Lehetőségek, döntések, megoldások


Póda Erzsébet  2010.10.25. 5:25

Beszélgetés Wiesner Edit budapesti mestercoachcsal.

„Egy későnyári este két ember bámul le a Gellért hegyről. Koruk és öltözködésük alapján hasonlóak, a nagy eltérés az arckifejezésükben van. Egyikük mélyeket lélegez és mosolyog, a másik arca komor, amikor az égre, majd a városra néz, magában talán Istenel… A délután mindkettőjüket ugyanazzal a dilemmával szembesítette. Egyikük a problémával a barátaihoz fordult, akik ellátták számos jó tanáccsal és saját életükből szóló élménybeszámolóval. Jót panaszkodtak, de emberünk most úgy érzi, nem mehet haza családjához, mert a baráti panaszokra az otthoniak is rátennének, nem mondhat el mindent otthon, és okosság sem jut eszébe a helyzet megoldására. A másik azért jött a hegyre fel, hogy emlékezzen: mennyit szenvedett korábban…! Most pedig felkereste az ő hivatalos segítőjét, újmagyarul coachát, akivel nyíltan, a jó és támogató légkörben megerősödve több életképes alternatívát is talált. A késést sem kell magyaráznia, mert a család már tudja, hogy az élete egészségesebb, kiegyensúlyozottabb, mióta coach támogatásával dolgozik a munkahelyi katasztrófákon. Pedig először azt gondolta, hogy ez csak a kedvesének való, nőies önismereti cucc, ahol magánéleti konfliktusokat tárgyalnak ki.”

A fenti kis történet a coachok.hu internetes oldalon olvasható, melyet a Budapesten élő Wiesner Edit mestercoach által vezetett coach-közösség működtet. A történet valóságosan tükrözi, milyen az, amikor a reményvesztett, elkeseredett ember – a coachingot segítségül hívva – újra kiegyensúlyozottá válik, és kezében tartja saját életének irányítását.

Wiesner Edit coaching szakmai tanulmányait az NLP (neurolingvisztikus programozás), a tranzakcióanalízis, a rendszerállítás elmélete és módszertana területén folytatta, de foglalkozott addiktológiával, hipnoterápiával és családterápiával is. 2003 óta vezet eredményesen fejlesztő, shadow és rövid-megoldásfókuszált coaching folyamatokat magyar, német, angol és spanyol nyelven is. 2005 óta képez coachokat – tanácsadó szakembereket és vállalati vezetőket a coaching eszközeire, pszichokommunikációs hátterére. Célja, hogy a coaching minden ember számára hozzáférhető tanácsadói támogató eszköz legyen, és hogy a fogalom bekerüljön a köztudatba és azok, kik eldöntötték, hogy változtatni szeretnének, élethelyzettől és kihívástól függetlenül merjék coachok segítségét kérni.

– Mikor és miért kezdett el coachinggal foglalkozni?

– 2000-ben olvastam először, hogy létezik egy ilyen szakma, amit coachingnak neveznek. A coaching „vezetője” a coach tulajdonképpen egyéni tanácsadó, aki a coaching keretein belül vezeti a hozzá forduló ügyfelet. Amikor a szakmával ismerkedtem, még a vállalati szektorban dolgoztam, mivel mindig is nagyon érdekeltek az emberek, az emberi lélek működése. Tanultam szervezeti pszichológiát, addiktológiát, minden érdekelt, ami az ember személyiségével, lélektannal foglalkozik. A coaching művelése távlati tervemmé vált. Szerencsére a cég, ahol akkor dolgoztam, lehetővé tette számomra, hogy külföldi képzésekre járják. Részt vettem NLP és tranzakció analízis, valamint mediációs képzésen is. Ez a terület annyira érdekessé vált számomra, hogy egyre többet akartam tudni róla. 2004-ben úgy éreztem, belefáradtam már a munkába és felmondtam az akkori munkahelyemen. Úgy döntöttem, coachként, tanácsadóként dolgozom tovább, saját vállalkozásban,

– Mi is az a coachig? Vannak műfajai, válfajai vagy fajtáji? Miről szól ez a tevékenység?

– A coaching, arról szól, amiről a coach szól, illetve arról szól, amiről az ügyfele szól. Szigorú értelemben a coahing eszköztár, meg lehet tanulni, és amit képezni is lehet. Két ágazatát különböztetünk meg. Az egyik a biznisz vagy vezetői coaching. Ez abból indult, hogy az idősebb, tapasztalt szakemberek adtak tanácsokat fiatalabb kollégáiknak. Például különböző újszerű kihívások, csapatépítések, vagy fejlesztési feladatok esetén. Ma már felkészült biznisz coachok állnak a cégek rendelkezésére. A másik terület az úgynevezett életvezetési vagy life coaching – amikor magánéleti vagy egyéb problémákra kínál megoldási lehetőségeket a coach. Itt alapelvárás, hogy a coach megfelelő lélektani felkészültséggel és emberszeretettel rendelkezzen. A coachingnak ez a területe spirituálisabb eszközöket, például kártyákat is használhat a foglalkozások alkalmával.

– Milyen elvek alapján működik a coach?

– A legfontosabb alapelv, hogy a coachnak szeretnie kell az embereket! Hiszen a jó coach azzal tud dolgozni, akit elfogad, akinek a sorsa érdekli, s izgatja őt, hogy az ügyfele dolgai sikerüljenek. Módszertanilag olyan kiindulópontunk van, hogy: minden ember RENDBEN van. Ez azt is jelenti, hogy lehet, hogy van egy problémája, amivel most küzd, de emberként „rendben van”. Pszichikailag egészséges, elfogadható, szerethető, és fontos, hogy szem előtt tartsuk, hogy egyikünk se alsóbb vagy felsőbb rendű. A következő irányelv: minden ember felelős a döntéseiért. Ez azt is jelenti, hogy a coaching folyamatban, ha valamilyen gondolat megszületik, tehát ha az ügyfél úgy dönt, hogy ezt vagy azt fogja tenni, akkor elismerjük a képességét, hogy ezt magáról el tudja dönteni. Adott esetben azért is, mert egy másik, efelett álló irányelv kimondja, hogy minden emberben ott van minden tudás, ami a problémái megoldáshoz szükséges. Csak lehet, hogy a megoldás még nem fogalmazódott meg benne – ezért lehet szüksége coachra. A harmadik fontos irányelv, hogy a döntéseinket megváltoztathatjuk. Ez azért is fontos, mert általában van valamilyen hiedelmünk önmagunkról, vagy a világról, hiszen a személyiségfejlődésünk során, gyerekként úgy gondoltuk: a világ így, vagy úgy működik, mivel ezt tanultuk a szüleinktől. Így ezek alapján döntöttünk nagyon hosszú ideig, az adott helyzetekben, de ez talán nem boldogít az életünk minden területén. A coachtól megkapjuk a bátorítást ahhoz, hogy másként is szabad működni, másként is lehet dönteni, mint a régi, megszokott sémák szerint.

– Részben meg is kaptuk a választ a kérdésre, hogy mikor érdemes, lehet, esetleg kell a coaching segítségét igénybe venni.

– Ez egy önkéntes műfaj. Az eredményes coaching alapja az együtt gondolkodni és együtt dolgozni az ügyfél ügyén. Segíteni őt a kérdéseinkkel, neki nyújtott eszközeinkkel – de ez csak akkor működik, ha a kliensünk akarja, ha valóban változni, változtatni akar. Cochingra akkor érdemes pénzt kiadni, ha megvan bennünk az elkötelezettség. Ha nagyon szeretnénk elérni valamit, de egyedül nem megy, és meg akarjuk gyorsítani is a folyamatot azzal, hogy segítséget kérünk. A coach segít ki mondani, konkréten megfogalmazni mi az, amit szeretnénk, ő az, aki rámutathat a lehetőségekre, amelyek előttünk vannak, csak nem vettük észre, vagy átsiklottunk a segítő részletek felett. A coach szerepe döntési helyzetekben is érdekes lehet, amikor is nem véletlenül tűnik olyan nehéznek a döntés, hiszen meglehet: bizonyos sztereotípiák miatt vakok vagyunk az alternatívákra és körülményekre. Ilyenkor hasznos a külső szemlélő szerepe, a coach segítségével letisztult vélemények születhetnek. Vagy olyan konfliktushelyzet esetén, amikor az megoldhatatlannak tűnik, mert az illető nem tudja végigbeszélni a másikkal a problémát. Teóriákat gyárt, magában rágódik, a világ egy szörnyű helynek tűnik számára. Ha viszont egy coaching folyamatban beszél erről, jobban megérti az összefüggéseket, tisztábban látja a megoldást. A coachnak minden esetben felkészültnek kell lennie: ismernie kell az egyes embertípusokat, kommunikációs stílusokat, elméleti tudás birtokosának kell lennie, csak így tudja ügyfelének megmagyarázni a jelenségeket, értelmezni a helyzeteket, hogy hirtelen kinyíljon számára a világ. A coach tehát kimozdít egy kilátástalannak tűnő állapotból, megmutatja a járhatatlannak tűnő út járhatóságát. Úgy is mondhatnánk: amikor az ember a saját gondolatainak foglya, olyankor segít a coach. Például a munkahelyen jól teljesítő emberek ugyanazokat az elveket akarják alkalmazni a magánéletükre, mint amelyekkel a szakmájukban sikeresen szerepelnek. Aztán meglepődnek, és nem értik, hogy ezek az elvek a magánéletükben miért nem működnek. Vagy fordítva. Ebben szintén segíthet a coaching.

– Tehát a coaching nem terápia, nem tanácsadás, hanem egyfajta segítő vezetés?

– A coachingot sok mindenki használja arra, hogy működését megnevezze. Mi mindennel lehet összemosni? Van, aki a terápiát hívja annak, van, aki a tanácsadást vagy a mentoringot, a facilitást, a talkshowt – sok mindent lehet coachningnak hívni. A lényeg viszont az, hogy ez egy segítő, támogató módszertan, ami a beszélgetésen alakul. Vannak benne szándékok, irányelvek, azon felül, hogy ki hogyan valósítja meg a maga eszköztárával, tapasztalatival legjobban segítve az ügyfelet, az már rá van bízva. Számomra ugyanolyan coach a lelki vezető, a szerzetes, mint a vállalati vezető, aki bátorító megjegyzésekkel, ügyesen osztja meg a megfigyeléseit, tapasztalatait a munkatársaival. Aki úgy tud kérdezni, hogy meginduljanak a kis fogaskerekek az ember agyában, és produkálja az ötleteket, keresse a válaszokat, hogy ő maga tudjon kezdeményezni a saját érdekében a saját életében.

– Köszönöm a beszélgetést!



Az interjú megjelent a Vasárnap című hetilapban



Hozzászólások

@


A rovat további cikkei

Pillanatnyi impressziók

Tompa Orsolya

„A fényképezőgép képeket örökít meg, de valójában a puszta képnél jóval többet rögzít.” Beszélgetés Szalay Mona fotográfussal.

2017.7.23.    64


Teológia és feminizmus

Tompa Orsolya

A teológia sokrétű és megosztja az embereket. A feminizmus is. Beszélgetés dr. Perintfalvi Ritával.

2017.4.21.    9


Örülni minden apróságnak

Póda Erzsébet

"Megtanultam, hogy nem szabad siránkozni. Megtanultam kimondani, ha valami bánt, vagy nem értek egyet valamivel." Beszélgetés Fabó Máriával, a Komáromi Jókai Színház marketingvezetőjével, a Szakképző és Felnőttképzési Intézet igazgatójával.

2016.8.8.    88


Katonaélet nőként

Tompa Orsolya

Hogyan éli mindennapjait és hogyan áll helyt a mindennapokban egy nő katonaként? Riportunkban ezekre a kérdésekre keressük a választ maguktól a katonanőktől.

2016.6.27.    95


Bőrnek, léleknek

Póda Erzsébet

Nem elég szempillát, szemöldököt festeni, a kozmetikusnak szépíteni kell a vendég bőrét, ápolni a lelkét, mondja Both Tímea kozmetikus.

2016.5.30.    14


Minden ország más

Tompa Orsolya

Beszélgetés Harmincz Ritával, a sárga ruhás utazóval.

2016.4.28.    8


A pillanat varázsa

Póda Erzsébet

Szeretem megmutatni, hogy ezernyi szépség és csoda ölel körül minket: beszélgetés Virágh Mária fotóssal.

2016.2.5.   


Szex, érettség és más kérdések

Tompa Orsolya

Beszélgetés Győri Szilvia szexuálpszichológussal.

2016.1.21.    29


A tehetségen túl

Póda Erzsébet

Beszélgetés Bakonyi Orsolya előadó- és képzőművésszel.

2015.12.28.    80


Azt alkotom, amit szeretek

Tompa Orsolya

Beszélgetés Wéber Andreával azaz Mandy Candyvel.

2015.12.10.    139


Mozgásban az életem

Tompa Orsolya

Beszélgetés Prázmári Erika aerobikoktatóval a sportról, a testmozgás fontosságáról, és sok minden másról.

2015.11.20.    71


Spontán készül az alkotás

Tompa Orsolya

Beszélgetés Zokob Anett kavicsfestő művésszel.

2015.9.9.    122