Extrém vagyok, téged zavar?


Rajczi Viktória  2014.4.10. 3:57

Sokan első látásra ítélnek meg másokat, anélkül, hogy akár egy szót is váltanának.

Ha valaki kitűnik a megszokottból, az általánosságból, máris felkelti mások figyelmét. Mostanra, mondhatni, elfogadottá vált, ha valakinek extrém a külseje, de még mindig akadnak, akiknek ez nem tetszik. Piercingek, tetoválások, fültágítók és más testékszerek manapság kiegészítőként és önkifejezésére szolgálnak.

De miért ítélkezünk? Miért súgnak össze az emberek, ha találkoznak valakivel, aki külsőleg eltér a megszokottól? Mondhatjuk azt, hogy a mindennapi életben több sérelem éri az extrém külsővel rendelkezőket? Elgondolkodtató az emberi természet. Miért botránkoztatja meg az, ha valaki kitűnik a tömegből, az idősebbeket, vagy éppen ők azok, akiket elkápráztat az önkifejezés? Már rég nem ér minket támadás, ha nő létünkre szoknya helyett nadrágot viselünk, pedig jó pár évtizede elképzelhetetlen és elfogadhatatlan volt, hogy egy nő nadrágot hordjon. Ma pedig természetes. Lehet, hogy pár évtized, és már senki mögött nem súgnak össze, aki testékszereket hord és színes a haja.

A fiatalok körében elterjedt, de sok idősebb is szívesen díszíti testét. Azonban vannak közegek, amelyekben megengedhetetlen, hogy kitűnjünk. Az iskolai rendszer ott korlátoz, ahol csak tud. Nem egyszer voltam tanúja a gimnáziumi évek alatt, hogy ismerőseim előszeretettel viseltek extrém frizurákat, és mindannyiszor igazgatói intő volt a reakció, pedig a diák csak szimplán így érezte jól magát. Az önkifejezés korszaka nem a gimi, az biztos. Később viszont a komolyabb munkakörök betöltéséhez szükséges a szolid megjelenés. Mert előfordul, hogy meg sem kell szólalni, és már közlik is, hogy sajnálják, de ilyen külsővel biztos, hogy nem fognak alkalmazni.

Van, hogy meg lehet oldani a tetoválások eltakarását, a testékszer eltávolítását, de nem tartom korrekt megoldásnak. Talán, ha valaki idős lesz, akkor megfelelhet végre a saját elvárásainak, és olyan külsőt kölcsönözhet magának, amilyet csak szeretne? Hányszor hallottam a bizonyos mondatot a tetoválással kapcsolatban: „Ez hogy fog kinézni öreg korodra?” Nem sok olyan idős embert ismerek, aki miniszoknyában és topban sétálna az utcán, mert az már az ő korukhoz nem illik. De attól még miért ne lehetne tetoválásuk? Az öregedés velejáróra a ráncos bőr, ami az élethez tartozik. A tetoválás lehet, hogy eltorzul az évek során, de viselője mindig tudni fogja, hogy mit is szimbolizál számára.


Miért a külsőt tartjuk a legfontosabbnak? Extrém megjelenésű lehet bárki, de az a fontos, hogy mire képes. Vagy nem?


Kérdéseimet a témában Dobay Viktóriához és Bohács Karolinához intéztem.

Miért döntöttél úgy, hogy extrém elemekkel változtatsz a megjelenéseden? Mikor kezdődött mindez?

D.V.: 2007-ben csináltattam az első piercingem, akkoriban jött divatba. Nagyon szerettem volna egy nyelvpiercinget, mert tetszett, végül az alsó ajkamba készült az első. A második a nyelvembe, és azóta is megvannak. Egyidejűleg az első piercingemmel rózsaszín lett a hajam egy része, a fekete mellett, mert megtetszett. Előtte sem voltam teljesen átlagos kinézetű. Csak feketében jártam, acélbetétes bakancsban, a hajam és a körmeim feketére festettem. Anyáék csak úgy hívtak „halálmadár”. A fülemet ezután nem sokkal kezdtem el tágítani, nem terveztem nagyra, de így sikerült. A végeredmény az lett, hogy jelenleg mindkét fülem 26 mm-es. A tizenhetedik születésnapomra, 2007-ben, szerettem volna tetoválást. Amikor apukámnak felvetettem a gondolatot, azt mondta, ha nagykorú leszek, azt csinálok magammal, amit akarok. Akkor még én sem hittem, hogy ennyire „szét leszek varrva”. 2010 márciusában készült rám az első minta, és azóta folyamatosan szaporodnak. Egy számomra fontos ember halála után nagyon üressé váltam, és ebben találtam meg a fájdalom levezetését.

B.K.: Egyszerűen megtetszett. A színes haj sokkal jobban áll, mint a természetes hajszínem. A tetoválás pedig már a szenvedélyemmé vált. Tizenhatévesen festettem először rózsaszínt az akkor fekete hajamba. Egy év múlva szereztem az első piercingemet, és 18 évesen az első tetoválásomat.

Van jelentőségük a tetoválásaidnak vagy egyszerűen csak megtetszettek?

D.V.: A legtöbb tetoválásom a különböző életszakaszaimat fejezi ki. Vannak olyanok, amiket ismerőseim varrtak rám, emiatt személyesebbek. Némelyiket nyertem tetoválós rendezvényen, ennek nincs konkrét jelentése, de nagyon szeretem és megerősít. Valamelyik emléktetoválás, mint például a hátamon a vörös rózsa. A teljes karom az életemet jelképezi: egy viharos tenger van rajta. Van, amit szülinapi ajándékba kaptam. A minták pedig persze, hogy tetszenek.

B.K.: Minden mintám elmond rólam valamit. Például van pár macskákkal kapcsolatos tetoválásom, mert imádom a cicákat. Ha van egy jó ötletem, ami jól nézne ki a bőrömön, akkor abból elég valószínű, hogy tetoválás lesz.

A megjelenésed miatt ért bármilyen atrocitás az utcán vagy szórakozóhelyeken?

D.V.: Sokan beszóltak már a külsőm miatt. Ennyi idő után nem nagyon figyelek rájuk. Általában az ismerőseim szokták visszamondani. Pl. a „Jól ki van szögelve ez a kislány” az egyik kedvenc kijelentés. Nevetek rajta, ha kritizálni próbálnak. Volt párszor, hogy a buszon egy idős pár feltűnően bámult és közben hallottam, hogy rólam beszélnek. Szórakozóhelyen nem szoktak beszólni, mivel a közegbe, ahova járok, olyan emberek vannak, mint én. Viszont rengeteg pozitív példa van, többször megállítottak idős nénik, hogy milyen csinos vagyok, mennyire tetszik a stílusom nekik, milyen jó, hogy felvállalom ezt, és, hogy ilyen modern vagyok. Illetve, amikor a bácsi a buszon a kézfejemen bámulta a tetoválást és szólt, hogy tetszik neki. Ezek nagyon jól tudnak esni.

B.K.: Van, hogy beszólnak az utcán, de inkább megdicsérnek. Szórakozni pedig olyan helyekre járok, ahova hasonló érdeklődési körű emberek mennek, mint én.

Mikor iskolába jártál még, kritizálták a külsődet?

D.V.: A középiskolában bementem az iskolába nyáron egy papírt intézni teljesen kék hajjal. A titkárnő azt mondta, szeptemberben nem kezdhetek így. Kénytelen voltam átfesteni feketére a hajamat az érettségi évére. Utána művészeti suliba jártam, ott például kedvelték a külsőmet, és a tetoválásaimat is mindig meg akarták nézni.

B.K.: A gimiben az osztálytársaim és a tanáraim is elfogadtak, mert ismertek. A felsőoktatásban már más volt a helyzet, oda úgy kerültem, hogy „furcsa” voltam. A diáktársaim láthatóan megkülönböztettek, amíg el nem kezdtek velem beszélgetni. Akkor kiderült, hogy nem is vagyok olyan furcsa, mint első ránézésre gondolták.

Mikor állást kerestél volt, hogy a külsőd alapján ítéltek meg?

D.V.: Voltam olyan állásinterjún, ahol közölték ilyen külsővel nem beszélhetek az ügyfelekkel. Nem is mennék oda, ahol lenéznek azért, ahogy kinézek, mert nekem ez tetszik, és nem vagyok egy semleges kisegér. A mostani munkahelyemre egy állásközvetítő cégen keresztül kerültem, és átvettek állandóra. Sosem ért emiatt semmiféle megkülönböztetés, szerencsésnek is érezhetem magamat. Diákmunka esetében volt, hogy fel kellett vennem hosszú ujjú felsőt, hogy takarjam a karomat. Illetve a pékségnél, amikor voltam állásinterjún azt mondták, hosszú ujjúban kell majd dolgoznom. Ironikus hogy, azóta annál a cégnél több teljes karos tetovált dolgozót láttam a pult mögött.

B.K.: Ilyen téren még ért diszkrimináció.

Hogy látod magad tíz év múlva és idős korodban?

D.V.: Szeretnék majd családot, egy számomra ideális társsal. A gyerekemnek lesz egy tetovált anyukája és esetleg egy tetovált apukája, és mindent meg fogok tenni érte. Saját céget szeretnék, és saját készítésű tárgyak eladásával szeretnék foglalkozni. A tetoválásaim pedig lehet, megereszkednek majd a bőrömmel együtt, de ki nem lesz ráncos idős korára? Valószínűleg színes hajam nem lesz, de ki tudja, mit hoz a jövő?

B.K.: Tíz év múlva remélhetőleg boldog családanya leszek, illetve addigra szeretném megvalósítani a további tetoválásokkal kapcsolatos terveimet is. Idős koromban pedig ki tudja mi lesz? Az biztos, hogy menő tetovált nagyi leszek!


A felvételen Bohács Karolina (fent) és Dobay Viktória (lent)



Hozzászólások

@


A rovat további cikkei

A függöny mögött

Tompa Orsolya

Az önvaló kifejezése mindenki számára mást jelent. Beszélgetés Zoltai Bea festőművésszel.

2017.10.7.    5


Pillanatnyi impressziók

Tompa Orsolya

„A fényképezőgép képeket örökít meg, de valójában a puszta képnél jóval többet rögzít.” Beszélgetés Szalay Mona fotográfussal.

2017.7.23.    64


Teológia és feminizmus

Tompa Orsolya

A teológia sokrétű és megosztja az embereket. A feminizmus is. Beszélgetés dr. Perintfalvi Ritával.

2017.4.21.    9


Örülni minden apróságnak

Póda Erzsébet

"Megtanultam, hogy nem szabad siránkozni. Megtanultam kimondani, ha valami bánt, vagy nem értek egyet valamivel." Beszélgetés Fabó Máriával, a Komáromi Jókai Színház marketingvezetőjével, a Szakképző és Felnőttképzési Intézet igazgatójával.

2016.8.8.    88


Katonaélet nőként

Tompa Orsolya

Hogyan éli mindennapjait és hogyan áll helyt a mindennapokban egy nő katonaként? Riportunkban ezekre a kérdésekre keressük a választ maguktól a katonanőktől.

2016.6.27.    95


Bőrnek, léleknek

Póda Erzsébet

Nem elég szempillát, szemöldököt festeni, a kozmetikusnak szépíteni kell a vendég bőrét, ápolni a lelkét, mondja Both Tímea kozmetikus.

2016.5.30.    14


Minden ország más

Tompa Orsolya

Beszélgetés Harmincz Ritával, a sárga ruhás utazóval.

2016.4.28.    8


A pillanat varázsa

Póda Erzsébet

Szeretem megmutatni, hogy ezernyi szépség és csoda ölel körül minket: beszélgetés Virágh Mária fotóssal.

2016.2.5.   


Szex, érettség és más kérdések

Tompa Orsolya

Beszélgetés Győri Szilvia szexuálpszichológussal.

2016.1.21.    29


A tehetségen túl

Póda Erzsébet

Beszélgetés Bakonyi Orsolya előadó- és képzőművésszel.

2015.12.28.    80


Azt alkotom, amit szeretek

Tompa Orsolya

Beszélgetés Wéber Andreával azaz Mandy Candyvel.

2015.12.10.    139


Mozgásban az életem

Tompa Orsolya

Beszélgetés Prázmári Erika aerobikoktatóval a sportról, a testmozgás fontosságáról, és sok minden másról.

2015.11.20.    71