Mindenkiből lehet csicska

Angyal Sándor  2014.3.25. 4:16

Beszélgetés Till Attilával a Csicska című film dunaszerdahelyi bemutatója kapcsán.

Az argóban a csicska illetve a csicskás jelentése: társa(i) kiszolgálására kényszerített személy — legalábbis a Magyar nyelv értelmező kéziszótára szerint.
A félelmetes az, hogy az ember azt hinné, manapság már lejárt a rabszolgaság kora, nem tartanak olyan munkaerőt, akit teljes mértékben kihasználnak. Ám ez egyáltalán nem igaz! Manapság is gyakori jelenség, hogy akaratuk ellenére munkára kényszerítenek embereket. S nem is kell messzire menni: lehetséges, hogy a közvetlen környezetünkben is van erre példa.
Pontosan ezt mutatja be Till Attila ismert televíziós személyiség, rendező-forgatókönyvíró 2011-es Csicska című rövidfilmje. A film megjelenésekor megfordult a Cannes-i Filmfesztiválon, majd Sanghajtól Krakkóig sorra nyerte a díjakat, és csaknem 40 rangos nemzetközi filmfesztiválon osztotta meg a közönséget. Ahogy tette ezt Dunaszerdahelyen is március 19-én.

Téged általában az emberek a televízió képernyőjéről ismernek. De van egy másik, egy komolyabb oldalad is, a filmezés. Mióta foglalkozol filmkészítéssel?

Most már lassan húsz éve, csak nagyon nehezen kezdett el formát ölteni az életem során. Először, mint mindenkinél, nálam is előtört a vágy, hogy nem csak nézni szeretném a filmeket, hanem készíteni is. A barátaimmal csinálgattunk kisfilmeket, amiket be is mutattunk egy szórakozóhelyen, de az nem volt az igazi. Aztán jelentkeztem a Színház és Filmművészeti Egyetem rendező szakára, de sajnos nem vettek fel. Ez 1994-ben történt, tehát már jó régen. Utána volt egy kis törés a filmes életemben, mert aztán a képzőművészeti egyetemre jártam. Ugyan ott is csináltam filmeket, de nem annyira történetalapú alkotásokat, inkább képzőművészeti témákat, ami egy picit azért más...

Később azonban mégis megváltozott valami.

2003-ban végeztem egy elszámolást magamban. „Akkor most tényleg érdekel a film? Szeretnél filmet csinálni? Nehéz ügy, de ha igen, akkor állj neki!” — mondtam magamnak, és azt az utat választottam, hogy elkezdtem írni. Először forgatókönyvvel próbálkoztam. Ez egy állandó folyamat, de az ember azért eljut oda, hogy mik a formái a forgatókönyvnek. Kezdtem tanítani magam, meg másoktól is tanultam. Arra kerestem a választ, hogyan tudnék közölni valamit, hogyan tudnék történeteket átadni? Először 2007-ben forgattam a Pánik című nagyjátékfilmet. Az volt az első komolyabb film, amit már közönség is látott 2008-ban. Aztán jött a Csicska, ez 2010-ben forgott, 2011-ben lett bemutatva, és négy éve készülök egy kerekesszékes filmmel, a Csicska bemutatója óta, de nem olyan egyszerű összehozni egy filmnek a költségvetését, hogyha ráadásul nem is olyan olcsó az az alkotás.


Azt mondtad, hogy a híradásokból, az interneten olvasgatva találtál rá erre a megdöbbentő témára. Olyan sok hasonló jellegű téma van az életben, te miért pont ezt dolgoztad fel?

Olyan dolgokat lehet mondani a csicskáztatás, a csicskatartás kapcsán, ami alapvetően brutális viszonyokat mutat be, ám brutális emberi viszonyokkal szembesülünk a valóságban is, az igazi ilyen történetekkel. Nekem van valami közöm az erőszakhoz, meg a szélsőséges viszonyokhoz. Hogy pontosan mi, ezt még nem fejtettem meg, de például a film is tulajdonképpen a csicskatartóra fókuszál. Tehát nem feltétlenül az áldozat oldaláról van elmesélve a történet. A filmben mindenki áldozat, a csicskatartó, tehát a gazda, a főszereplő is, aki egy rendkívül erőszakos ember. A nyers férfierővel rendelkező, egy tömbből kifaragott emberekhez, akiket ráadásul feszít valamifajta düh, tehát ezekhez a karakterekhez vonzódom. Szerintem a csicskatartós történetekben is valószínűleg a beszorítottságot fedeztem fel, ezt az eleve elrendelt tragikus jelleget, és nekem ehhez van igazán közöm. Ilyen típusú drámai helyzetekhez vonzódom.

A film szereplői, ha jól sejtem, nem csak színészek...

Színészek és nem színészek, tehát amatőrök, vagy akik most szerepeltek először, együtt játszanak. A főszereplő Thuróczy Szabolcs, a gazda, profi színész, aki a Pintér Béla Társulatnál játszik. Már a Pánik című nagyjátékfilmemben is egy rendőrt alakított, tehát már korábban ismertem, nagyon jó barátom. Szitás Balázs, aki a csicskát játszotta, egy táncosfiú, ő először szerepelt a vásznon. Tulajdonképpen egy másik táncos ajánlására került a képbe, mert egy olyan karakterről van szó, aki táncol. El is mondja, hogy táncolt az utcán. Szerintem szuper tehetséges a fiú. Elképesztően jó! Miskin herceg-szerű feje van (A félkegyelmű, Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij egyik jelentős regényének főszereplője Lev Nyikolajevics Miskin herceg, a „jó ember” idealizált típusa — a szerk. megjegyzése), mint a sors által agyonvert orosz muzsiknak. Nagyon sok minden van azon az arcon, és nagyon jól tud bánni a testével. Bajsai Móni, aki a feleség, szintén színész, a Magyar Színház tagja, először szerepelt filmben, de korábban már csináltunk egy másik filmhez is próbafelvételeket vele. Őt onnan ismertem. A gyerekek többféle helyről jöttek: ketten nevelőintézetből, egy lány, Laura pedig egy színitanodából érkezett. Jó kis vegyes felvágott. Van mindenféle szereplő, de szerintem ez nem baj. Mindig jót tesz egy filmnek, ha vannak benne igazi arcok, akiknek nem feltétlenül arra megy el az energiájuk, hogy pontosan hogyan játszanak, mint a színészeknek, hanem lehet őket alakítani. A saját életük is ott van erőteljesen az arcukon, a mozdulataikban, és könnyedén lehet őket egy valós helyzetbe berakni, nem lógnak ki abból.

Sokan és sok jelzővel illették már a filmedet. A mai napon is elhangzott, hogy „sokkoló”, amivel nem igazán értettél egyet. Te milyen szavakkal jellemeznéd a filmed?

Ez egy ballada, ez egy tragédia, ez egy drámai film, nem vígjáték. Nagyon érdekes, jelenség, ezzel már sokszor találkoztam, hogy az emberek elfelejtik: többfajta műfaj van. Tehát egy film nem csak a vígjáték, vagy nem csak akciófilm. Lehet, hogy nem a legjobb ember mondja ezt, hiszen én a televízióban dolgozom és a televízió is sokat tett azért, hogy valamennyire uniformizálja a helyzetet, és mindig mindent a vidámság felől, vagy a harsányság felől közelítsünk meg. Ezt sugallja persze a televízió is, de számomra sosem volt idegen az, hogy többfajta műfajban dolgozzak. Hiszen a kultúrának is többfajta rétege van, és a művészeten belül is olyan sok minden létezik – tehát többféle szándékkal is lehet filmet csinálni. Nem törekedtem a Csicska című filmnél arra, hogy úgy szórakoztassam az embereket, filmkészítés címszó alatt, ahogy ezt, mondjuk, egy vígjáték teszi. Szerintem ez egy jó kis dráma. Sőt, ez egy kemény film.


Kemény bizony, azt leírni, elmondani nem lehet, hogy mennyire. Talán akkor érzi az ember, amikor a vetítés után a közönségnél másodpercek telnek el, mire tapsolni kezd. Annyira megdöbbenti az embert, annyira letaglózza, hogy idő kell, míg felocsúdik. Kár is beszélni róla, meg kell nézni!

Hozzászólások

@

Küldés