Önkéntesnek lenni jó!


Fodor Tekla  2010.4.13. 8:16

Beszélgetés Leonie Kalh, önkéntessel.

Mindössze 19 éves és közvetlenül az érettségije után, németországi otthonát marosvásárhelyi tömbházlakásra cserélte. Több mint fél éve a Dorcas Otthon és a Philothea Klub önkénteseként éli mindennapjait. Gyerekekkel dolgozik, tanít, játszik, új kultúrával, életmóddal ismerkedik, barátokat szerez, sokat utazik és még többet tapasztal. Leonie Kalhlal az önkéntes munka pozitívumairól és az alkalomadtán adódó nehézségekről beszélgettünk.

– Mikor kezdtél el önkéntes munkásként dolgozni?

– Gimnazista koromban, amikor heti rendszerességgel játszóházat vezettünk. Ott volt alkalmam önkénteskedni, s amikor erre a munkára jelentkeztem, már volt némi tapasztalatom.

– Miért pont Románia, Marosvásárhely?

– 2009. szeptember közepén érkeztem Marosvásárhelyre. Először Dél-Amerikába készültem, minél távolabb otthonomtól és csupán a második opcióm volt Románia. Azért választottam ezt az országot, mert napjainkban egyre kevesebben látogatnak Kelet-Európába, és még kevesebben önkénteskednek itt, így Románia felkeltette érdeklődésemet. Rettentően kíváncsi voltam, milyen lehet huzamosabb ideig Európának ebben a felében élni, dolgozni. No és nem utolsó sorban, nagypapám romániai származású volt, talán ez is közrejátszott döntésemben. Az, hogy pont Marosvásárhelyre kerültem, a véletlen műve, ugyanis a németországi CE szövetségnél jelentkeztem önkéntesnek, és ott derült ki, hogy itt van egy hely számomra.

– Hogyan fogadták szüleid és barátaid, hogy a továbbtanulás helyett az önkéntes munka mellett döntöttél?

– Szüleim teljes mértékben támogatták döntésemet, sőt örültek is, hogy belekóstolok a nagybetűs Életbe, hogy valami újra vágyok, és teszek is annak érdekében, hogy azt megtapasztaljam. Tudták, hogy amikor eljön az ideje, akkor a tanulásra is kellő hangsúlyt fogok fektetni. Barátaim furcsállták, hogy ide, Kelet-Európába vágyakozom, de annyi jót meséltem már nekik, hogy az elkövetkezendőkben valószínű, hogy meglátogatnak.

– Mi tartozik a feladatkörödbe?

– A Dorcas Otthonban és a Philothea Klubban önkénteskedem, heti 3 alkalommal. Az otthonban a német és angol nyelvű házi feladatok megoldásában segédkezem, remélve, hogy némi nyelvtudással gazdagodnak a kisebbek, no meg rám is ragad valami a magyar nyelvből. A Philotheában, egy másik társammal, kisebb csoportoknak játszva tanítjuk a német nyelvet.

– Mit tartasz a munkád legjobb részének?

– Az új, számomra ismeretlen kultúra és életmód megismerése. Szerencsésnek érzem magam, hogy mindezt nemcsak kívülállóként tapasztalhatom meg, hanem szerves része lehetek az itteni életnek, életstílusnak, és eddig sosem tapasztalt helyzetekkel, s bizony néha problémákkal is szembesülhetek. Bár én is európai vagyok, és szinte a szomszédból jövök, mégis rengeteg olyan dologgal találkoztam, ami nálunk teljesen másképpen működik. Természetesen nem hagyhatom szó nélkül, hogy remélhetőleg ittlétemmel és önkéntes munkámmal, bár világot sajnos nem válthatok, de a tudat, hogy segíthetek másokon, hogy hozzájárulok néhány gyerek német, illetve angol nyelvtudásának a fejlesztéséhez, sokat jelent. Számomra külön öröm együtt dolgozni velük, valami újat átadni nekik, egy csöppnyit a német kultúrából, és ugyanúgy nekem is tanulni tőlük.

– És a legrosszabbnak?

– Nincs ilyen. Nem tagadom, néha honvágyam van, hiányoznak a szüleim és a barátaim, de szerencsére itt egy második családra tettem szert, számos barátságot is kötöttem, úgyhogy nem ez számít a legnagyobb problémámnak, már ha lehet annak nevezni. Talán a legnehezebb részét a kommunikáció jelenti, mivel ahhoz, hogy pontosan kifejezzem, mit gondolok egy adott dologról, mit, hogyan szeretnék tenni, esetleg pontosabban megmagyarázni az angol, illetve a német nyelvtant, ismernem kellene a magyar nyelvet. Próbálom tanulgatni, de nagyon nehezen és lassan megy. Ám most, hogy már közel fél éve itt tartózkodom, egyre könnyebben boldogulok, viszont az elején bizony megesett, hogy kézzel-lábbal magyaráztam el, hogy mit is szeretnék kifejezni. Ez ma már egyre ritkábban fordul elő és büszkén elmondhatom, hogy segítséggel, vagy éppen anélkül minden alkalommal sikerül megérteni másokat és megértetni önmagam.

– Miért jó önkéntesnek lenni?

– Rendkívül jó érzéssel tölthet el, ha olyasmit csinálunk, amit szeretünk. Én pedig szeretek gyerekekkel foglalkozni és úgy végezni a munkám, hogy nem gondolok az anyagiakra. Az önkéntes munka lényege a tetten van, azon, hogy jót teszünk, még abban az esetben is, ha néha akadályokba botlunk. Ez nem kimondottan nehéz munka, inkább odafigyelést, törődést és rengeteg szeretetet igényel.

– Mivel töltöd szabadidőd?

– Még szeptemberben, amikor megérkeztem Marosvásárhelyre, egy szervezet rendezvényének köszönhetően, megismerkedhettem azokkal, akik Romániában önkénteskednek. Már a legelejétől szoros kapcsolat alakult ki köztünk, így nem egyszer vonatra vagy buszra ültem és meglátogattam őket. Így jutottam el Nagyszebenbe, Kolozsvárra, sőt a fővárosban, Bukarestben is jártam már. Eddig mindenik város nagyon tetszett, egyedül a nagyobb városokat uraló sietség, stressz szomorított el. No, de szívből remélem, hogy amint melegebb lesz, még többet láthatok Erdélyből és Romániából, sőt a nyári táborok is érdekelnek, bízom benne, ott is szükség lesz a segítségemre. Ezen kívül a vásárhelyi ismerőseimmel, egyetemistákkal néha kocsmázunk, szórakozunk, és folyamatosan ismerkedem a várossal.

– Milyen terveid vannak a jövőre nézve?

– Ha minden igaz, augusztus körül hazaköltözöm és ősztől egyetemre fogok járni. Még nem döntöttem el, hogy mit fogok tanulni. A szociális munkás és a jog közül fogok választani. Sajnos mihamarabb meg kell hoznom a döntést, mert nemsokára itt a beiratkozási időszak, és pontosan kell, azaz kellene tudnom, mit szeretnék tanulni az elkövetkezendőkben.

– Köszönöm a beszélgetést!



Hozzászólások

@


A rovat további cikkei

Középpontban a közösség

Zana Anita

Beszélgetés Musitzné Pál Renátával, aki korábban látássérülten is önkéntes munkát végzett.

2024.3.4.   


Lassan minden a helyére kerül

Zana Anita

Beszélgetés Horenka Erika látássérült írónővel.

2024.2.25.  1   


„A világ változik, a vers örök”

Zana Anita

Riportalanyunk, Zajcsek Norbert, a látássérültekből álló amatőr színtársulat, a Varázsszínpad, tagja volt hét éven át. Az Egyesület rendezvényein általában szavalni szokott.

2024.2.8.   


„A helyemen vagyok”

Zana Anita

Interjú Kovácsné Mendler Annamáriával, aki klienskoordinátorként dolgozik, s mindezt fehérbottal teszi.

2024.2.2.   


Én ilyen vagyok

Póda Erzsébet

Az tegnap.ma irodalmi díj egyikét az idén Nagy Erika, a Szlovákiai Magyar Írók Társaság titkára kapta. Ez alkalommal készítettünk vele egy villáminterjút.

2023.12.6.   


Soha nem szabad feladni!

Póda Erzsébet

Villáminterjú a világhírű magyar vadásszal, vadászíróval, természetvédővel, Hídvégi Bélával, aki több rangos díjat elnyert már tevékenysége elismeréseként.

2023.9.28.   


Katona vagyok!

Póda Erzsébet

Beszélgetés a francia idegenlégióban szolgált Maquet Ludovic-kal, akinek nemsokára megjelenik a légiós éveiről szóló könyve.

2023.7.27.  9   


Sosem unatkozom

Zana Anita

Beszélgetés Vígh Erikával, Vígh Éva lányával, aki a Vakok és Gyengénlátók Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Egyesületének egyik meghatározó alakja volt.

2023.3.5.   


Krónikus bőrbetegség és a stressz

Vona Ildikó

Beszélgetés dr. Szalai Zsuzsanna gyermekbőrgyógyásszal a különböző bőrbetegségek gyógyításáról.

2023.2.21.   


Az önkéntességtől az elnöki székig

Zana Anita

Villáminterjú a Pro Caritate díjas Pestiné Pető Máriával.

2023.1.31.   


Az iskolán túl

Kucsora Zsolt

Beszélgetés a tardoskeddi Benkő Timea pedagógus-íróval.

2022.10.19.   


Kapcsolatok hálójában

Zana Anita

Beszélgetés a Szolnokon élő Baranyi Miks Máriával, aki látássérültként dolgozik a könyvtáros szakmában.

2022.10.2.