Meggy és Jazz


Wolner Annamária  2011.12.14. 6:30

Beszélgetés Doffek Bernivel blogról, sütiről, alkotásról.

Amikor először „tévedtem” az oldalára, éreztem, ez nem egyszerű blog. Valami titkos kapcsolatot sejtettem az érzelmek és a süteményei között. Ott is ragadtam, mert egy furcsa erő nem akart elengedni. Meg akartam ismerni őt. Azt mondta, nem adott még soha a bloggal és az írásokkal kapcsolatban senkinek interjút. Én leszek az első. Ettől csak még érdekesebb lett a számomra. Vajon mi a titka, erről kérdeztem Doffek Bernit, a Meggy és Jazz megálmodóját.

Egy belvárosi fodrász-szalonban találkozunk. Nem szokványos helyszín egy interjúra, mégis tetszik. Egy határozott, öntudatos nő ül velem szemben, hosszú fekete haja sorsát most mégis inkább ráhagyja a fodrászra. Egyfajta kettősséget érzek benne: határozottság mellett egy kis bizonytalanságot, erősség mellett gyengeséget. Később a Mai Manó Ház kávézójában folytatjuk a beszélgetést. – Ez a túrótorta meggyel nagyon finom – mondom.
Ő elmosolyodik. – Én sütöttem!



Átadás és elengedés

Fontos számodra az önkifejezés?

Mindig is kreatív voltam, teli művészettel, szabadsággal, alkotni vágyással. Nem jellemző rám a mozdulatlanság. Épp ellenkezőleg: azt szeretem, ha benne vagyok az áramlásban, ha létrehozok valamit.

Gyakran feszegeted a saját határaidat?

Igen! De szeretek időben kiszállni, akkor, amikor a dolgok még virágzanak és nem indultak rothadásnak. Mert az alkotás egy nagyon termékeny állapot, ami szembesít a pillanattal. És ami érdekes: amikor valamiben nagyon jó vagyok, akkor hagyom abba. Az út érdekel, mert a megérkezés pillanatnyi öröm, nem olyan fontos.

A Nemzeti Színi Akadémián tanultál, majd mozgásművészettel kezdtél foglalkozni. Mesélnél ezekről az évekről?

A testem használata a táncon keresztül fejeződött ki leginkább számomra. Így talált rám Malgot István, a mesterem, akitől mindent megtanultam, ami a színpadi léthez és az élethez szükséges: a testemet használni, színpadot építeni, ruhát varrni. Kemény kiképzést kaptam, és azt, hogy ne kössek kompromisszumot. Az életünket kérte a színházért, és mi adtuk.

Aztán vége lett!

Kirepültem. A saját utamra léptem és táncoltam, rendeztem, saját társulatom és darabjaim lettek. Boldog, termékeny, de nagyon nehéz időszak volt. Majd saját cégem lett, kreatív rendezvényeken egyedi performanszokat, és egyéb őrületeket csináltam. Nagyon sikeres időszak volt.

Ennek az időszaknak is búcsút intettél.

Őrült, művészévek voltak, de egyszerre volt bennem a megszelídíthetetlen művész, aki nő is egyben. Más irányt vett az életem. Elmentem, és szültem egy gyönyörű kislányt. Megtaláltam a férfit. Átadtam magam egy másfajta tapasztalásnak. Pihenni akartam, mert előtte néhány évvel történt a családomban egy szomorú esemény, ami nagyon mély hatással volt rám, s minden erőmet mozgósítanom kellet, hogy szívvel részt tudjak venni benne. Félretéve önmagamat. Hatalmas tanítást kaptam a szeretetről. Sokszor azt hiszem, mindez azért volt, hogy megtanuljak igazán szeretni. Birtoklási vágy nélkül.



Meggy és Jazz

És akkor jött az írás?

Az írás mindig is jelen volt az életemben. Úgy érzem, a szereplők, a történetek mind egy-egy részei a lelkemnek. Van, hogy megírom őket, s van, úgy is, hogy épp csak megélem, anélkül, hogy papírra vetném. Volt, hogy színpadra vagy filmre adaptáltam a meséimet. Amikor a lányom, Blanka megszületett, csak ő volt a fontos. Nem táncoltam, nem írtam. Mintegy téli álom volt ez, egyfajta alvó állapot. Feldolgozás, éber álomban.

Amiből egyszer csak felébredtél, és lett a Meggy és Jazz?

Nagyon fáztam, emlékszem, és sütire vágytam. Ezért sütni kezdtem. Az első sütemény meggyes pite volt, míg készült, írtam, és jazz zene szólt. Potyogtak sűrűn a könnyeim, bele a tésztába. Talán valamiféle feloldozás volt ez a megélt fájdalmak alól. Teli volt minden érzéssel. Jött a történet, hozzá elképzeltem a süteményt, és az érzésekhez, amik épp abban a pillanatban bennem lobogtak, igazodtak az ízek. Akkor kitaláltam a blogot, vagy inkább megkaptam, egyben rátaláltam önmagamra is. Ráláttam saját magamra, a stílusomra, s egyszer csak nem féltem már, hogy elveszítem. Nem volt ez sem tudatos, csak ösztönös. Nem voltam akkoriban túl jól, átalakultak bennem a dolgok az érzelmek, a hitek



Érzéseket az ízekkel

Történeteket írsz, süteményeket sütsz, új ízekkel kísérletezgetsz. Mi zajlik ilyenkor benned?

Amikor írok, teljes mértékben benne vagyok az egészben. Amikor sütök, úgyszintén. Egyszer olvastam egy könyvet, amiben a főhősnő szerelmi bánattól vagy örömtől hullajtott könnyeit belesütötte az esküvői tortába. Akik megkóstolták, zokogtak. Ezért vagy azért. El is hiszem. Minden érzésem benne kavarog az ételekben, amiket főzök. Ha túlcsordulnak, akkor a leves is kifut. Amikor üres vagyok, üres az asztal. Ha kétszer ugyanazt az ételt készítem el, akkor is mindig más, mert hát ki tudja mi történt aznap bennem.

Érzéseket társítasz ízekkel?

Pontosan ez történik. Az érzelmeim így kerülnek bele, s adom át magam és talán a tapasztalataimat az olvasóimnak.

További terveid? Szeretnéd viszontlátni az írásaidat esetleg egy könyvben?

Igen, így álmodtam meg az írásaimat, a sütikkel együtt. Már nincs messze a kiadás, érzem. Látom a sütizőt is, látom az emberek lelkét, s miközben kutatok, mindent részekre szedek, végül minden transzformálódik írásban, süteményben. Néha sétálok, néha szaladok. Nem hiszem, hogy valaha meg fogok állni.

Gyorsan fejezi be az utolsó mondatot, és mocorogni kezd. Érzem belőle a sürgetést, hogy már nagyon menne. Hagyom. Nézek utána az ablakból, és már nem kívánom őt megfejteni, mint egy rejtvényt. Amit szeretett volna magából adni, azt megmutatta, odaadta. A többi maradjon az övé.

A képeken (1) Doffek Berni és az ő alkotásai (2,3) láthatók.



Hozzászólások

@


A rovat további cikkei

Az utolsó patkolókovács

Póda Erzsébet

Huber László patkolókovácsot, a Csallóközben, Erdőhátkarcsán kerestük fel. Aprócska műhelye pontosan úgy néz ki, mint amilyeneket már csak a falumúzeumokban láthatunk.

2018.4.5.    11


A függöny mögött

Tompa Orsolya

Az önvaló kifejezése mindenki számára mást jelent. Beszélgetés Zoltai Bea festőművésszel.

2017.10.7.    5


Pillanatnyi impressziók

Tompa Orsolya

„A fényképezőgép képeket örökít meg, de valójában a puszta képnél jóval többet rögzít.” Beszélgetés Szalay Mona fotográfussal.

2017.7.23.    64


Teológia és feminizmus

Tompa Orsolya

A teológia sokrétű és megosztja az embereket. A feminizmus is. Beszélgetés dr. Perintfalvi Ritával.

2017.4.21.    9


Örülni minden apróságnak

Póda Erzsébet

"Megtanultam, hogy nem szabad siránkozni. Megtanultam kimondani, ha valami bánt, vagy nem értek egyet valamivel." Beszélgetés Fabó Máriával, a Komáromi Jókai Színház marketingvezetőjével, a Szakképző és Felnőttképzési Intézet igazgatójával.

2016.8.8.    88


Katonaélet nőként

Tompa Orsolya

Hogyan éli mindennapjait és hogyan áll helyt a mindennapokban egy nő katonaként? Riportunkban ezekre a kérdésekre keressük a választ maguktól a katonanőktől.

2016.6.27.    95


Bőrnek, léleknek

Póda Erzsébet

Nem elég szempillát, szemöldököt festeni, a kozmetikusnak szépíteni kell a vendég bőrét, ápolni a lelkét, mondja Both Tímea kozmetikus.

2016.5.30.    14


Minden ország más

Tompa Orsolya

Beszélgetés Harmincz Ritával, a sárga ruhás utazóval.

2016.4.28.    8


A pillanat varázsa

Póda Erzsébet

Szeretem megmutatni, hogy ezernyi szépség és csoda ölel körül minket: beszélgetés Virágh Mária fotóssal.

2016.2.5.   


Szex, érettség és más kérdések

Tompa Orsolya

Beszélgetés Győri Szilvia szexuálpszichológussal.

2016.1.21.    29


A tehetségen túl

Póda Erzsébet

Beszélgetés Bakonyi Orsolya előadó- és képzőművésszel.

2015.12.28.    80


Azt alkotom, amit szeretek

Tompa Orsolya

Beszélgetés Wéber Andreával azaz Mandy Candyvel.

2015.12.10.    139