Türelemből jeles


Tilajcsík Dóra  2020.3.14. 7:10

Mayer Ingrid szappanjai nem csupán a külsőnket szépítik meg, de a belsőnk is kivirágzik.

A kozmetikaipar hazugságai évek óta ott lebegnek a levegőben, valahogy azonban mindenki elhessegeti a környezetéből. Minden folyik tovább a régi mederben egészen addig, amíg valaki a saját kárán meg nem tapasztalja, hogy a különböző vegyianyagok mégis káros hatást gyakorolnak szervezetünkre. Választásunk mindig van, sőt ez esetben nem is akármilyen! A csécsénypatonyi Mayer Ingrid szappanjai nem csupán a külsőnket szépítik meg, de a belsőnk is kivirágzik.


– Öt éve vágtam bele ebbe a különleges utazásba. A motivációm az volt, hogy ekcémával küzdöttem, s hiába jártam az üzleteket, sem a gyógyszertárban, sem a pipereszerekre specializálódott boltok polcain nem leltem a megfelelő terméket. Segítségemre volt az érdeklődő természetem, ugyanis egy-egy beszerzőkörút végeztével az első dolgom az volt, hogy böngészni kezdtem az összetevőket. Sajnos a legtöbb esetben ezeken a listákon olyan dolgok vannak feltüntetve, amelyeknek még a nevét sem vagyunk képesek kiolvasni, nemhogy értelmezzük is azokat. Némi kutakodás után rájöttem, hogy ez nem olyan bonyolult munkafolyamat, hogy egy háziasszony labdába se tudna rúgni, így hát belevetettem magam – osztotta meg velünk történetét röviden Ingrid.

Először egy egyszerű olívaolajas változat készült, amelyből még hiányzott a mára már védjeggyé vált kecsketej, amit a pálmaolaj pótolt. Az első pár próbálkozás nem volt kifejezetten sikeres, mert a kész „műveket” kivetette a szappanpor, s a lúgból is picit több jutott a kelleténél. A hatásukon ez nem változtatott túl sokat, viszont a külcsínyen rontott. Tulajdonképpen ekkor jött rá Ingrid, hogy a mások által összerakott receptek nem mindig működnek. Így elkezdte kifejleszteni a sajátját.


Végül a már említett pálmaolajat is elhagyta, amelynek egyrészt környezetvédelmi okai voltak, másrészt pedig közel sem táplálja annyira a bőrt, ahogy azt a laikusok hiszik. És a lanolinról is tanult egyet s mást. Úgy is készíthető, hogy az ember megvásárol minden hozzávalót (például a gyógynövényeket), de egészen más, ha az ember maga gyűjti be azokat. A betakarítás tavasztól őszig zajlik, ezt pedig a szárítás és dobozolás követi. Az illóolajok már készen kerülnek riportalanyunkhoz azokkal az alapanyagokkal együtt, amelyek házilag nem igazán, vagy nehezen kivitelezhetőek. Amikor megvannak a zsírok, már csak az elszappanosodáshoz szükséges lúgot és a kecsketejet kell beszerezni, valamint desztillált víz segítségével megalkotni a folyékony adalékot, amely a legtöbbször gyógynövényfőzet.

– Nagyon érdekes, de két egyforma szappanom még sosem volt. Ha kakukkfüves verziót készítek, néha chiamagot keverek hozzá, ami kicsit olyan, mint a bőrradír. Imádok kísérletezni, így kurkumát is használok. A klasszikusból mindig kell a készleten lennie, ezekre nem tekintek kihívásként. Már bekötött szemmel is képes vagyok elkészíteni. Ezt pedig azzal egyensúlyozom, hogy máskor kiélem a bennem ragadt alkotókedvet. Emiatt mindig olyan, mintha karácsony lenne, hiszen amikor kibontom a szappanokat a 24 órás pihentetés után, újra és újra valami mást és érdekeset látok. A lúg megalkotja a maga kis csodáját. Valamikor a csipkebogyó bordóbbra színeződik, néha viszont rózsaszínesebb, de ez így van jól – mesélte Ingrid, miért is nem unatkozik soha.


Amikor olyat szeretnénk beszerezni, amivel még nincs tapasztalatunk, millió kérdés merül fel bennünk. Ezeket a legtöbbször mégsem tesszük fel, mert nem akarunk csacsinak vagy mániákusnak tűnni. Ingrid azonban kifejezetten szeret rövid eszmecseréket folytatni a vásárlóival, mivel bizalmi terméket árul. Egyáltalán nem mindegy, ki mivel ápolja a bőrét. S persze azzal is érdemes tisztában lenni, hogy mely „részecskék” mire is szolgálnak pontosan. Az alapot tekintve mindegyik főként száraz bőrre alkalmas. A adalékok hozzáadásával viszont lehet játszani a hatásokkal. Szárazabb bőrtípusra a rózsa és a vörösagyag kiváló. Teafaolajat és aktív szenet belekeverve már zsíros és problémás bőrt kezel. A normál állapotra pedig ott van a levendula. Egyébként az összes adalék fertőtlenítő hatású, amely tisztít is. Zuhanyzáskor/fürdéskor körülöttünk felszabadulnak a csodálatos aromák, amelyek egyaránt gyógyítják a testet és a lelket.

– Saját magamból és a visszajelzésekből kiindulva tényleg segít a problémákon, annak ellenére, hogy minden gond egyéni természetű. Teljesen más jelleget kölcsönöz az esti rituáléknak, mint egy tusfürdő. Ettől nem leszünk ragacsosak. A bárhol kapható árucikkekkel összehasonlítva az a legszembetűnőbb, hogy ezek a szappanok nem törnek, hanem elkopnak. Ennek az az oka, hogy az üzemekben kivonásra kerül a glicerin, amit végül más területeken igyekeznek hasznosítani. Az általam megálmodott fürdőgolyók szintén eltérnek az általánosaktól. Az enyémek szódabikarbónából, citromsóból, tengerisóból, kukoricakeményítőből és ultramarinból (őrölt ásványi anyag) állnak össze, és illóolajok esetleg füvek kerülnek bele.


Sokakban felmerülhet a kérdés, mennyi ideig ajánlott a nem nagyüzemileg készült portékák tárolása. Ezeknek nincs lejárati idejük. Gondoljunk csak vissza a régi időkre, amikor kint egy üstben főzték a szappant, s előfordult, hogy évekkel később találtak néhány eldugott darabot. Maximum avasodni kezdhetnek, ez azonban közel sem jelent rosszat, ugyanis a minőséget mutatja. Amennyiben ez a változás bekövetkezik, az arra utal, hogy kiváló hozzáadott kiegészítőkkel készült a produktum. Ha ez valakit zavar, elég, mossa le a felső réteget, s újra előjön a csodálatos aroma. – Nem érzékelem a konkurenciát, ugyanis mindenkinek más az ízlése. Mindenki a saját igényei szerint választ. Soha nem görcsölök rá, hogy más min ügyködik, s talán azért is tölt el ez az egész akkora örömmel. Számomra ez egy fantasztikus hobbi, s mi ketten nagyon jól megvagyunk – hessegette el könnyedén az aggályokat Ingrid.

S hogy mit érdemes tudni, mielőtt mi is hasonló fába vágnánk a fejszénket? Elsősorban bizonyosodjunk meg róla, hogy rendelkezünk kellő precizitással és türelemmel! Ebből a kettőből ugyanis rengeteg kell, hiszen nem elég egyszerűen csak úgy összedobni valamit. Be kell tartani az időkorlátokat, amelyek hónapokig húzódhatnak. A kezdeti lelkesedés mellé az sem árt, ha később fejleszteni és képezni kezdjük magunkat, hiszen ártani is tudunk.

Mégpedig akkor, ha a szabályokat sutba dobva a magunk feje után megyünk és nem figyelünk a grammokra. Bizonyos összetevők kis mértékben csodákra képesek, túladagolva azonban több kárt okozhatnak, mint hasznot. Például amennyiben túlcsordul a lúg, kiszáríthatja a bőrünket. Következményei lehetnek, ha nem hagyunk kellő időt a pihenésre az alkotásunknak. Nem szabad hagyni, hogy a szappan „megfázzon”, öntés után jól be kell takargatni, mert meghűlés esetén szeleteléskor kifolyik belőle az olaj. A túl sok sótól pedig törékeny lehet. A legfőbb alapszabály tehát az, hogy az odafigyelés mindenek felett áll.

Ugróczky István felvételei

Írásunk a Csallóköz hetilap cikke alapján készült.



Hozzászólások

@


A rovat további cikkei

Középpontban a közösség

Zana Anita

Beszélgetés Musitzné Pál Renátával, aki korábban látássérülten is önkéntes munkát végzett.

2024.3.4.   


Lassan minden a helyére kerül

Zana Anita

Beszélgetés Horenka Erika látássérült írónővel.

2024.2.25.  1   


„A világ változik, a vers örök”

Zana Anita

Riportalanyunk, Zajcsek Norbert, a látássérültekből álló amatőr színtársulat, a Varázsszínpad, tagja volt hét éven át. Az Egyesület rendezvényein általában szavalni szokott.

2024.2.8.   


„A helyemen vagyok”

Zana Anita

Interjú Kovácsné Mendler Annamáriával, aki klienskoordinátorként dolgozik, s mindezt fehérbottal teszi.

2024.2.2.   


Én ilyen vagyok

Póda Erzsébet

Az tegnap.ma irodalmi díj egyikét az idén Nagy Erika, a Szlovákiai Magyar Írók Társaság titkára kapta. Ez alkalommal készítettünk vele egy villáminterjút.

2023.12.6.   


Soha nem szabad feladni!

Póda Erzsébet

Villáminterjú a világhírű magyar vadásszal, vadászíróval, természetvédővel, Hídvégi Bélával, aki több rangos díjat elnyert már tevékenysége elismeréseként.

2023.9.28.   


Katona vagyok!

Póda Erzsébet

Beszélgetés a francia idegenlégióban szolgált Maquet Ludovic-kal, akinek nemsokára megjelenik a légiós éveiről szóló könyve.

2023.7.27.  9   


Sosem unatkozom

Zana Anita

Beszélgetés Vígh Erikával, Vígh Éva lányával, aki a Vakok és Gyengénlátók Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Egyesületének egyik meghatározó alakja volt.

2023.3.5.   


Krónikus bőrbetegség és a stressz

Vona Ildikó

Beszélgetés dr. Szalai Zsuzsanna gyermekbőrgyógyásszal a különböző bőrbetegségek gyógyításáról.

2023.2.21.   


Az önkéntességtől az elnöki székig

Zana Anita

Villáminterjú a Pro Caritate díjas Pestiné Pető Máriával.

2023.1.31.   


Az iskolán túl

Kucsora Zsolt

Beszélgetés a tardoskeddi Benkő Timea pedagógus-íróval.

2022.10.19.   


Kapcsolatok hálójában

Zana Anita

Beszélgetés a Szolnokon élő Baranyi Miks Máriával, aki látássérültként dolgozik a könyvtáros szakmában.

2022.10.2.