Önkéntesnek lenni jó!


Kabók Zita  2013.10.4. 4:18

Beszélgetés Caitríona Berminghammel, aki egy afrikai árvaházban önkénteskedett.

Caitríona Bermingham jó pár éve a kolléganőm, és bár az írországi irodánkban dolgozik, személyesen is megismerhettem, miután együtt utaztunk egy üzleti útra, Sri Lankára. Odaadó figyelmessége és segítőkészsége a munkáján keresztül már akkor kiderült. Nemhiába választották éppen őt arra, többször is, hogy cégünk ottani bedolgozóihoz kiutazzon és betanítsa őket.
Caitríona Írország egy kis településéről, Mitchelstownból származik, de több mint tizenöt éve Limerickben él, ahol már három informatikusi diplomát is megszerzett. Jelenleg szoftverfejlesztő mérnökként dolgozik.
Nemrég részt vett egy jótékonysági programban, melynek keretében egy etiópiai árvaházban önkénteskedett. Etiópia nagyon szegény ország: a lakosság több, mint 94,7%-a kevesebb, mint két dollárt keres naponta. Az utak tele vannak kátyúkkal, főleg monszun idején, sokszor van villanyáram-kimaradás vagy vízhiány, internet szolgáltatás szinte nincs. A szárazság okozta élelemhiány évente többször sújtja az országot, a legtöbben a nemzetközi segélyszervezetek által küldött élelemből élnek. A nyomor a legfőbb okozója annak, hogy a gyermekek életfeltételei nem megfelelőek. Etiópiában nagyon magas a születési halál aránya is, 104 halál esik ezer szülésre. Az iskolai ellátás a legtöbb családnak megfizethetetlen, az osztályokba 50-60 gyerek van bezsúfolva.


Nem mindennapos dolog, hogy valaki egy tengerparti nyaralás helyett inkább Etiópiába utazik egy árvaházba, önkéntesnek. Hogyan jött ez az ötleted?

Az önkéntes munka mindig is érdekelt. Tisztán emlékszem, miután lediplomáztam, nagyon szerettem volna egy évig valahol külföldön jótékony munkát végezni. Azonban a bennem lévő félsz egy idegen országtól, a szüleim aggodalma, és az, hogy még csak huszonegy éves voltam meggyőzött arról, hogy elhalasszam ezt az álmomat. Azonban soha nem adtam fel. Legközelebb 2009-ben kerültem közel újra a megvalósításához, amikor meglátogattam apáca nagynénimet Zambiában. Elvitt egy árvaházba, melyet teljesen az apácák jótékonysági alapítványa vezetett. Emlékszem, ahogyan vonultunk át egyik szobából a másikba, mely gyerekekkel és kisbabákkal volt túlzsúfolva. Egyszer csak azt éreztem, hogy egy kis karocska gyengéden átölel. Ráébredtem, hogy bár az apácák rendkívüli munkát végeznek, nincs idejük minden gyermekre külön figyelmet fordítani. Elhatároztam, hogy ebben szeretnék segíteni.

Hogyan pályáztál erre a munkára, és mi alapján választottak ki?

Egy Projects Abroad nevezetű irodában jelentkeztem. Az egész tulajdonképpen nagyon egyszerű folyamat: csak ki kellett töltenem egy jelentkezési lapot, és mellékelnem pár referenciát.

Te választhattad ki, hogy hova szeretnél menni, és mivel akarsz foglalkozni? Miért éppen Etiópia?

A közvetítő cég nagy előnye, hogy több lehetőség közül is lehet választani, többféle munkát is, mint például újságíró, gondozó, földművelő. Számomra az volt a legfontosabb, hogy olyan helyre menjek, ahol ténylegesen szükség van rám. És az, hogy megismerjek egy új országot. Ez egy kicsit önzőség, tudom, de valami újat is szerettem volna látni. Afrika mellett döntöttem, de mivel Afrika nagy, a közvetítő Etiópiát tanácsolta, mert általában kevesebben választják.

Saját magadnak kellett állnod az utazási költségeket? Hol volt a szállásod?

Az irodának közvetítői díjat kellett fizetnem, és a kiutazás költségét is, ami nem volt olcsó. A szállásom viszont nagyon tetszett: egy etióp családnál voltam elhelyezve. Etióp ételeket ettünk, és esténként kicsit szórakoztunk. Igazán otthon éreztem magam náluk, ami nagyon jó érzés egy idegen országban, messze az otthonomtól.

Volt lehetőséged arra, hogy közelebbről is megismerd a gyerekeket?

Az első alkalommal tizenöt gyerek egyszerre szerette volna magára vonni a figyelmemet. A tulajdonságainkból adódóan mindig van egy-kettő, aki belopja magát az ember szívébe. Két számomra nagyon kedves gyereket ismertem meg: egy kisfiút, Adist, aki HIV-pozitív, és akit szerencsére örökbe fogadott egy amerikai család. És a kis Barnabust, aki még csak kétéves lehetett, de mindig megpróbált védelmezni engem.

Ha valaki Etiópiát említi, akaratlanul is a poros utakon félmeztelenül futkározó, éhező gyermekek képeit látjuk magunk előtt, és olyan problémák jutnak eszünkbe, mint az egészségügyi ellátás és az ivóvíz hiánya. Szívszorító. Mit tapasztaltál meg ebből az országban vagy az árvaházban?

Etiópia gazdasága rengeteget fejlődött az éhínség óta, melyre mindnyájan emlékezünk. Még mindig vannak azonban nyomorúsággal sújtott területek. Ez az árvaház szerencsére kellőképpen el volt látva. Mivel azonban az ország csak egy kis részét láttam csupán, lényegében csak a fővárost, így nem tudom, hogy mi a helyzet vidéken.

Etiópiában a legtöbbet beszélt nyelv az amhara. Hogyan kommunikáltál a helyiekkel? A nyelvi nehézségek megakadályoztak abban, hogy a gyerekekkel kapcsolatot tudj teremteni?

Körülbelül nyolcvan különböző törzs van az országban, és legalább ennyi különböző nyelv, de a legelterjedtebb az amhara. A gyermekekkel először nem volt könnyű, de hamar megtanultam egy-két alapszót, mellyel meg tudtam őket dicsérni vagy éppen megnyugtatni. Játék közben a kommunikáció nem okozott problémát. A család (amelynél laktam) tagjai, az apa, anya, nagypapa, a három fiú és egy lány – mind nagyon jól beszéltek angolul. Egy japán lánnyal osztottam meg a szobámat, aki szintén önkéntes volt. Örültem, hogy nem kellett egyedül ülnöm a néha hosszúnak tűnő estéken, hiszen a tévénézés unalmas.

Milyen érdekességekkel találkoztál?

Minden nap kávéztunk – ez ott egyfajta szertartás –, és tradicionális etióp kávét ittunk. Egy történet szerint a kávét egy Kaldi nevezetű etióp fedezte fel, aki arra lett figyelmes, hogy a kecskéi, miután megették a bokor piros bogyóit, elevenebbekké, sokkal mozgékonyabbá váltak. A kávét a dél-nyugati részen, Kaffa környékén fedezték fel, innen ered az elnevezés is. A kávé sokszor a törzsi szertartások kelléke is. Ők buna-nak nevezik, ami etióp nyelven kávét jelent. A kávészemeket még zölden pörkölik, nyitott tűz felett, és csodálatos illatot áraszt. Majd kézzel, mozsárban darálják. Kancsóban, vízzel összekeverve főzik, s amikor a víz már gőzölög, készen van a kávé. A folyamat lassú és nem sürgetik – az etióp kultúrát és vendégszeretetet szimbolizálja, és az emberi kapcsolatok fontosságát. Hiszen a kávészertartás alatt a jelenlévők élvezhetik az egymással eltöltött időt.

Volt lehetőséged arra, hogy felfedezd a környéket?

Nem nagyon, mivel hétköznap dolgoztam, csak hétvégén tudtam kirándulni. Az első hétvégén megnéztük a főváros nevezetességeit, megmásztuk Entotót, ahonnan bámulatos kilátás nyílik a fővárosra. A második hétvégén pedig egynapos kirándulásra mentünk Debre Zeyitbe, mely gyönyörű része az országnak, a krátertavak meseszépek voltak. Nehéz elképzelni, hogy egy óra távolságra a fővárostól ilyen csodálatos természeti jelenségek bújnak meg.

Egy életre szóló élmény lehetett segíteni az ottani gyermekeknek. Hogyan érzed magad az út után? Van olyan dolog, ami megváltozott az életedben, vagy amit másképp látsz?

Az utazás után kicsit kimerültnek éreztem magam, próbáltam feldolgozni az élményeket. Az életemet nem változtatta meg ez az út, de úgy érzem, a tapasztaltak segítettek abban, hogy jobban be tudjam fogadni, ami körülöttem történik.

Mit tanácsolnál azoknak, akik szeretnének jótékonykodni, de egy nagy úttól esetleg még félnek?

Egyszerűen azt mondom: ne gondolkodjanak, vágjanak bele! Hiszen nemcsak arra jó, hogy megtapasztalhatjuk, milyen sebezhető az első életéveiknél tartó gyermekek lelke, de rengeteget megtanulhatunk önmagunkról is. Például azáltal, hogy egy idegen országban kell feltalálni magunkat, használni és alkalmazni a saját képességeinket.

* * *

Angliában a lakosság 74%-a támogat valamilyen jótékonysági szervezetet. Nagy-Britanniában és Írországban együttvéve több, mint 9000 jótékonysági bolt van, és a felnőtteknek 39%-a végzett valamilyen jótékonysági munkát a tavalyi évben. Ez fizetés nélküli munkát jelent, helyi klubokban, vagy önkéntes szervezeteknél, amelyek a gyermekeket vagy felnőtteket támogatják. Sajnos, Magyarországon az önkéntes munka nem kellőképpen elterjedt. Sokan azt gondolják, időigényes és nagy erőfeszítésbe kerül. Ez nem így van, hiszen már az is nagy segítség, ha az otthon porosodó tárgyainkat, ruháinkat felajánljuk egy jótékonysági szervezetnek, amely aztán eljuttatja a rászorulóknak. Lehet, hogy van olyan társadalmi ügy, ami számunkra kedves és azzal szeretnénk foglalkozni. Lehet, hogy egy hozzátartozónk távozott el valamilyen súlyos betegségben, mely betegség kutatását támogatnánk. Hogy milyen önténtes munkát végezzünk? A lehetőségek tárháza végtelen! Arra viszont ügyeljünk, hogy csakis hivatalosan regisztrált önkéntes szervezetnek dolgozzunk.

További információkat kaphatunk a következő magyar önkéntes alapítványok oldalain:
http://www.hvsf.hu/
http://www.onkentes.hu/
http://afrikaert.hu/hu/



Hozzászólások

@


A rovat további cikkei

A függöny mögött

Tompa Orsolya

Az önvaló kifejezése mindenki számára mást jelent. Beszélgetés Zoltai Bea festőművésszel.

2017.10.7.    5


Pillanatnyi impressziók

Tompa Orsolya

„A fényképezőgép képeket örökít meg, de valójában a puszta képnél jóval többet rögzít.” Beszélgetés Szalay Mona fotográfussal.

2017.7.23.    64


Teológia és feminizmus

Tompa Orsolya

A teológia sokrétű és megosztja az embereket. A feminizmus is. Beszélgetés dr. Perintfalvi Ritával.

2017.4.21.    9


Örülni minden apróságnak

Póda Erzsébet

"Megtanultam, hogy nem szabad siránkozni. Megtanultam kimondani, ha valami bánt, vagy nem értek egyet valamivel." Beszélgetés Fabó Máriával, a Komáromi Jókai Színház marketingvezetőjével, a Szakképző és Felnőttképzési Intézet igazgatójával.

2016.8.8.    88


Katonaélet nőként

Tompa Orsolya

Hogyan éli mindennapjait és hogyan áll helyt a mindennapokban egy nő katonaként? Riportunkban ezekre a kérdésekre keressük a választ maguktól a katonanőktől.

2016.6.27.    95


Bőrnek, léleknek

Póda Erzsébet

Nem elég szempillát, szemöldököt festeni, a kozmetikusnak szépíteni kell a vendég bőrét, ápolni a lelkét, mondja Both Tímea kozmetikus.

2016.5.30.    14


Minden ország más

Tompa Orsolya

Beszélgetés Harmincz Ritával, a sárga ruhás utazóval.

2016.4.28.    8


A pillanat varázsa

Póda Erzsébet

Szeretem megmutatni, hogy ezernyi szépség és csoda ölel körül minket: beszélgetés Virágh Mária fotóssal.

2016.2.5.   


Szex, érettség és más kérdések

Tompa Orsolya

Beszélgetés Győri Szilvia szexuálpszichológussal.

2016.1.21.    29


A tehetségen túl

Póda Erzsébet

Beszélgetés Bakonyi Orsolya előadó- és képzőművésszel.

2015.12.28.    80


Azt alkotom, amit szeretek

Tompa Orsolya

Beszélgetés Wéber Andreával azaz Mandy Candyvel.

2015.12.10.    139


Mozgásban az életem

Tompa Orsolya

Beszélgetés Prázmári Erika aerobikoktatóval a sportról, a testmozgás fontosságáról, és sok minden másról.

2015.11.20.    71