Amikor felborul a papírforma

Póda Erzsébet 2013.10.29. 8:56

Az élet nem mindig úgy alakul, ahogy szeretnénk. Mit tehetünk, ha a szerelem akkor érkezik, ha már férjnél vagyunk?

Olvasónk kérdése:

Harminchárom éves vagyok, férjezett, van két óvodás korú gyermekem - kezdi levelét az egyik tanácsot kérő hölgy. - Az életem eddig a megszokott mederben folydogált: háztartás, gyereknevelés, további hétköznapi feladatok, időnként családi kirándulás. Azt gondoltam, ez így van rendjén, így lesz életem végéig. De most történt valami, ami teljesen felforgatta az életemet! Nyaralni mentünk nyár elején, és a panzióban megismerkedtünk egy másik családdal. A férjjel, egy rendkívül kedves, jóképű, értelmes fiatalemberrel kapcsolatban már az első pillanatban éreztem, valami furcsa dolog történik közöttünk. Szikrázott a levegő, úgy éreztem, áramütés ért, hogy rátaláltam életem nagy Ő-jére. Hiába harcoltam, az érzés egyre inkább elhatalmasodott rajtam. Egymásba szerettünk. Azóta sokat beszélgetünk telefonon, néhányszor sikerült találkoznunk is. Úgy érzem, buta voltam, amikor férjhez mentem, mert igazán nincs semmi közös bennünk a férjemmel. Sokszor felteszem a kérdést: hogy lehettem ennyire naiv, ennyire vak?!

Most szenvedek, néha úgy érzem, megőrülök, mert nem tudom, hogyan mondjam el: nem akarok tovább így élni! A szerelmem ugyanebben a cipőben jár – nekik csak egy gyermekük van. Természetesen a gyerekeimre is gondolok, hiszen őket szeretem a világon a legjobban, de úgy érzem, ha most ezt a lehetőséget kihagyom, soha többé nem lehetek már boldog. Eddig csak azért nem szóltam még senkinek a családból, mert félek a többiek reakciójától. Félek, hogy mindenki le akar majd beszélni arról, hogy elváljak. Pedig én nem akarok tovább így élni, akkor inkább meghalok!
M.M.

Válasz:

Sok nő teszi fel magának a kérdést a házasság ikszedik évében: miért akartam akkor annyira férjhez menni? Valószínűleg azért, mert vannak az ember életében olyan időszakok, amikor nem az észérvek győznek. Sokan érzik, hogy talán nem is jó a döntés, de az érzelmi felfűtöttség miatt elhessegetik maguktól a gondolatot, és meggondolatlanul oltár elé állnak. Később persze világossá válik, ha több időt fordítottak volna egymás megismerésére, ha be merték volna vallani maguknak, hogy nem valók egymáshoz, ha adtak volna maguknak egy másik lehetőséget, sok keserűségtől kímélhették volna meg egymást. Amennyiben az új szerelmével valóban úgy gondolják, hogy önöket a jó Isten is egymásnak teremtette, akkor nincs más választásuk, mint színt vallani. De fel kell készülniük arra, hogy nem lesz egyszerű, ami ezután következik. Rágalmazások, veszekedések, lebeszélések, befolyásolások, érzelmi zsarolások zúdulnak majd önökre.

Elég erősnek érzik magukat és a szerelmüket ahhoz, hogy megbirkózzanak ezzel? Hogy ellenálljanak a férj vádaskodásainak, a feleség zokogásának és könnyáradatának? A szülők manipulációinak, az ismerősök megjegyzéseinek? Elég erősnek érzik magukat ahhoz, hogy a válás után továbbra is normális kapcsolatban maradjanak az előző házastársukkal? Hiszen a gyerekek nyilvánvalóan örökre összekötik önöket előző társukkal. Vagy inkább a titkos találkozásokat, együttléteket, a hazudozásokat választják, amely egy idő múlva teljesen felőrli a szép szerelmi kapcsolatot is.

El kell határoznia magát, melyik megoldást választja: elválik, és új életet kezd, amelyben tényleg boldog lehet. Vagy őrlődik egy titkos kapcsolatban.
Az utolsó mondatát valószínűleg csak a kétségbeesés íratta le önnel: bizonyára fél a következményektől. Ám, ha VALÓBAN úgy érzi és úgy gondolja, ez élete igazi nagy szerelme, és nem csak egy fellángolás, akkor ön is tudja, mi a megoldás...

A szerző coachként is dolgozik