Nő a volánnál

Balogh Erzsébet  2010.3.2. 9:23

Beszélgetés Magyarosi Olga buszsofőrrel, szakmáról, előítéletekről.

Sietve szállok fel az első buszra, ma reggel ismét késésben vagyok.
Elgondolkodva keresem az üres ülést, s kedves, meleg szempárra leszek figyelmes a visszapillantó tükörben. Megtalálom a helyem a hideg műanyagszékben, boldog révületben zötyögök, miközben azon gondolkodom, eljött talán az ideje a mi kis városunkban is, hogy lebontsuk az évszázados sztereotípiákat.

Magyarosi Olga buszsofőrrel szakmájáról, s a kialakult előítéletekről beszélgettünk.

– Hogyan lesz egy nőből buszsofőr?

– Az ehhez vezető úton rég indultam el: gyerekkori álmom volt, állandóan kocsikkal, motorokkal játszottam. Nálunk ez családi örökség: édesapám és a két bátyám is buszsofőr volt. 1993-ban szereztem meg a C, D, E kategóriás jogosítványt, ami akkor még szokatlan volt itt Romániában, mint ahogy az is, hogy nő vezessen hasonló járműveket. Taxisként kezdtem, majd kamionoztam és mondhatom, legjobban ezt szerettem. Teherautón egy évet dolgoztam, de szeretnék még visszamenni. Tavaly nyáron láttam a hirdetést az interneten, hogy keresnek buszsofőrt, hát jelentkeztem, így múlt év júniusától ez a munkám. A buszvezetést nem szívesen vállaltam, mert nincs meg a kellő türelem bennem, ami szükséges ahhoz, hogy emberekkel dolgozzak. Jelenleg egyedül nevelem kisfiamat, elváltam. Lehet, hogy az átlagcsalád nehezen fogadja el, hogy egy nőnek ilyen mestersége legyen, de muszáj dolgozni, én meg ehhez értek, ezt szeretem.

– Hogyan fogadták a kollégák?

– Vannak férfikollégák, akikben az a sztereotípia él, hogy a nőknek a tűzhely mellett a helyük. Ezt gyakran hallottam tőlük, de nem nagyon érint. Igaz, hogy elég nehéz ezt elviselnie egy nőnek, de van bennük egyfajta férfibüszkeség is: ki szeretnék sajátítani maguknak a szakmát, és zavarja őket a női nem betörése ebbe a munkakörbe.

– Főként melyik része nehéz ennek a munkának?

– Nekem mindez természetes, de sok nő kérdezte már tőlem, hogyan tudom csinálni, hogy van bátorságom. Megfigyeltem, a nők félnek a nagyobb kocsik vezetésétől, habár a mostani technológia nagyon megkönnyíti a dolgukat. A vezetés nem nehéz, de nagyon oda kell figyelni. Kimerítő, mert koncentrálni kell a forgalom miatt, az emberekre is vigyázni kell, felelünk értük. Ugyanakkor a kisebb autók sofőrjei is tőlünk várják, hogy profikként vigyázzunk rájuk. Elég gyakran áthágják a közlekedési szabályokat, arra is nekünk kell ügyelni, hogy ne történjen baj. A legnehezebb a technikai rész – sofőrökként alkalmaznak, de meg kell javítanunk ezt-azt, ami még a férfi kollégáknak is sokszor nehézséget okoz.

– Mivel tudja kivívni a tiszteletet a kollégái között?

– Igazából sose próbáltam a tiszteletet kivívni. Ugyanazt a mesterséget űzöm, mint ők, természetesnek tűnik számomra, hogy ugyanúgy viselkedjenek velem is, mint egymással. De hát ez lehetetlen… Szerencsére nem voltak nagyobb konfliktusaink, de sosem vártam el tőlük semmi "pluszt". Ha kollégaként elfogadnak, akkor kölcsönös a tisztelet, ha nem, akkor nincs mit erőltetni. Ebben a szakmában a tiszteletet csak kollégaként tartom elfogadhatónak, s nem férfi–nő alapon.

– Az utasoktól milyen visszajelzéseket kapott?

– Eleinte gyakran felfigyeltem az utasok különféle reakcióira: a meglepődéstől egészen a félelemig. Volt olyan utas, aki amint észrevette, hogy nő ül a volánnál, inkább leszállt a buszról. Főként az idősebb korosztálynál véltem félelmet felfedezni. Most már kezdik megszokni, ezt a visszajelzésekből is hallom. De ha utazott már valaki egyszer-kétszer a buszon, amelyet én vezettem, és biztonságban érezte magát, elmúlt a félelme.

– Hogyan telik egy napja?

– Folyamatos rohanásban. Ez abból adódik, hogy Szászrégenből ingázom Marosvásárhelyre, levezetek 8–9 órát, majd rohanok haza. Egyik héten délelőttös, másik héten délutános vagyok. Ha például délelőtt vagyok szolgálatban, háromkor kelek, hogy elérjem a hajnali vonatot. Ennek ellenére nagyon szeretem csinálni. A motorzúgás nekem nagyon jó érzés, a munka egyben egyféle feloldódás is.

– Igényli-e ez a szakma, hogy férfiasan viselkedjen?

– Be kell illeszkedni, mint akármilyen más munkahelyen. Meg kell próbálni úgy gondolkodni, akár a kollégák, hogy ne legyenek nagyobb nézeteltérések. Nem tudom, hogy igényli-e a férfias viselkedést, de jobb megérteni őket, mint egészen nőiesnek maradni. Ez a pálya teljes mértékben ki van sajátítva a férfiak által. Ugyanakkor a nőies megjelenés szinte lehetetlen, mert a gázolaj- és zsírfoltok a munka velejárói. Az ember sajnálja összepecsételni a szebb ruháit, ilyen szempontból is igényel némi átalakulást.

– Ajánlja-e, s ha igen, kiknek ajánlja, ezt a szakmát?

– Külföldön már természetes dolog, hogy a nők is vezetnek buszokat. Voltak kamionos kolléganőim is, akikkel találkoztam, és mindannyian szeretik, amit csinálnak. De ebben a szakmában talán még sokáig fennmarad a vélemény: ez nem kifejezetten női szakma, és valahol igazat adok a férfiaknak annyiban, hogy tényleg nem könnyű.

– Köszönöm a beszélgetést!

Hozzászólások

@

Küldés