Mindenben a racionalitást keresem


Angyal Sándor  2013.10.24. 2:59

Beszélgetés Misad Katalinnal, aki a nyelvi kontaktusok ismerője, a nyelvi anomáliák kutatója, az alkalmazott nyelvészet oktatója.

Misad Katalin nyelvész, egyetemi docens. A pozsonyi Comenius Egyetem Magyar Nyelv és Irodalom Tanszékének oktatója és jelenlegi vezetője Dunaszerdahelyen született. Gyermekéveit Nagymegyeren töltötte, tizenkét éves volt, amikor szüleivel Dunaszerdahelyre költözött. Alapfokú tanulmányait a mai Kodály Zoltán Alapiskolában végezte, majd a helyi magyar tannyelvű gimnázium diákja lett, majd 1980-ban a pozsonyi Comenius Egyetem bölcsészkarán tanult tovább. Tanári végzettsége van, jelenleg a Gramma Nyelvi Iroda munkatársa is. Rendszeresen publikál. Az Új Szó napilapban régóta jelennek meg nyelvhasználati jellegű írásai, a Csallóköz című regionális hetilap pedig rendszeresen kér tőle rövidebb nyelvi ismeretterjesztő írásokat. Ezek mindig egy-egy konkrét nyelvi problémára világítanak rá. Korábban a Szabad Újság című lapban is jelentek meg írásai, ezen kívül a Pátria rádió mára megszűnt „Hogyan mondjuk?” című műsorában is napi rendszerességgel olvasták fel nyelvi ismeretterjesztő cikkeit.


Merre vitt az útja az egyetem elvégzése után?

Amikor befejeztem az egyetemet, öt évig Dióspatonyban tanítottam a magyar tannyelvű alapiskolában magyar és szlovák nyelvet, illetve irodalmat. Ekkor keresett meg Jakab István, volt egyetemi tanárom, és megkérdezte, lenne-e kedvem az általa oktatott leíró nyelvészeti tárgyakhoz tartozó gyakorlati órákat vezetni. Elfogadtam az ajánlatát, és most már huszonegy éve, 1992-től a pozsonyi magyar tanszék munkatársa vagyok. Először tanársegédként dolgoztam, 1999-ben doktorátust szereztem, tavalyelőtt pedig habilitáltam. Jelenleg leíró nyelvészeti tárgyakat, módszertant és kontrasztív nyelvészetet tanítok.

Mi vezette a tanári pályára?

Az, hogy tanítani szeretnék, nagyon korán eldőlt számomra. Az alapiskolában volt egy kedves tanító nénim, ő szolgáltatta a jó példát. Már ötödikes-hatodikos koromban tudtam, hogy egyszer tanító néni leszek. Ennek elsősorban a szomszéd gyerekek itták meg a levét, mert attól kezdve mindig iskolásdit játszottunk, és én „tanítottam” őket. Később a gimnáziumban volt egy nagyon meghatározó szlovák szakos tanárom, Hölgye István – számomra mind a mai napig ő a nagybetűs Tanár. Az ő személyiségének, tanári habitusának köszönhető, hogy az egyetemen éppen a magyar–szlovák szakot választottam.

Hölgye tanár úr egy interjúban azt mondta: „Csak az menjen tanítónak, aki szereti a gyerekeket, és nem akar meggazdagodni!” Mit szól ehhez a kijelentéshez?

Minden szavával egyetértek. Amikor tanári szakra jelentkeztem, pontosan tudtam, hogy sosem fogok meggazdagodni. De ezen nem is gondolkoztam, mert mindenáron tanítani akartam. Azóta eltelt jó 25 év, és még mindig szeretem, amit csinálok. El sem tudom képzelni, hogy valami mással kellene foglalkoznom. Szeretem a gyerekeket, a pályám kezdetén 10-15 éveseket tanítottam, ma fiatal felnőtteket. Mindenkivel igyekszem megtalálni a közös hangot, mert véleményem szerint az oktatás folyamata csak akkor lehet sikeres, ha a pedagógus és a diák ugyanazért a célért dolgoznak. Az pedig különösen nagy öröm számomra, hogy régi és újabb tanítványaim érdemesnek tartanak arra, hogy megosszák velem, ha valami fontos dolog történik az életükben: ha férjhez mennek, megnősülnek vagy gyermekük születik.

Melyik volt az első, ami megfogta a két szak, a két nyelv közül? A szlovák, vagy inkább a magyar nyelv?

Egyértelműen a magyar. A családomban mindig nagy tisztelet övezte a tudást és a könyveket, nagyszüleim, szüleim is jó példát mutattak e téren. Kiskorom óta nagyon szerettem olvasni, és bár az utóbbi két évtizedben inkább a szakirodalom rendszeres tanulmányozása teszi ki e tevékenység nagyobb részét, esténként szépirodalmat olvasok: hol verseket, hol regényt vagy egyebet.

Mikor következett be az a pillanat, amikor a nyelvészet felé vette az útját?

Az egyetemen, az első évfolyamban. Talán azért, mert általában mindenben a racionalitást keresem, és a nyelvészetben – bár sokak számára száraz tudománynak tűnik – ez értelemszerűen megtalálható. Érdekelnek a különböző nyelvi-nyelvhasználati jelenségek közötti összefüggések, szeretek rájönni a logikájukra. Vagy talán azért, mert az alap- és a középiskolában túlsúlyban volt az irodalomoktatás, és valami másra, újra vágytam? Mindenesetre az egyetemen dőlt el, hogy az irodalomnak nem a tudója, hanem csak az olvasója leszek, és ma már tudom, hogy jól döntöttem.

Ki volt az, aki elindította a nyelvészeti pályán?

Szinte mindenkit megemlíthetnék a nyelvészeti tárgyakat oktató volt tanáraim közül. Jakab tanár urat, aki rávezetett bennünket arra, hogyan kell rendszerben gondolkodni a nyelvről. Ő az eljövendő pedagógust látta bennünk, és igyekezett olyan tudással felvértezni bennünket, amit gyakorló tanárként hasznosítani tudunk majd. Ugyanilyen szívesen emlékszem vissza Zeman László tanár úrra, aki nagyszerűen tanította a stilisztikát és a módszertant. Mindketten nagyon szigorúak voltak, és rengeteget követeltek, de mindezt tanítványaik érdekében tették.

Ha jól tudom, akkor a hivatalos érintkezésben használt nyelvvel foglalkozik.

Ma az egyetemen Jakab tanár úr egykori tárgyait tanítom, tehát elsősorban leíró nyelvészetet, de kontrasztív nyelvészettel is foglalkozom, ez utóbbiból írtam a doktori értekezésemet is. Az elmúlt években a nyelv- és oktatáspolitikába is belekóstoltam, egyik állandó kutatási területem azonban a szaknyelvek, ezen belül a hivatalos érintkezés nyelve. Mivel városom, Dunaszerdahely lakossága túlnyomórészt magyar nemzetiségű, az ember laikusként is felfigyel az itt élők nyelvhasználatára. Most már több éve vizsgálom a magyar, mint kisebbségi nyelv, használatának szó- és írásbeli jellegzetességeit ezen a színtéren. Kíváncsi vagyok arra, milyen mértékben élünk a nyelvtörvények adta lehetőségekkel, és hogy akarjuk-e, tudjuk-e használni anyanyelvünket a hivatallal való kommunikáció során.

Négy évvel ezelőtt jelent meg a könyve Nyelvi kontaktusok címmel, amiért 2010-ben a Posonium Irodalmi és Művészeti Díj különdíját kapta. Mennyi ideig készül egy ilyen kiadvány?

Mivel tanulmánykötetről van szó, jó néhány év munkája van benne, hiszen az egyes tanulmányok más-más kutatási területhez kapcsolódnak. A különböző színtéren végzett vizsgálatok részeredményeit először hazai és külföldi konferenciákon mutattam be, majd az ott szerzett tapasztalatok alapján folytattam, esetleg kibővítettem a kutatásokat. A tanulmányok a már befejezett vizsgálatok eredményeinek feldolgozása után születtek, és először szakfolyóiratokban, konferenciakötetekben jelentek meg. A fent említett kötet már a végső formába öntött tanulmányokat tartalmazza.

Mivel készül a következőkben? Vannak már tervei egy második könyvre?

Igen, szeretném megírni a Gramma Nyelvi Iroda nyelvi közönségszolgálatának tapasztalatait. Tíz éve dolgozom ezen a területen, és ez idő alatt annyi anyag gyűlt már össze, hogy érdemes lenne feldolgozni és megjelentetni. Mivel konkrét nyelv-nyelvhasználati gondokról van szó, egy ilyen jellegű kötet hasznos lehetne nemcsak az újságírók, a fordítók, a könyv- és lapszerkesztők számára, hanem mindenkinek, aki az anyanyelvét kívánja használni.

Ön 2001-től a Gramma Nyelvi Iroda belső munkatársa Dunaszerdahelyen. Hogyan került az irodához?

A Gramma Nyelvi Irodának, amely 2001-ben a Magyar Tudományos Akadémia szlovákiai kutatóállomásaként jött létre, egyik alapító tagja vagyok. Fő feladatom a nyelvi közönségszolgálat bonyolítása, de aktívan dolgozom az iroda különböző kutatási projektjeiben is. Az iroda fő rendeltetése, hogy szervezője és kivitelezője legyen a nyelvtudomány és a társadalomtudomány körébe tartozó kutatásoknak Szlovákiában, továbbá hogy a kutatási eredmények felhasználásával nyelvtervező és nyelvi ismeretterjesztő tevékenységet folytasson, valamint nyelvi jellegű szolgáltatásokat nyújtson szlovákiai magyar intézményeknek és magánszemélyeknek. Sokrétű tevékenységét a következő területeken fejti ki: elméleti és empirikus kutatások, nyelvi adatbázisok építése, nyelvtervezés, nyelvi szolgáltatások, publikációs és kiadói tevékenység, kutatásszervezés.

Tudna nekem olyan kérdést mondani, ami megmosolyogtató volt az önök számára?

Minden kérdést komolyan kell venni, hiszen intézmények és magánszemélyek azért keresnek meg bennünket, mert bizonytalanok valamilyen nyelvi probléma megoldásában. Ezért inkább úgy fogalmaznék, hogy fordultak már hozzánk nagyon érdekes kérésekkel. Például olyannal, hogy valaki „palléroztatni” szerette volna a nyelvhasználatát, mert indult az önkormányzati választásokon, és mivel szlovák iskolákban végezte a tanulmányait, úgy érezte, van mit javítania a magyarnyelv-tudásán. De előfordult olyan is, hogy egy régebben megjelent szótár új kiadásának szerkesztője velünk szerette volna elvégeztetni azt a feladatot, amellyel őt bízta meg a kiadó.

Tudjuk, hogy vannak olyan szavak, kifejezések, melyeket többféleképpen lehet magyarul mondani. Akad azonban olyan kifejezés, ami a mi „magyarságunkkal” mondva sokkal inkább tükrözi a valóságot, mint a magyarországi magyarok kifejezésével. Konkrét példa erre egy évekkel ezelőtti interjúban felmerült kifejezés, méghozzá az USB-kulcs...

Magyarországon köznyelvi szinten általában az angol pendrive szót használják a fogalom megnevezésére. Az általunk használt USB-kulcs ott számítástechnikai szakszónak számít, a mindennapi magyarországi nyelvhasználatban tehát hiába keresnénk. Egy magyarországi nyelvész ismerősöm azonban sokkal találóbbnak érzi az USB-kulcs megnevezést, mint a pendrive-ot. Mint mondja, ennek legalább van magyar eleme.

Tud még ilyen példát mondani? Olyan szót, amit mi szlovákiai magyarok „szebben” mondunk, mint a magyarországiak?

Sokat. Szintén magyarországi kolléganőimnek például nagyon tetszik a szlovák nátierka fordításából keletkezett kenő szavunk, amely tipikusan szlovákiai magyar képződmény. Magyarországon ebben az értelemben nem használják, helyette a vajkrém, sajtkrém, májkrém stb. összetételek számítanak standard megnevezésnek.

Hagyjuk egy kicsit a munkát, és bár tudom, nagyon zárkózott a magánéletét illetően, de mégis, meséljen egy kicsit erről...

A magánéletemről valóban nem szívesen beszélek, mindenesetre igyekszem úgy alakítani, hogy nekem és a hozzám legközelebb állóknak is jó legyen. Mivel sokat dolgozom, sajnos kevés idő jut rá, ezen a közeljövőben változtatni szeretnék. Azt azonban nagyon szívesen elmondom, hogy van egy szép és okos lányom, aki most már tizedik éve külföldön él. Az érettségi után Prágában folytatta a tanulmányait, az egyetem befejezése óta pedig Rómában dolgozik.

Tehát ritkán látják egymást. Mikor és milyen gyakran találkoznak?

Sajnos nem olyan gyakran, mint szeretnénk, de azért nem olyan rossz a helyzet. Évközben kéthavonta látjuk egymást (mindig az ül repülőre, aki éppen megteheti), nyáron pedig én töltök nála egy teljes hónapot. Ezen kívül minden ünnepen együtt vagyunk.



Hozzászólások

@


A rovat további cikkei

Középpontban a közösség

Zana Anita

Beszélgetés Musitzné Pál Renátával, aki korábban látássérülten is önkéntes munkát végzett.

2024.3.4.   


Lassan minden a helyére kerül

Zana Anita

Beszélgetés Horenka Erika látássérült írónővel.

2024.2.25.  1   


„A világ változik, a vers örök”

Zana Anita

Riportalanyunk, Zajcsek Norbert, a látássérültekből álló amatőr színtársulat, a Varázsszínpad, tagja volt hét éven át. Az Egyesület rendezvényein általában szavalni szokott.

2024.2.8.   


„A helyemen vagyok”

Zana Anita

Interjú Kovácsné Mendler Annamáriával, aki klienskoordinátorként dolgozik, s mindezt fehérbottal teszi.

2024.2.2.   


Én ilyen vagyok

Póda Erzsébet

Az tegnap.ma irodalmi díj egyikét az idén Nagy Erika, a Szlovákiai Magyar Írók Társaság titkára kapta. Ez alkalommal készítettünk vele egy villáminterjút.

2023.12.6.   


Soha nem szabad feladni!

Póda Erzsébet

Villáminterjú a világhírű magyar vadásszal, vadászíróval, természetvédővel, Hídvégi Bélával, aki több rangos díjat elnyert már tevékenysége elismeréseként.

2023.9.28.   


Katona vagyok!

Póda Erzsébet

Beszélgetés a francia idegenlégióban szolgált Maquet Ludovic-kal, akinek nemsokára megjelenik a légiós éveiről szóló könyve.

2023.7.27.  9   


Sosem unatkozom

Zana Anita

Beszélgetés Vígh Erikával, Vígh Éva lányával, aki a Vakok és Gyengénlátók Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Egyesületének egyik meghatározó alakja volt.

2023.3.5.   


Krónikus bőrbetegség és a stressz

Vona Ildikó

Beszélgetés dr. Szalai Zsuzsanna gyermekbőrgyógyásszal a különböző bőrbetegségek gyógyításáról.

2023.2.21.   


Az önkéntességtől az elnöki székig

Zana Anita

Villáminterjú a Pro Caritate díjas Pestiné Pető Máriával.

2023.1.31.   


Az iskolán túl

Kucsora Zsolt

Beszélgetés a tardoskeddi Benkő Timea pedagógus-íróval.

2022.10.19.   


Kapcsolatok hálójában

Zana Anita

Beszélgetés a Szolnokon élő Baranyi Miks Máriával, aki látássérültként dolgozik a könyvtáros szakmában.

2022.10.2.