Soha nem szabad feladni!

Póda Erzsébet  2023.9.28. 14:02

Villáminterjú a világhírű magyar vadásszal, vadászíróval, természetvédővel, Hídvégi Bélával, aki több rangos díjat elnyert már tevékenysége elismeréseként.

„Akiben születése óta ott szunnyad a vadászösztön, az előbb-utóbb felébred és elhatalmasodik az emberen” – mondja az egyik róla készült kisfilmben a világhírű, ma is aktív vadász, természetvédő és szakíró, Hidvégi Béla (1936), aki egyedülálló teljesítményt ért el a vadásztársadalomban. Az egyenként is hatalmas presztízst jelentő Conklin- és Pantheon-díj után az idén elnyerte a rangos Weatherby-díjat is.



Hidvégi Béla az etikus vadászat mellett teszi le a voksát. Ezenkívül sok, a vadászathoz kapcsolódó tevékenységgel is foglakozik, íróként is aktív, könyveiben és az általa alapított Hídvégi Béla Vadásztrófea Alapítvány filmjeiben az ember és a vadászat, a vadászat és a természet közötti kapcsolatot elemezi. Egy sokat tapasztalt ember véleményét tolmácsolja a közönségnek. Az elmúlt években ennek a területnek az élharcosává vált. Előadásaiban, interjúiban, videóiban igyekszik megértetni, miért van szükség a vadászatra.

Indítványozására a keszthelyi Helikon Kastélymúzeumban megalapították a Vadászati Múzeumot, amelyben az ő trófeái kerültek kiállításra, és amely mára már kinőtte a kastélyt, és külön épületbe költözött. A világhírű vadászt, aki épp a francia Alpokba készült zergevadászatra, telefonon értük utol, hogy szlovák nyelven megjelenő Lovu Zdar elnevezésű vadászmagazin nevében (is) gratuláljunk neki a díj elnyerése alkalmából, és egy rövid interjút készítsünk vele.

Több magas szintű elismerés mellett a világ három legrangosabb vadászati díját is elnyerte, ami nem könnyű feladat, keveseknek adatik meg, ám ön mindhárom büszke tulajdonosa lehet. Mi szükséges ahhoz, hogy egy vadász elérje ezt az egyedülálló eredményt?

A támogató családi háttér, az anyagi biztonság, a szerencse (nagyon fontos), az egészség, a felkészülés… Kitartás, felkészülés és alázat nélkül sem érhetők el meghatározó eredmények. Persze a lövészkészség és a fizikai adottság is fontos szerepet játszik, de ezeket kitartással fejleszteni lehet. Úgyhogy ebből mindjárt kitűnik, hogy itt a kitartás a legfontosabb. A vadászat költséges tevékenység, először meg kell keresni a rávalót. Ahhoz pedig, hogy bebiztosítsuk magunknak az anyagi hátteret, szintén a fenti készségekre van szükségünk.


Hogyan vezetett az ön útja a vadászatig?

Az embernek vagy benne van a vérében a vadászszenvedély, vagy nincs – ennyi az egész. A háború előtt születtem, apám földtulajdonos volt, már ötévesen jártam vele az erdőt, sárban-hóban. Kilencéves koromban pedig már részt vettem a nyúlvadászaton. Emlékszem, hogy apám patronjai elfogytak, én meg tovább lőttem a kis légpuskámmal, és kiabáltam neki, hogy apu, ezt én lőttem, ezt én lőttem. Mosolygott, és azt válaszolta: fiam, lődd, csak lődd. Az már kiskorban kitűnik, benne van-e az emberben ez a tehetség. A második világháború után mindent elvettek tőlünk, apámat meghurcolták, újra kellett kezdeni az életünket. Családunkat áthelyezték az ország másik felébe, apám pedig haláláig nem kapta vissza sem a vadászengedélyét, sem a fegyvertartási engedélyét. Az 1956-os események után Angliába emigráltam. Tanultam, cégeknél munkát vállaltam, majd megalapítottam a saját cégemet. Én voltam az első, aki meghonosította a csemegekukorica-termelést és -fogyasztást Európában.


Amikor a saját céget építette, már akkor is része volt életének a vadászat?

Egy angliai barátom csoportos vadászatokat szervezett Európába, én pedig Magyarországra vittem őket. Attól az időtől kezdve váltam süketté, mert imádtam az apróvadászatot, de akkor még nem használtunk semmiféle védőeszközt. Ötvennégy éves voltam, amikor először léptem Afrika földjére, igazi szafari-vadászatra. Megengedhettem volna magamnak előbb is, de akkoriban úgy éreztem biztonságban a vállalkozásomat, ha nem hagyom ott egy pillanatra sem.

Milyen volt az első afrikai útja?

1990-ben mentem először Afrikába, Magyar József hivatásos vadásszal. Három hetet töltöttem ott, és tizenhárom-féle vadból lőttem egy-egy példát az oroszlántól az antilopig. A Serengeti Park melletti részben vadásztunk akkor, nagyon élveztem. Utána megismerkedtem báró Dózsa Györggyel, aki a barátom lett Angliában. Ő vezetett be engem a magashegyi vadászatok világába. Azelőtt, még 1971-ben Bécsben megismerkedtem egy osztrák úrral, aki többször is meghívott Ausztriába, zergére vadászni. Az izgalmasabb rész tehát a kilencvenes évek után kezdődött.


Gondolom, minden egyes interjú alkalmával megkérdezik öntől, melyik volt a legérdekesebb és legveszélyesebb vadászélménye?

Rengeteg emlékezetes vadászatom volt, hiszen 140 szafarin vettem részt, 320 különböző vadfajból lőttem egy-egy példányt. A veszélyesek közt volt egy oroszlántámadás és egy őserdei elefánttámadás Afrikában, Észak-Amerikában egy jegesmedve-támadás, és voltak olyan élményeim, amelyek nem a vaddal kapcsolatosak. Egyszer például hegymászás közben majdnem lezuhantam a mélybe. Több hasonló tapasztalatom is volt, de a legemlékezetesebb az, amikor három napra indultunk egy oroszországi szafarira, helikopterrel, de a köd miatt tizenhárom napig nem tudtunk felszállni. Az óriási vihar elvitte a sátramat, elfogyott az élelmünk, a táborunk körül található gombával próbáltuk életben tartani magunkat. Majdnem belehaltam ebbe a kalandba, de akkor sem mondtam, hogy soha többé nem veszek ilyesmin részt. A vadász ezzel mintha be lenne oltva. Főleg a hegyi vadászatok különlegesek, amikor heteken át küzdünk a hegyekkel, és nem sikerül megszerezni a vadat. Mi a jó istent keresek itt, kérdeztem olyankor magamtól, elhoztam a család pénzét, otthagytam őket, majdnem meghaltam, mit csinálok? Aztán amikor újra felültem a repülőgépre, hazafelé már az új szafarit terveztem. A hegyi és az őserdei vadász soha nem adja fel, kitart, és mindig van újabb célja. Ez talán kapcsolódik is a különböző díjakhoz, hiszen mindig magasabb, jobb eredmények felé törekszik, ez egyfajta különleges késztetés.


Vannak még olyan tervei, amiket szeretne elérni?

Ha az embernek nincsenek tervei, akkor vége. Mindig kell tervezni és célokat kitűzni. Még jó pár hegyi vadból szeretnék szerezni egy-egy példányt. Kőszáli kecskét Üzbegisztánban, vagy Törökországban egy zergét, az Alpokban egy másik zerge alfajból egyet. Aztán majd jönnek az új kihívások. Például most írom a tizenegyedik könyvemet, az is egy feladat.

Manapság egyre hangosabbak az állatvédők, aki támadják a vadászatot, és sikerült is bizonyos tiltásokat kieszközölniük.

Ez egy őrült világ, és én igyekszem harcolni ez ellen. Szerencsére a magyar kormány vadászbarát, de ezek a „védők” mindenhol ott vannak. Angliában, Németországban, Svájcban, Olaszországban nagyon erős a vadászellenes retorika. Az a véleményem, hogy halvány gőzük sincs a vadvédelemről, a természetről, a vadászat ugyanis egyenlő a vadvédelemmel. Ha nincs vad, akkor nincs erdő, és ha nincs erdő, akkor nincs természet. Ezt vallom, hiszem, tapasztalom, és azok a vadászellenes szervezetek, amelyek a számítógép mellől, a városi szobából nyomatják a szöveget, azoknak halvány gőzük sincs arról, mi a vadászat és a vadvédelem. Állítom: ha nem lenne vadász, nem lenne vad, és ennek a könyveimben is hangot adok.


Mi a véleménye a vadászutánpótlásról?

Foglalkozni kell a témával, de úgy látom, nincs ezzel gond. Sok fiatal kezdi el a vadászatot, nem csökken a számuk, hanem nő. És bizony fiatalon kell elkezdeni a hegyi vadászatokat. Sok európai ország jól áll ezen a téren, tragédia viszont, ami Angliában történik. Borzasztó vadászellenes hangulatot kelt a média. Az én második hazám volt, két lányom, feleségem és öt unokám ott él, de én már nem szeretem, mert teljesen megváltozott. Persze lehet, hogy előbb vagy utóbb a vadászatot ellenzők fognak nyerni, mert a világ népessége már a nyolcmilliárdnál tart, lassan beszűkül a vad élettere. Lehet, hogy ötven év múlva már csak kertekben lehet vadászni, ha egyáltalán lehet… Az meg már nem vadászat. De addig, amíg lélek és energia van bennünk, addig igenis harcolnunk kell a vadászellenes csoportosulások ellen.

Nyolcvanhét évesen még mindig aktívan vadászik. Elárulná nekünk, hogyan tartja magát kondícióban?

ár már nem olyan energiával, mint régebben, de rendszeresen járom a már nem annyira meredek emelkedőket. Sportolok, mozgok, normálisan étkezem. Állandóan mozogni, menni, folytatni kell, gyakorolni a lövést, a mászást, mindent, ami a vadászathoz szükséges! Megyek zergevadászatra, tervezem a kőszáli kecske elejtését, aztán indulok Afrikába, az őserdőbe. Soha nem szabad feladni!

Hozzászólások

@

Küldés