Egy ismeretlen lángelme


Bíró Szabolcs  2007.11.7. 20:29

William Wilson magyarajkú, amatőr szerző.

Pontosabban az itteni viszonyokhoz képest amatőr, ugyanis még egy kiadó sem volt hajlandó megjelentetni műveit, reklámozni és elindítani őt azon a pályán, amelyre – úgy vallja – egyenesen született. Rendkívüli tehetségű prózaírónak ismertem meg, gazdag szókinccsel, kiapadhatatlan fantáziával. De hadd ne én mondjam el, mitől is olyan eredeti szerző ez a fiatalember, ezt hagyjuk rá magára, hadd mesélje el nem mindannapi, mégis „amatőr” pályáját.

– A helyszín egy csendes kávézó még csendesebb sarka. Miért is?

– Imádom ezt a helyet. Inspirál. Sokszor látogatok el ide, beülök egy sarokba, és akár órákon keresztül figyelem észrevétlenül a betérő vendégeket. Láttam itt már beteljesülő szerelmet, egy kapcsolat végét, barátok, ellenségek és üzlettársak találkozóit… Kifigyelem őket, aztán hazamegyek, és órákon keresztül írok.

– Feltételezhetem, hogy ettől olyan élethűek a karaktereid?

– Fején találtad a szöget! Alapiskolás koromban kezdődött az írásmániám. Nem véletlenül nevezem mániának: valódi megszállottsággal vetettem magam a papírra, és írtam, mindent, ami csak eszembe jutott. Mindig is jól tudtam fogalmazni, de eleinte a karakteralkotással és a párbeszédekkel komoly gondjaim voltak. A magyartanárom tanácsolta akkor, hogy néha-néha üljek be egy kávézóba, és óvatosan figyeljem ki az embereket, a reakcióikat, vegyek mintát az életből. Kipróbáltam, és ez a szokásom azóta is megmaradt.

– Szoktál itt alkotni is?

– Csak a fejemben. Nem tudok úgy írni, hogy közben beszélgetnek körülöttem, de még a zene is zavar, mert akkor a dalszöveg és az ütem elvonja a figyelmem. Csak Mozart és Vivaldi zenéje mellett tudok alkotni, úgy hatnak rám, mint valami különös kábítószer.

– Mit gondolsz, le tudnál cövekelni egyetlen műfaj mellett?

– Nem hiszem, soha nem is tudtam. Már gyerekkoromban is változatos műfajokban alkottam: a saját szórakoztatásomra írtam indiántörténeteket, kalózhistóriákat, naplóregényeket. Egyszer az iskolában anyák napjára kellett ajándékot készíteni. Mindenki más rajzolt, ragasztgatott, én meg írtam az édesanyámnak egy kisregényt. Megkönnyezte, és máig is ott őrzi a kedvenc könyvei közt. Szerettem „ellopni” egy-egy érdekes témát a mozivászonról is, persze a saját ízlésem szerint átszabva. Ha nem tetszett egy-egy fordulat, azt átírtam az elképzeléseim szerint, sőt néha még odáig is elmerészkedtem, hogy egy számomra kevésbé szimpatikus szereplőt kicseréltem a sajátomra, vagy csak egyszerűen „kiradítoztam” a történetből.

– Mesélj kicsit arról, amikor plagizálással gyanúsítottak!

– Igen, hát ez egy elég érdekes történet. Különösképp akkor kaptam a legnagyobb dicséretet életemben. Volt egy pályázat fiatal írók számára, a célja az volt, hogy valahogy összeolvasszák a filmek és az irodalom szeretetét a gyerekekben. Kellett írni egy pár fejezetes novellát a kedvenc mesefilmünkről. Hát az enyém kicsit hosszabbra sikerült egy novellánál, kerek háromszáz oldalasra, meg én nem is mesét választottam, hanem egy thrillert. Pár héttel azután, hogy leadtam a művet, kaptam egy felháborodott levelet: kizártak a versenyből, mivel nem a saját könyvemet írtam meg! Azt írták a levélben, hogy az általam választott filmnek már megvan a könyvváltozata, de ez nem is lenne gond, ha én nem azt írtam volna át, és színesítettem volna ki még jobban. A versenyből tehát kiestem, de napokig nem tudtam aludni, mert számomra hatalmas elismerés volt, hogy a zsűri szerint egy létező regényt javítottam fel!

– Nem ment el a kedved a pályázatoktól?

– Azoktól azért elment, az íráshoz viszont, ha lehet, még inkább megjött. Akkor megfogadtam, hogy önerőből fogok feltörni.

– Sikerült?

– Nem, de nem is kesergek miatta, hiszen még alig vagyok harminc. Eddig két könyvemet adtam ki saját pénzből, 300-300 példányban. Az évek során mindből elfogyott 250 darab. Van, amelyikre akadt volna még érdeklődő, de én mindegyikből félretettem ötvenet öreg napjaimra. Mindenkinek megvan a maga dilije, nekem épp ez az… (Legalábbis az egyik.)

– Nem sajnálod, hogy saját pénzből kell kiadnod a könyveidet?

– Egyelőre nem. Tulajdonképpen jó is ez valahol, hiszen az első könyveim így kívül-belül pontosan tükrözik az elképzeléseimet. Így több munka van velük, de szebbek is, legalábbis számomra…

– Említetted, hogy gyerekkorodban nem voltak műfaji korlátaid. Ma már vannak?

– Nem mondanám, ma is mindenféle műfajban alkotok. Kedvenceim közé tartozik a krimi, a sci-fi, a fantasy és a történelmi kalandregény, ezeket szigorúan számítógéppel írom, sokszor átellenőrzöm és szerkesztgetem őket. Viszont van egy nagy, keménytáblás füzetem is, ebbe minden mást beírok kézzel, ami csak jön: írásgyakorlatokat végzek, és ezeket nem is szoktam később javítgatni. Abban vannak a bizonyítékok az alapvető hibáimra!

– Vannak kedvenc íróid?

– Természetesen vannak, de már a puszta felsorolásuk is elfoglalna vagy kétoldalnyi helyet. Viszont van egy abszolút mesterem, Chuck Palanhiuk: ő több mint kedvenc…

– Mit szeretnél elérni íróként?

– Túlságosan is sok mindent, és épp ezért fáj sokszor a szívem, hogy nem születhettem párszáz-párezer kilométerrel nyugatabbra. Nem szeretném külön-külön ecsetelni a céljaimat, mert akkor mindenki csak egy egoistát látna bennem (talán az is vagyok). Legyen az első cél az, hogy az írót lássa bennem, aki rám néz… Illetve csak az írói álnevemet pillanthatják meg, az arcomat soha.

– Köszönöm a beszélgetést!



Hozzászólások

@


A rovat további cikkei

Az utolsó patkolókovács

Póda Erzsébet

Huber László patkolókovácsot, a Csallóközben, Erdőhátkarcsán kerestük fel. Aprócska műhelye pontosan úgy néz ki, mint amilyeneket már csak a falumúzeumokban láthatunk.

2018.4.5.    11


A függöny mögött

Tompa Orsolya

Az önvaló kifejezése mindenki számára mást jelent. Beszélgetés Zoltai Bea festőművésszel.

2017.10.7.    5


Pillanatnyi impressziók

Tompa Orsolya

„A fényképezőgép képeket örökít meg, de valójában a puszta képnél jóval többet rögzít.” Beszélgetés Szalay Mona fotográfussal.

2017.7.23.    64


Teológia és feminizmus

Tompa Orsolya

A teológia sokrétű és megosztja az embereket. A feminizmus is. Beszélgetés dr. Perintfalvi Ritával.

2017.4.21.    9


Örülni minden apróságnak

Póda Erzsébet

"Megtanultam, hogy nem szabad siránkozni. Megtanultam kimondani, ha valami bánt, vagy nem értek egyet valamivel." Beszélgetés Fabó Máriával, a Komáromi Jókai Színház marketingvezetőjével, a Szakképző és Felnőttképzési Intézet igazgatójával.

2016.8.8.    88


Katonaélet nőként

Tompa Orsolya

Hogyan éli mindennapjait és hogyan áll helyt a mindennapokban egy nő katonaként? Riportunkban ezekre a kérdésekre keressük a választ maguktól a katonanőktől.

2016.6.27.    95


Bőrnek, léleknek

Póda Erzsébet

Nem elég szempillát, szemöldököt festeni, a kozmetikusnak szépíteni kell a vendég bőrét, ápolni a lelkét, mondja Both Tímea kozmetikus.

2016.5.30.    14


Minden ország más

Tompa Orsolya

Beszélgetés Harmincz Ritával, a sárga ruhás utazóval.

2016.4.28.    8


A pillanat varázsa

Póda Erzsébet

Szeretem megmutatni, hogy ezernyi szépség és csoda ölel körül minket: beszélgetés Virágh Mária fotóssal.

2016.2.5.   


Szex, érettség és más kérdések

Tompa Orsolya

Beszélgetés Győri Szilvia szexuálpszichológussal.

2016.1.21.    29


A tehetségen túl

Póda Erzsébet

Beszélgetés Bakonyi Orsolya előadó- és képzőművésszel.

2015.12.28.    80


Azt alkotom, amit szeretek

Tompa Orsolya

Beszélgetés Wéber Andreával azaz Mandy Candyvel.

2015.12.10.    139