Úgysem fognak hinni neked!


Póda Erzsébet  2014.8.5. 3:26

Az egyik leggyakrabban elhangzó mondat, amellyel megbéklyózzák a szexuális bántalmazás gyermekáldozatait. (Interjú Anoni Marával)

Pár hónapja egy közösségi oldalon ismerkedtünk meg Anoni Marával. Így lettünk furcsa módon ismeretlen ismerősök. Akkor tudtam meg, hogy az ő kezdeményezésére beindult a gyermekkori szexuális bántalmazással foglalkozó Beszélj róla! projekt. Mivel ő is abúzus áldozata, nem kívánta (és nem kívánja) felfedni kilétét, de megegyeztünk egy budapesti találkozóban. Az ember különleges érzékei működnek (ha bízik benne, és ha használja) – a megbeszélt helyen azonnal felismertük egymást. Kedves, megnyerő, kiegyensúlyozottnak tűnő egyéniség. Nyugodtan válaszolt valamennyi kérdésemre. Elmondta azt is, meglepődött a projekt sikerességén (egyre többen keresik fel a projekt weboldalát, osztják meg történeteiket), és a sajtó is „felkapta” a témát. Igaz, támadások is érik. Először haragudott a reakciók miatt, de rádöbbent micsoda félelem dolgozik az emberekben! Megrettennek a témától, ezért nem mernek beszélni, vagy nem akarnak tudni róla. Pedig szerinte attól nem lesz nagyobb a borzalom, ha a nyilvánosság elé kerül, mert csak úgy lehet változtatni a helyzeten, ha szóba kerül a kérdés.

Mi indította be ezt a projektet?

Két lányom van, a kisebbik miatt mentem el pszichológushoz, vele voltak gondok. Nem akart óvodába menni, és nem tudtam kezelni a helyzetet. Szakemberhez fordultam segítségért. Pár foglalkozás után azonban a pszichológus kijelentette: a gyermekemmel nincs semmi baj, de szívesen elbeszélgetne velem. Ezután kerültek felszínre az elfojtott emlékeim, az, hogy én is áldozat voltam, vagyok.

Első lépésben, névtelenül, megjelent a Bűn vagy bűnhődés (Vallomás egy traumáról és a terápiáról) című könyv. Mi volt az a pont, amikor úgy döntött, hogy megírja?

A terápiám még nem fejeződött be, amikor már elkezdtem a történetemet írni. Mikor elkészültem vele, úgy éreztem, ez annál több mint, hogy berakjam egy fiókba. Egy ismerősömmel küldtem be a kéziratot a kiadóba, amely azt gondolta, ebből hatalmas siker lesz. Akkora siker mégsem lett belőle. Ami ebben zavar, hogy nem jut el azokhoz, akikhez el kéne, hogy jusson. Nagyon sok visszautasítást is kaptam, mivel nem akartam kilépni az anonimitásból, bár elég nagy sajtója volt a könyvnek. Azzal vádoltak, hogy ez bulvártéma. Szepesi Nikolett történetével hozták párhuzamba, abban is előkerült a szexuális abúzus kérdése. De ez egy nagyon más történet. Bőszített a dolog, aztán azt mondtam: innentől kezdve már nem hagyom abba. Csináltam egy facebook-profilt. Meglepetésemre sokan megkerestek ott. Sok-sok áldozat. Gyűltek a történeteik. Akkor már éreztem, hogy ennek helye van, hogy ez fontos, de egyedül nem szerettem volna és nem is tudtam volna belevágni. Szerencsére, találtam hozzá embereket, szakembereket is, akik segítenek. Készítettünk egy weboldalt, és támogatókat is találtunk a projektünkhöz, mint például Bozsik Ivette vagy Mikó László. Kialakult egy csapat, és minden reményeimet felülmúlta, hogy már nem vagyok egyedül. A könyvről nagyon sok visszajelzést kaptam. Nehezen szánják rá az emberek, hogy elolvassák, de ha kézbe veszik, már nem tudják letenni.

A sajtómegjelenések és az utóbbi hetek történései azt jelzik, hogy a téma bekerült a köztudatba, de mit lehet tovább tenni?

A weboldalunknak sikere van, ez minket is meglepett, mert a kezdeteknél falakba ütköztünk, nem reméltük, hogy a falakat le lehet bontani. Május óta, mikor először jelentünk meg a sajtóban, özönlenek a történek. Megható, kegyetlen, sírásra fakasztó történetek. Borzasztó történetek, de ha elolvassuk, talán az érintettek terhe könnyebb lesz. Ezek a gyerekkori traumák nem úgy élnek az emberben, hogy ezzel kel és fekszik. Eltemeti magában, szorong, fóbiái vannak, kínlódik, mert nem tudja, mi baja. De végre van egy hely, ahol lehet erről beszélni.

Gyakran találkozni azzal a véleménnyel, hogy amit a gyerek mesél, az nem is igaz.

El lehet ütni a dolgot azzal, hogy a gyerek fantáziál, de hogy egy ötvenéves kitalálja, hogy nyolcévesen mi történt vele...? Nos, ilyen nincs!

Azt is lehet olvasni, hallani, hogy a gyerek tehet róla. Ez a vélemény újra meg újra felbukkan.

Ha egy gyerek kihívóan viselkedik, annak oka van, a környezete váltja ki belőle. De a gyereket nem lehet felelősségre vonni. Mindig a felnőtt a felelős! Bonyolult folyamat, ahogy a szexuális abúzus tönkretesz valakit. Megviseli a gyereket, hogy titkot kell cipelnie, hogy bűnösnek tartja magát, és állandóan kínozza a lelkiismeret-furdalás. Így kell felnőtté válnia és élnie a hétköznapokat. Óriási trauma, borzasztó teher alatt...

Hogyan lehetne segíteni, hiszen a család szinte teljesen „szent és érinthetetlen”? Viszont,ha ilyen sok gyerek szenved, ha ilyen sok felnőttnek vannak szörnyű élményei, valami beteg, valami nincs rendben a családban, a társadalomban.

Ezt nem merem egyértelműen megerősíteni, de úgy gondolom, ez mindig is így volt, csak az változott, hogy elkezdtünk beszélni róla. Amikor az ismerőseimnek elmondtam, hogy megjelent a könyv, minden harmadik előjött azzal, hogy neki is van saját története. Alig találni embert, aki nem ért ez a trauma: vagy a családja, vagy a barátja tud valakiről, akivel megtörtént ilyesmi. Elképesztően gyakori a szexuális abúzus!


Mit lehetne mégis tenni?

A honlappal az a célunk, hogy a megtörtént esetekre fény derüljön, hogy az áldozatok felismerjék, ez tette tönkre az életüket, és hogy minél előbb szakemberhez juthassanak. Ha a téma a nyilvánosság elé kerül, annak lehet olyan hatása is, hogy kevésbé lesznek bátrak az elkövetők. Főleg, amennyiben a társadalom hisz majd az áldozatoknak. A leggyakrabban elhangzó mondat ellenében, vagyis, hogy: úgyse fognak neked hinni, mi bebizonyítjuk, hogy igenis hiszünk nekik! Már ez elég nagy segítség lesz.

Miért döntött úgy, hogy anonimitásban marad?

Nem állok készen a nyilvánosságra, és az elkövetővel való szembesüléssel. A szüleim nem is tudják, hogy megírtam ezt a könyvet. Ehhez persze kellenek olyan szülők, akik struccpolitikát folytatnak. Nem akarom őket okolni, sok hibát elkövettek, hiszen mindenki követ el hibákat. Már nem akarom őket bántani, nem látom értelmét.

A weboldalon lévő üzenetekből kiderül, hogy sok szülő nem veszi észre, mi történik a gyerekével. Mások nem hiszik el, megint mások tudnak róla, de nem segítenek, sőt: a gyereküket okolják.

Sok szülő annyira nem akarja, hogy ez igaz legyen, azért nem akarja észrevenni. Nem tudom kimondani, hogy én felmentem a szüleimet. Tudom, hogy szeretnek, hogy nem gonoszságból nem segítettek, és azt sem tudom, ki lehet-e az ilyesmit védeni. Bárhol, bárkivel megtörténhet. Nem csak hátrányos helyzetűekkel, nem csak tanulatlanokkal. Teljesen normális kispolgári családokban is megeshet bármelyik gyerekkel. Ami nagy baj, hogy utána sem veszik észre, hogy valami rossz történt. Vagy, amikor a gyerek jelez, de a szülő nem figyel, hárít. Nagyon oda kell figyelni a gyerek minden kicsi rezdülésére! Ha például minden éjszaka kimegy pisilni, ami amúgy nem szokása, akkor meg kell vizsgálni, mi a probléma.

Mik a további tervek?

Szeretnénk a projektet kiszélesíteni. A közeljövőre az a tervünk, hogy iskolalátogatásokon foglalkozzunk a témával, beszéljünk róla. Azt hittük évekig eltart, míg megtörik a jég, de a weboldalunkon már több mint száz történet gyűlt össze, és rengeteg Tábla azokkal a mondatokkal, amelyeket az áldozatoknak mondtak az elkövetők. Szeretnénk konferenciát szervezni, és érdekes lenne, ha szociológiai felmérés is készülne a jelenségről. Egyelőre saját zsebből működtetjük a projektet, távlati tervünk, hogy ingyen pszichológiai segítséget kapjanak az abúzus elszenvedői. Azt reméljük, hogy jobban oda fognak figyelni a szülők, a környezet, és kevesebb eset történik meg. Vagy, ha már megtörténik a baj, a szülők szakemberhez fordulnak, és nem dugják homokba a fejüket.


Egy vélemény a könyvről: "Anoni Mara könyve az első incesztustörténet magyar túlélőtől. Még névtelenül is nagyon bátor vállalkozás nyilvánosan felvállalni a gyerekkori szexuális abúzust. A könyv rendkívül fontos olvasmány minden túlélőnek, mert rámutat, hogy a trauma okozta károkon felül további sérüléseket okoz, ha a környezet nem tud az abúzusról vagy sejti, de szemet huny felette. Anoni Mara történetében sok olvasó ismerhet magára."



Hozzászólások

@


A rovat további cikkei

Mindig az igazat

Póda Erzsébet

Beszélgetés Szöllősi Ildikóval, a „Feltárulnak a titkok" című videósorozat alkotójával.

2021.11.25.   


Fegyelmezett művészet

Póda Erzsébet

Beszélgetés a Csallóközben élő Lipcsey György szobrászművésszel.

2021.11.11.   


Őszintén játszani

Póda Erzsébet

Beszélgetés Kálloy Molnár Péter színművésszel, költővel, fordítóval és zenésszel.

2021.11.7.   


Egyedi gyantaékszerek

Szekeres Angéla

A Dunaszerdahelyen élő Brunczvik Mónika egy éve kezdett el gyantából készült ékszerekkel foglalkozni...

2021.11.2.   


Az Egyesület önkéntese

Zana Anita

Beszélgetés Tóth-Szabó Annával, a Vakok és Gyengénlátók Jász-Nagykun-Szolnok megye Egyesületnének mindenes-önkéntesével.

2021.10.28.   


Kulcsszó: elfogadás

Zana Anita

Beszélgetés a különleges történetű látássérült Lukács Ágotával.

2021.9.28.   


Élvezek minden zenei stílust

Virág Csenge

Tarján Zsófi szereti a kihívásokat, hiszen már többféle zenei műfajban is kipróbálta magát.

2021.9.2.   


A sokoldalú jogtanácsos

Zana Anita

Interjú dr. Simon Gergellyel, aki látássérültként is teljes életet él.

2021.8.16.   


Ausztrál szemmel magyarul

Póda Erzsébet

Azokat a külföldieket szeretném megszólítani, akik talán jobban is ismerik a magyar nyelvet, mint néhányan közülünk. Ezúttal Ausztrál Tom, azaz Tom Champion az interjúalanyom.

2021.8.10.   


Indiai szemmel magyarul

Póda Erzsébet

Egyre gyakrabban fordul elő, hogy magyar anyanyelvünket, ezt az őseinktől kapott, felbecsülhetetlen értékű élő kincset, helytelenül használjuk. Interjú az indiai Manish Tanwarral.

2021.7.17.   


A sport rendben tart

Zana Anita

Beszélgetés a látássérült Nemes Andrással.

2021.6.29.   


Énekkel egy életen át

Zana Anita

Beszélgetés a látássérült D. Nagy Erikával.

2021.6.15.