Közéjük tartozik az a szemtelenül fiatal, huszonhárom éves, szentmihályfai fiatalember is, akit riportunkban megszólítottunk.


Nagy Gábor a dunaszerdahelyi kórház sebészeti osztályán dolgozik. A környezetében mindenki tudja róla, hogy nagyon komolyan veszi a feladatait, szorgalmas, segítőkész, megbízható. A riportra sem azért nem a megbeszélt időpontban került sor, mert esetleg késett volna. Hanem, mert a kötelesség egy amputációhoz szólította, a műtőbe, ahova végül mi is betekintést nyerhettünk – természetesen, már a beavatkozás után. A patyolattiszta helyiségekben katonás rend fogadott bennünket. Gábor megmutatott néhány műszert, és elmesélte, hogyan zajlik egy-egy műtét. Készségesen válaszolt, bármit kérdeztünk tőle.

Mikor döntöttél úgy, hogy kórházban szeretnél dolgozni?

Kiskorom óta gyerekorvos szerettem volna lenni. Talán azért, mert anyukám nővér, és a nagybátyám is az egészségügyben dolgozik. Csakhogy a gimnáziumban eldőlt, nem megy úgy a kémia és a biológia, ahogyan kellene. A második osztály után úgy döntöttem, az egészségügyi középiskolában folytatom. Negyedikben az egyik nap leérettségiztem, másnap pedig már egészségügyi asszisztensként – ma úgy nevezik, hogy praktikus nővér – dolgoztam a dunaszerdahelyi kórházban. Fél évig a traumatológián voltam, amit mára összevontak a sebészettel. Ott nagyon sokat tanulhattam.


Az iskola alatt is járnak gyakorlatra a diákok, tehát már tudtad, mi vár rád?

Részt vettünk a gyakorlati képzésen, de az azért más, mint élesben. Minden osztályon gyakorlatoztunk, és voltam a műtőben is, csak akkor még meg sem fordult a fejemben, hogy egyszer ott fogok dolgozni, pedig nagyon izgalmasnak tűnt. Először az ügyeleten segítettem, majd a sebészeti osztályra kerültem, ahol orvosságot osztottam, infúziót adtam, sebeket kötöztem. Egy évig dolgoztam praktikus nővérként, majd jött a lehetőség, és átkerültem a műtőbe. Ez a munka sokkal közelebb áll hozzám, kihívásként tekintek rá.

Ma már egyáltalán nem meglepő, ha egy nő „férfias” szakmát választ – és fordítva. Mégis: hogyan reagál a környezet arra, hogy „fiúnővérke” vagy?

Szerintem örülnek neki, hiszen ez talán egy kis változatosságot visz a hétköznapokba. Persze van, aki meglepődik, de mindenki elfogadja.

Értek a munkád során meglepetések, amikre esetleg nem számítottál?

Nem igazán. A tanulmányok és az iskola melletti gyakorlat már ad egy bizonyos szintű áttekintést, az elmélet gyakorlatba való átvezetését, úgyhogy nem ismeretlenbe csöppentem. A legnehezebb helyzeteket a haldoklás okozza, vagy amikor a beteg elhuny. Hiába erős lelkileg az ember, ez egy olyan trauma, amire nem lehet felkészülni, és megszokni sem lehet. Jó darabig megvisel, ott motoszkál bennem.


Traumatológia, sebészet, műtő, praktikus nővér, nővér – az eddigi út. Most műtősnővérnek készülsz.

Minden osztályon szerettem, szeretek dolgozni, minden feladatot szívesen elvégzek. A műtős munka azonban mindennél jobban vonz, úgy érzem, ez igazán testhezálló számomra. Érdekes, izgalmas, nagyobb kihívás. Ezért is tanulok most tovább.

Mi a műtősnővér feladata?

Felelős a sterilitásért, elkészíti a műszeres asztalkát, ő adogatja a műszereket az orvosnak, teljesíti az orvos utasításait. A műtétnél általában az operatőr orvos, az asszisztens orvos dolgozik és a műtősnővér, aki az operatőr mellett áll. Ilyenkor sok fontos információt tudok magamba szívni, mert a legkülönfélébb műtétekre kerül sor, így sok mindent meg lehet tanulni.

Hogyan zajlik a heted?

Hétfőtől péntekig héttől fél négyig dolgozom. Ha ügyelek, akkor fél négytől reggel hétig vagyok, hétvégén huszonnégyórázok. Minden attól függ, milyen nap van éppen. Hétközben nyugisabb, hétvégén több a baleset, a hasfájás, mindenféle sebesülések. Ápolóként és nővérként is dolgozom, és a műtőben is segítek az előkészületeknél.


Hogyan telik egy napod?

Munkával, aztán hazamegyek, eszem, edzek vagy tornázom, otthon segítek, ha kell. Esetleg lefekszem a tévé elé és elalszom, vagy átgondolom a napot, és tanulok. Le szoktam írni, hogyan zajlott egy-egy műtét, általában készítek jegyzeteket napközben.

Nehéz vagy szép pillanatok?

Amikor a beteg megkérdezi, meddig lesz itt, meggyógyul-e, miközben nincsenek jó kilátásai. Az egyik legnehezebb dolog erre válaszolni. Hiszen senki se tudhatja pontosan, és csodák is léteznek. Volt pár hónapja nálunk egy beteg, aki nagyon rossz állapotba került, nagyműtétet vészelt át, nem volt sok esélye. Örömmel látom a közösségi oldalon, hogy azóta sokkal jobban van, tevékenyen éli az életét. A szép pillanatok egyike az is, amikor bejön a beteg komoly töréssel, sérüléssel, nem tud mozogni, és úgy megy el, hogy már megtörtént az, amiért bejött – meggyógyult.

Ugróczky István felvételei

Írásunk a Csallóköz hetilap cikke alapján készült.



Hozzászólások

@


A rovat további cikkei

„A világ változik, a vers örök”

Zana Anita

Riportalanyunk, Zajcsek Norbert, a látássérültekből álló amatőr színtársulat, a Varázsszínpad, tagja volt hét éven át. Az Egyesület rendezvényein általában szavalni szokott.

2024.2.8.   


„A helyemen vagyok”

Zana Anita

Interjú Kovácsné Mendler Annamáriával, aki klienskoordinátorként dolgozik, s mindezt fehérbottal teszi.

2024.2.2.   


Én ilyen vagyok

Póda Erzsébet

Az tegnap.ma irodalmi díj egyikét az idén Nagy Erika, a Szlovákiai Magyar Írók Társaság titkára kapta. Ez alkalommal készítettünk vele egy villáminterjút.

2023.12.6.   


Soha nem szabad feladni!

Póda Erzsébet

Villáminterjú a világhírű magyar vadásszal, vadászíróval, természetvédővel, Hídvégi Bélával, aki több rangos díjat elnyert már tevékenysége elismeréseként.

2023.9.28.   


Katona vagyok!

Póda Erzsébet

Beszélgetés a francia idegenlégióban szolgált Maquet Ludovic-kal, akinek nemsokára megjelenik a légiós éveiről szóló könyve.

2023.7.27.  9   


Sosem unatkozom

Zana Anita

Beszélgetés Vígh Erikával, Vígh Éva lányával, aki a Vakok és Gyengénlátók Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Egyesületének egyik meghatározó alakja volt.

2023.3.5.   


Krónikus bőrbetegség és a stressz

Vona Ildikó

Beszélgetés dr. Szalai Zsuzsanna gyermekbőrgyógyásszal a különböző bőrbetegségek gyógyításáról.

2023.2.21.   


Az önkéntességtől az elnöki székig

Zana Anita

Villáminterjú a Pro Caritate díjas Pestiné Pető Máriával.

2023.1.31.   


Az iskolán túl

Kucsora Zsolt

Beszélgetés a tardoskeddi Benkő Timea pedagógus-íróval.

2022.10.19.   


Kapcsolatok hálójában

Zana Anita

Beszélgetés a Szolnokon élő Baranyi Miks Máriával, aki látássérültként dolgozik a könyvtáros szakmában.

2022.10.2.   


Kezemben az ecset

Kucsora Zsolt

Beszélgetés a lakszakállasi Benyó Orsolyával, aki egy nap gondolt egy merészet, és ecsetet vett a kezébe.

2022.9.5.   


„Mi történt a lányommal?”

Póda Erzsébet

Nehéz elképzelni annál borzalmasabb helyzetet, mint amikor egy anya – bármely okból – elveszíti a gyermekét. Beszélgetés az ekecsi Fél Dórával.

2022.8.29.