Történeteket mesélek


Tompa Orsolya  2015.7.17. 1:25

Beszélgetés Fejős Évával, aki akkor érzi jól magát, ha történeteket mesélhet azaz írhat.

Sokunk fejében megfordul, amikor egy könyvet olvasunk, milyen jó is volna regényírónak lenni! Fejős Éva, a Szeretlek, Bangkok és a Bangkok, tranzit írónője gyermekkora óta tudatosan követi álmait. Könyvei amellett, hogy fordulatosak, jó tanácsokkal igyekeznek szolgálni az olvasónak.

A könyvesboltokban mindig látom a regényeit. Szép karriert futott be az évek alatt. Hogyan kezdte a pályafutását, és miért éppen ezt az utat választotta?

Már gyerekkoromban írtam rövidebb és hosszabb történeteket. Az első regényemet tizennyolc évesen fejeztem be, és rá egy hónapra, valóban egy hónap alatt, egy szerkesztő rábeszélésére írtam egy másikat. Ezzel egy regénypályázaton a második helyen végeztem, és szerződést is kaptam a megjelentetésére. Más kérdés, hogy a kiadó csődbe ment, a regény nem jelent meg – de onnan már nem volt megállás: írtam magamnak, az asztalfióknak, a barátaimnak. Igaz, hogy később újságíróként dolgoztam, de hobbiból akkor is regényt írtam, aztán később az újság- és a regényírás találkozott. Nem volt más út előttem, mindig regényíró szerettem volna lenni, és éreztem, hogy az álmaim után kell mennem. Sosem bántam meg, akkor sem, amikor évekig nem találtam kiadót (igaz, nem is nagyon kerestem). Nekem maga az írás folyamata a fontos. A megjelenés és a siker inkább csak bónusz, ami mindig feltölt. Valójában azért írok, mert akkor érzem jól magam, ha történeteket mesélhetek – nem másnak, hanem leginkább magamnak.

Mit érez olyankor, amikor leül írni? Egyáltalán hogyan kezdődik egy regény megírása, honnan merít ötletet? Megy az utcán, és eszébe jut valami, például egy kávézóról, egy sétáló emberről, egy villamosról?

Leülök, kinyitom a laptopomat, és elindul egy történet. Mindig a fantáziám indul be, nem szükséges hozzá semmilyen találkozás. Egyszerűen csak bele kell engednem magam a sztoriba, és hagyni, hogy vezessen. Sosem tervezem meg a könyvet, a történetet, a fejezeteket előre, hanem mindig szabadon engedem a fantáziámat. Nagyon nagy öröm számomra, hogy én magam sem tudom, mi lesz a következő fejezetben. Hiszen így számomra is olyan izgalmas a könyv, mint később az olvasóknak lesz.

Előfordult már, hogy a saját élettörténetét is beleszövi egy-egy regényébe? Vagy leginkább kitalált személyekről szólnak?

Nyilván benne vagyok, meg az általam látottak, hallottak is. A Szeretlek, Bangkok című könyvem valójában egy riportkönyv, amely az én szememen és a velem történteken keresztül mutatja be Thaiföldet. A thai barátságokról, a thai életszemléletről is szól, és arról az öt hónapról, meg arról a sokszor két-három hétről, amit kint töltöttem. Az nem fikció. Az összes többi az; és akkor a legnagyobb a szabadságom szerzőként, ha a fantáziámra bízom, mi történjen a regényben.

Az íróknál esetenként előfordul, hogy alkotói válságba kerülnek. Mi a legjobb ezekben az esetekben? Ön hogyan lendül át a holtponton?

Mit jelent az alkotói válság? Szerintem ez egy szép kifejezés arra, hogy elakadtam, és lusta vagyok továbbgördíteni a történetet. Nem voltam még válságban. Az persze megesik, hogy nehezebben megy az írás, amikor gödörbe kerül az ember, de a legjobb gyógymód erre az, ha az ember ír, akkor is, ha nem megy. És majd beindul a történet. Azokat a fejezeteket, amelyeket pedig „fölöslegesen" írt, vagy amelyek nem sikerültek jól, kidobom a szövegből. Könnyen elbánok a szövegemmel, vagyis könnyen húzok ki oldalakat, sok-sok oldalt is akár, mert szerintem ez az alázat – elsősorban a regény irányába.

Ki van önre a legnagyobb hatással, aki mindig erőt ad, ha elakad?

Ma már tizennyolc megjelent és sok-sok megírt és ki nem adott könyv után azt azért sejtem, hogy a holtponton túl tudok jutni, csak folytatni kell az írást. De természetesen olvasni mindig olvasok, hetente három könyvet biztosan, angolul, magyarul is, és ezekből mindig tanulok. Akkor is tanulok, ha tetszik az adott regény, és akkor is, ha nem.

Örülne, ha megfilmesítenék valamelyik könyvét? Kapott már ilyen felkérést?

Régebben álmodoztam ilyesmiről, mert azt gondoltam és ma is azt gondolom, hogy filmen is jól működnének a történeteim, de ma már tudom, hogy ez nagyon sokba kerülne, és nyilván nem is lehetne magyar produkció. Szóval csak lépésről-lépésre: egyelőre a harmadik angol nyelvű regényem készül, vagyis Nagy Ildikó Noémi, a Bangkok, tranzit és a Nápolyi vakáció fordítója éppen angol nyelvre ülteti a Hotel Bali magyar eredetijét. Ha majd valamelyik könyv ezekből eljut sok külföldi olvasóhoz, akkor lehet róla álmodozni, de ebben a pillanatban nem gondolkozom rajta, hogy mi lenne, ha... Persze, nyilván örülnék, ha megkeresne egy nemzetközi filmes stáb, de most nem ez a realitás.

Ön szerint mennyire nehéz ma megélni egy írónak?

Ma Magyarországon csak nagyon kevés szerző van, aki meg tud élni a könyveiből, tehát csak a regényírással foglalkozhat, és nem főállás mellett ír. Vagy legalábbis nem kell fordítania/szerkesztenie, cikkeket írnia ahhoz, hogy a megélhetését biztosítsa. Azt gondolom, hogy a regényírónak sosem az a célja, hogy megéljen a műveiből (bár persze remek, ha ez sikerül), hanem azért ír, mert kikívánkozik belőle egy vagy több történet. Nekem nagyon nagy szerencsém van, hogy már nem kell főállást vállalnom a regényírás mellett – az olvasóknak, a még ma is növekvő olvasótáboromnak köszönhetem mindezt. Az is igaz, hogy a kiadóvezetés illetve a magazinom cikkeinek írása is kitesz majdnem egy egész állást. Bár annyira szerencsés vagyok, hogy mindegyiket örömből teszem, tehát elmondhatom, hogy a hobbim a hivatásom. Abban, hogy idáig eljuthattam, persze benne van az elmúlt húsz év összes sikere és kudarca (újság- és a regényírói kételyekről, kezdeti kudarcokról, későbbi sikerekről egyaránt beszélek), és az úgyszintén, hogy az asztalfiókomnak is örömmel írtam. Vagyis akkor is imádtam regényt írni, és sosem torpantam meg, amikor még csak és kizárólag a saját örömömre vetettem papírra a történeteket, és remény sem volt a megjelentetésükre.


Hogyan fogadja, ha valakitől negatív kritikát kap a könyv megjelenése után?

Biztos, hogy nagyképűségnek fog tűnni: nem érdekel. Én tudom, hogy milyen az a könyv, nekem, mint olvasónak tetszik-e. Ha igen, akkor nem foglalkozom a negatív kritikával. És ma már úgy engedem ki a kezemből a kéziratot, hogy azt akkor is szeretném, ha nem én lennék a szerző.

Milyen tanáccsal tudna szolgálni kezdő írótársainak?

A honlapom mára online magazinná alakult, cikkeket, interjúkat készítek, hetente nagyjából öt-hat friss cikkel jelentkezem újságíróként. Az írásról című rovatomban pályakezdő szerzőknek adok tanácsokat, amelyek közül a legfontosabb, hogy mindig magadnak, a saját örömödre írj, és sose azért, hogy „majd egyszer kiadják". Amióta létrehoztam a saját kiadómat, az Erawant, ahol külföldi szerzők regényeit is megjelentetem, sokan keresnek meg azzal, hogy regényt szeretnének írni, már kész is húsz oldal, olvassam el és mondjam meg: kiadom-e, ha megírják? Mert ha nem, akkor be sem fejezik. Hát ez nem így megy. Nem ez a sorrend. Elkészül a kézirat, és csak a végső tisztázás után érdemes felkeresni vele a kiadókat. Magyarországon mindenki azt gondolja, hogy regényt írni egyszerű. Ez persze nem baj, de az a tanácsom, hogy húsz oldallal vagy félkész kézirattal ne keressen senki kiadót, hanem inkább a saját örömére írja meg a könyvet, úgy, hogy az a lehető legnagyobb élvezetet jelentse számára. Ha megtalálja azt az érzést, amikor már a történet repíti őt a szárnyain, akkor rá fog jönni, hogy ez a legjobb, legmámorítóbb érzés.

Foto:
1. és 3. Hajdú András



Hozzászólások

@


A rovat további cikkei

Teológia és feminizmus

Tompa Orsolya

A teológia sokrétű és megosztja az embereket. A feminizmus is. Beszélgetés dr. Perintfalvi Ritával.

2017.4.21.    8


Örülni minden apróságnak

Póda Erzsébet

"Megtanultam, hogy nem szabad siránkozni. Megtanultam kimondani, ha valami bánt, vagy nem értek egyet valamivel." Beszélgetés Fabó Máriával, a Komáromi Jókai Színház marketingvezetőjével, a Szakképző és Felnőttképzési Intézet igazgatójával.

2016.8.8.    88


Katonaélet nőként

Tompa Orsolya

Hogyan éli mindennapjait és hogyan áll helyt a mindennapokban egy nő katonaként? Riportunkban ezekre a kérdésekre keressük a választ maguktól a katonanőktől.

2016.6.27.    95


Bőrnek, léleknek

Póda Erzsébet

Nem elég szempillát, szemöldököt festeni, a kozmetikusnak szépíteni kell a vendég bőrét, ápolni a lelkét, mondja Both Tímea kozmetikus.

2016.5.30.    14


Minden ország más

Tompa Orsolya

Beszélgetés Harmincz Ritával, a sárga ruhás utazóval.

2016.4.28.    8


A pillanat varázsa

Póda Erzsébet

Szeretem megmutatni, hogy ezernyi szépség és csoda ölel körül minket: beszélgetés Virágh Mária fotóssal.

2016.2.5.   


Szex, érettség és más kérdések

Tompa Orsolya

Beszélgetés Győri Szilvia szexuálpszichológussal.

2016.1.21.    29


A tehetségen túl

Póda Erzsébet

Beszélgetés Bakonyi Orsolya előadó- és képzőművésszel.

2015.12.28.    80


Azt alkotom, amit szeretek

Tompa Orsolya

Beszélgetés Wéber Andreával azaz Mandy Candyvel.

2015.12.10.    139


Mozgásban az életem

Tompa Orsolya

Beszélgetés Prázmári Erika aerobikoktatóval a sportról, a testmozgás fontosságáról, és sok minden másról.

2015.11.20.    71


Pillanatnyi impressziók

Tompa Orsolya

„A fényképezőgép képeket örökít meg, de valójában a puszta képnél jóval többet rögzít.” Beszélgetés Szalay Mona fotográfussal.

2015.10.23.    64


Spontán készül az alkotás

Tompa Orsolya

Beszélgetés Zokob Anett kavicsfestő művésszel.

2015.9.9.    122