Egy magyar Olaszországban


Kiss Adrienn Éva  2015.3.3. 1:57

Mediterrán élet, napsütés és tengerpart. Sokunk álma ezt megtapasztalni, akár csak egy kis időre is.

Liptai Lilla már közel két éve éli mindennapjait Olaszországban, és eszébe sem jut, hogy hazajöjjön. Ahogy ő mondja, nem adná semmiért azt az érzést, hogy bármikor lesétálhat a tengerpartra, amikor csak kedve tartja.

Mivel foglalkozol ott Pisában? Miben más az életed, amióta külföldön élsz?

Kiskorom óta külföldön szerettem volna élni, idegen nyelven beszélni, megismerni más kultúrákat. Két éve, mikor eldöntöttem, hogy felmondok a munkahelyemen, akkor is ez vezérelt. Az otthoni gazdasági viszonyok, és az, hogy az átlagos fizetésemmel nem tudtam egyről a kettőre jutni pedig csak megerősitettek ebben. Nem volt semmi vesztenivalóm: párom már évek óta nem volt, a legjobb barátnőm is a kiköltözés előtt állt, nincs testvérem, tehát úgy gondoltam, annál csak jobb lehet, mint ami otthon van. Kijöttem au pair-nek Pisába, egy vadidegen családhoz költöztem, vigyáztam a két gyermekükre, segítettem a háztartásban. Mivel reggelente nem volt dolgom, így azt az időt a nyelvtanulásnak szenteltem. 3-4 hónap alatt megtanultam olaszul szótárból és internetes oldalakról, annyira, hogy barátokat szerezzek, és kicsit jobban megismerjem ezt a közeget. Pár hónapja ismertem meg a páromat. Hozzá költöztem, abbahagytam a babysitterkedést és most belevetettem magam az igazi munkakeresésbe. Az életem annyiban változott meg, hogy erősebbnek érzem magam; átléptem a határaimat, az ismeretlentől való félelmet; és a saját bőrömön tapasztaltam azt, amit addig csak egy üres klisének tartottam: nincs lehetetlen.

Látsz különbséget a magyar és az olasz emberek mentalitása és életmódja között?

Az életmódjuk eléggé különbözik a miénktől, később kezdik és zárják a napot. Minden órához van kötve: mindenki ugyanakkor reggelizik (édeset: croissant, sütemény, keksz), az ebéd délután egytől kettőig tart, főétkezésnek pedig a vacsora számít, ami nyolc után kezdődik. Amit itt imádok, hogy a szuper- és hipermarketekben csak prémium minőségű áruval találkozni. Ez itt normális és átlagos. Mikor ideköltöztem, beletelt egy kis időbe, hogy hozzászokjak: a zöldségnek íze van, a gyümölcsnek pedig zamata.

Milyen sztereotípiákat erősítenél, illetve cáfolnál az olasz emberekkel kapcsolatban?

A sztereotípiákat illetően: attól függ, hogy Olaszország melyik részén vagyunk. Északon nem nagyon találkozni a tipikus olasz mentalitással, Toszkánában és Toszkánától délre már annál inkább. Hangosan beszélnek, és rettentő magabiztosak az élet minden területén. Lazábban kezelik a dolgokat mint mi: nem láttam még szomorú, problémán rágódó olaszt mióta itt vagyok. Bár Magyarországon is biztos, több mosolyt látnék, ha az átlagbér 1000 euró lenne, mint itt...
Valóban rengeteg robogó van, de biciklivel is sokan járnak dolgozni. Mindenki, de tényleg MINDENKI sportol. Nagyon sokat adnak a külsőre, és tényleg divatosan öltözködnek. Az olaszok híresek a vezetési stílusukról. Sávok nem léteznek; ha parkolásról van szó, akkor nincs lehetetlen: zebra, járda, út közepe, bármi szóba jöhet. Mindenki száguld, ha előzni kell – mindegy, hogy záróvonal, kanyar, emelkedő, öt autó – előznek.
A férfiak 35 éves korukig kisfiúk, komolytalanok, és nem nagyon akarnak elszakadni a Mammától. Ha a párjuk nem kényszerítené ki, szerintem életük végéig a szüleikkel laknának. 35 éves koruk felett azonban tényleg hihetetlenül szexi, stílusos és jóképű férfiakká válnak. Az egyik legfontosabb dolog, hogy az olasz férfiak tényleg nagyon tudnak udvarolni. Igazi színészek, és általában egy szavuk sem igaz, de azért nagyon jólesik, ahogyan bókolnak, és persze amilyen tisztelettel bánnak a nőkkel. Ha egy baráti társasággal megyünk szórakozni, sportolni vagy étterembe, szó sem lehet arról, hogy a nők bármiért is fizessen.

El tudod képzelni, hogy ott éld le az életedet?

Határozottan igen. Eddig sem jutott nagyon eszembe, hogy hazaköltözzek, de most, hogy van párom, még annyira sem. Együtt tervezzük a jövőnket: házasságot, gyerekeket. Sokkal boldogabb vagyok itt, egészsegesebben táplálkozom, na és hát itt a tenger 15 percre, amibe szerelmes vagyok. Mindig is az volt az álmom, hogy bármikor, amikor kedvem tartja leugorhassak a tengerpartra. Nem adnám fel semmiért azt az érzést, amikor a hónom alá csapok egy lepedőt, és kifekszem a homokba naplementét nézni.

Gyakran tör rád a honvágy? Mi az a három dolog, ami ilyenkor a legjobban hiányzik?

Évente kétszer-háromszor hazamegyek, de nem honvágyból, inkább ünnepek alkalmából. A családom, a kutyáim és a barátaim hiányoznak leginkább, de sokszor kijönnek hozzám meglátogatni.


Mit gondolsz, mennyi idő után nevezhető, érezhető otthonnak egy idegen ország?

Ez emberfüggő. Ha valaki kalandvágyó, mint én, akkor nem nehéz beilleszkedni egy új közegbe. Pár hét alatt otthon éreztem magam itt, de nem azért, mert nem tisztelem a gyökereimet, vagy mert utálnám Magyarországot. Inkább azért, mert az én gyökereim mélyebben vannak, minthogy egy országra korlátozódjanak. Bárhol a világban otthon érzem magam, és próbálok minél több kultúrát megismerni, ezzel is tágítva a gondolkodásmódomat.



Hozzászólások

@


A rovat további cikkei

Isten útjai kifürkészhetetlenek

Virág Csenge

Interjú Bodó Máriával, a Duna Televízió vallási főszerkesztőségének munkatársával.

2021.4.28.   


Család, munka és színház

Zana Anita

Interjú a Vakok és Gyengénlátók Jász–Nagykun–Szolnok Megyei Egyesületének egyik tagjával, Zajcsek Zsiga Szilviával.

2021.4.7.   


Mit rejt Vidu ötlettára?

Noszek Barbara

Bepillantunk az érsekújvári Vidu, azaz Szalma Nikoletta kreatív műhelyébe.

2021.3.16.   


Látássérültként, emberként

Zana Anita

Beszélgetés a látássérült Vargáné Décsei Eszter Judittal.

2021.3.10.   


„Hiszek a természet erejében”

Póda Erzsébet

A vásárúti Kovács Máriával beszélgettünk boltalapításról, egészségről, életmódról.

2020.11.22.   


Kortalanul élni

Póda Erzsébet

A kor csak egy szám: mindenki annyi éves, amennyinek érzi magát. Közhelynek tűnő megállapítás, de igaz. Beszélgetés Bazsó Rozáliával.

2020.10.26.   


Lángot adok, add tovább!

Póda Erzsébet

Beszélgetés a dunaszerdahelyi Csallóközi Könyvtár nyugalmazott könyvtárosnőjével, a mindig aktív Vojtek Mártával.

2020.6.25.   


Kézművesek karanténban

Tilajcsík Dóra

Milyen most kézművesként tevékenykedni? Erről kérdeztük az érintetteket. (Megszólal Petro Veronika, Fekete Dóra, Nagy Tímea és Sántha Patasi Gabriella.)

2020.5.8.   


Türelemből jeles

Tilajcsík Dóra

Mayer Ingrid szappanjai nem csupán a külsőnket szépítik meg, de a belsőnk is kivirágzik.

2020.3.14.   


A házasságtörés a házassággal egyidős

Tilajcsík Dóra

"Lehet, hogy jobban tudunk róla harsányan, vulgárisan vagy csipkelődve diskurálni, de komolyan még mindig nem." Beszélgetés Hevesi Kriszta szexuálpszichológussal.

2020.2.21.   


Csodák is léteznek

Póda Erzsébet

Beszélgetés Nagy Gáborral, aki "nővérként" dolgozik a dunaszerdahelyi kórházban.

2020.1.20.   


Ősi ritmusok felsőfokon

Kovács Márta

Ősi ritmusok, archaikus dallamok, impulzív előadásmód – ezek jellemzik a leginkább a 2019 februárjában alakult felvidéki Varkocs együttest.

2019.12.16.