Lelki kapcsolat a zenével


Angyal Sándor  2013.11.29. 4:07

Beszélgetés Sebestyén Márta Kossuth-díjas népdalénekessel.

Ki ne emlékezne az Angol beteg című filmre, s a film zenéjére? Bizonyára Sebestyén Márta Kossuth-díjas énekesnő hangja is hozzájárult a film sikeréhez. A művésznő számos, összesen több mint harminc különböző díj birtokosa. Nemrégiben a felvidéki Somorján járt, ahol a VIII. Templomkerti Napok keretén belül a református templomban mutatta meg a közönségnek csodálatos és utánozhatatlan énekhangját. A koncert után sikerült vele beszélgetni egy kicsit.


Sebestyén Márta neve szinte összeforrt a zenével, az énekléssel. Ez mindig így volt?

A szüleim szerint már egyéves koromban tisztán visszaénekeltem, amit hallottam, tehát nagyon fogékony voltam a zenei hangokra, ez volt a legerősebb, ami bennem működött. Édesanyám Kodály-növendék, zeneakadémia-hallgató volt akkoriban, mikor születtem, tehát engem annyira körülvett a zene, hogy teljesen egyértelmű volt, hogy efelé irányít valami. Talán egy örökség, valami, amibe beleszülettem, meg az is amiben élek.

Tehát a zene lett az élete.

Pontosan, de nem úgy, hogy fogtam magam és kitaláltam: énekelni fogok, ez magától értetődött. Egyszerűen, mint, hogy a méhecske méh, és méhként zümmög és röpköd, és a mézet gyűjti, ahogy a kismadár is röpköd, és szépen fújja a pacsirta is fönn a magas égen. Ezeken senki nem csodálkozik. Az éneklés, a zene ennyire természetes számomra.

Ha jól tudom, a művészet több ága is foglalkoztatta illetve foglalkoztatja.

Képzőművészettel is foglalkoztam, táncoltam is, aztán ezeknek el kellett fogyniuk mellőlem, mert ezt nem lehetett volna mindent csinálni. Teljes hittel és odaadással valószínűleg csak egyvalamit tudtam képviselni, ezért önként lemondtam a képzőművészeti tanulmányokról, a főiskoláról, ahova egyébként felvettek.



Amikor Magyarországon elindult a Fölszállott a páva népzenei és néptáncos tehetségkutató verseny, részt vett a zsűri munkájában. Milyen volt?

Amikor azt halljuk, hogy tehetségkutató, akkor mindenki a pop-műfajok tehetségeire gondol, akik nem is tudom, hogy igazán tehetségek-e. Valóban nagyon jó hangú, jó adottságú fiatalok mutatják meg magukat. De úgy látom, hogy mindegyik külföldi sztárokat próbál lekoppintani. Pedig nincs olyan, hogy valaki egy életen át ebből éljen, tehát ahhoz különös szerencse kell, hogy valaki felépítsen így egy karriert. A Fölszállott a páva esetében föl sem merül, hogy valaki mást kéne utánozni, ebben az esetben a saját hagyományainkból táplálkozunk.

Vannak még fiatalok, akik a népzene, illetve a néptánc iránt érdeklődnek...

Úgy látszik, hogy a táncházmozgalom négy évtizede nagy mennyiségben termelte ki a műfajért rajongó fiatalokat. Sok táncos, zenész és énekes rajong a népzenéért és a néptáncért: nagy örömmel csinálják, saját örömükre, nem azért, mert ebből profi zenészként szeretne megélni. Szerencsére rengetegen vannak, fiatalok is – nem is tudom, hány ilyen versenyre lenne szükség, hogy ők mind megmutatkozhassanak kellő számban.

Őket nem a csillogás és a hírnév vonzza?

Biztos vagyok benne, hogy nem. Olykor szép vallomásokat tesznek, melyek önmagukban is nagy élményt jelentenek. Elmondják, hogy életük pillérévé vált ez a zene, és ez nagyon fontos identitáskérdés is. Őket nem kell félteni attól, hogy majd nem tudják, hogy mi a dolguk itt Európában, meg mihez kezdjenek az életükkel. Mert a néphagyomány szépen beépül, ékköve és erőssége lesz az életüknek. Házasságok, barátságok születnek, rengeteg sok kicsi gyerek, akik megöröklik a táncházat és a népzenét, a táncot kedvelő szüleiktől, beleszületnek ebbe az életérzésbe, és viszik tovább. Ez a legnagyobb hozadéka ennek.

A világzene gyakorta a népzenéből táplálkozik. Ön szerint milyen a „kapcsolatuk”?

Lehet, hogy nem pont én vagyok a megfelelő ember, hogy válaszoljak erre a kérdésre, mert mindig az eredetiből indulok ki: számomra ez az alfa és omega. Olyan erős a lelki kapcsolatom az eredeti anyaggal, hogy nagyon kritikusan szemlélem azt, amikor látom, hogy sokszor erősen kókler hajlamú és képességű emberek próbálnak, inkább megélhetési jelleggel vagy divatból csinálni valamit. Azonnal megérzem, hogy az nem őszinte, nem igaz és nem minőségi. Különböző igényszintek vannak, és nagyon kritikus vagyok: nekem kicsi koromban is fontos volt a minőségi zene. Rá kell nevelni a gyerekeinket erre a fajta igényességre, akkor őket nem lehet elbolondítani vásári csinnadrattákkal. Mint minden zenében, a világzenében is van jobb-rosszabb, ilyen-olyan zenész. Mindenképpen annak a zenéjét érzem hitelesnek, akiben felfedezem a mély azonosulást és alázatot. Vagyis, aki tiszteli és ismeri azt, amivel foglalkozik.





Hozzászólások

@


A rovat további cikkei

„A világ változik, a vers örök”

Zana Anita

Riportalanyunk, Zajcsek Norbert, a látássérültekből álló amatőr színtársulat, a Varázsszínpad, tagja volt hét éven át. Az Egyesület rendezvényein általában szavalni szokott.

2024.2.8.   


„A helyemen vagyok”

Zana Anita

Interjú Kovácsné Mendler Annamáriával, aki klienskoordinátorként dolgozik, s mindezt fehérbottal teszi.

2024.2.2.   


Én ilyen vagyok

Póda Erzsébet

Az tegnap.ma irodalmi díj egyikét az idén Nagy Erika, a Szlovákiai Magyar Írók Társaság titkára kapta. Ez alkalommal készítettünk vele egy villáminterjút.

2023.12.6.   


Soha nem szabad feladni!

Póda Erzsébet

Villáminterjú a világhírű magyar vadásszal, vadászíróval, természetvédővel, Hídvégi Bélával, aki több rangos díjat elnyert már tevékenysége elismeréseként.

2023.9.28.   


Katona vagyok!

Póda Erzsébet

Beszélgetés a francia idegenlégióban szolgált Maquet Ludovic-kal, akinek nemsokára megjelenik a légiós éveiről szóló könyve.

2023.7.27.  9   


Sosem unatkozom

Zana Anita

Beszélgetés Vígh Erikával, Vígh Éva lányával, aki a Vakok és Gyengénlátók Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Egyesületének egyik meghatározó alakja volt.

2023.3.5.   


Krónikus bőrbetegség és a stressz

Vona Ildikó

Beszélgetés dr. Szalai Zsuzsanna gyermekbőrgyógyásszal a különböző bőrbetegségek gyógyításáról.

2023.2.21.   


Az önkéntességtől az elnöki székig

Zana Anita

Villáminterjú a Pro Caritate díjas Pestiné Pető Máriával.

2023.1.31.   


Az iskolán túl

Kucsora Zsolt

Beszélgetés a tardoskeddi Benkő Timea pedagógus-íróval.

2022.10.19.   


Kapcsolatok hálójában

Zana Anita

Beszélgetés a Szolnokon élő Baranyi Miks Máriával, aki látássérültként dolgozik a könyvtáros szakmában.

2022.10.2.   


Kezemben az ecset

Kucsora Zsolt

Beszélgetés a lakszakállasi Benyó Orsolyával, aki egy nap gondolt egy merészet, és ecsetet vett a kezébe.

2022.9.5.   


„Mi történt a lányommal?”

Póda Erzsébet

Nehéz elképzelni annál borzalmasabb helyzetet, mint amikor egy anya – bármely okból – elveszíti a gyermekét. Beszélgetés az ekecsi Fél Dórával.

2022.8.29.