Nekem is kijár a boldogság!
Házasság, párkapcsolat, boldogtalanság - hogyan tovább? (Életvezetési tanácsadás)
Kedves Olvasónk! Ön is fordulhat első lépésben tanácsadó rovatunkhoz. Szívesen közöljük álláspontunkat a felvetett élethelyzetről. A life coaching vagyis az életvezetési tanácsadás azonban igazán akkor hatékony, ha négyszemközt találkozik egy coachcsal, és rendszeres ülésekre jár az adott helyzet/probléma megoldásáig.
Nagy elkeseredettségemben írok, mert nem tudom, mit tegyek. Tizenhét éve élek a férjemmel, akit nem igazán szerettem, amikor hozzámentem. Nem minden úgy alakult, mint ahogy azt elképzeltem. Azt hittem, hogy a férj neveli a feleséget, és ez így van rendjén. De belátom, hogy baj, hogy nem álltam ki saját magamért és az elveimért. Ezzel elrontottam mindent. Mert most már nem tesz boldoggá, sem érzelmileg, sem testileg. Mindig van bennem egy kényszeredett tartás, hogy mikor mit szólhatok és tehetek. Állandóan görcsben vagyok, és tán félek is tőle, azt hiszem. Találtam valakit, nem is igazán bízom benne, de nekem ez a típus jön be. Mellette nőnek érzem magam, minden téren. De azt is érzem, hogy ő csak kihasznál, de nem tudok tőle szabadulni, és tán nem is akarok, mert szeretem. És félek, hogyha szakítok vele, akkor soha nem találom meg azt az érzést, amit vele érzek, ha együtt vagyunk. Ő nem tesz semmit értem, a férjem igen, csakhogy ezt már nem tudom értékelni a sok lelki sérülés miatt, melyek mély nyomot hagytak bennem. Hiába akarok felejteni, nem tudok, és mindent kényszerből teszek, még a szerelmet is elhazudom a férjemnek, csak hagyjon békén.
De nekem is kijár a boldogság! Mit tegyek? Maradjak, vagy lépjek?
Kedves Tanácskérő!
Valószínűleg több ezer, tízezer, százezer nő szenved hasonló érzésektől. A lányok, nők elképzelése a házasságról ki tudja miért alakult ilyenre? Ki tudja, miért megy sok nő férjhez annak ellenére, hogy nem is igazán szereti a társát? De mindig, minden esetben csak mi magunk tehetünk annak érdekében, hogy a sorsunk megváltozzon.
Egyszer már megtapasztalta, milyen az, ha rossz döntést hoz.
Ezúttal azonban többről van szó. Nagy lépést kell megtennie, ha valóban változást akar. Ha nem akarja újra és újra elkövetni ugyanazt a hibát: bízni olyanban, akiben nem kellene, aki nem érdemes arra. Ön már most sejti, hogy a szeretője megbízhatatlan, bár nőnek érzi magát mellette. De valamikor, régen a férje mellett is nőnek érezte magát, csak hagyta, hogy a „kormányzást" átvegye öntől. Mintha most is ez akarna történni... Tehát igazából most sem bízik senkiben, ami azt jelenti, hogy elsősorban önmagában nem bízik. Mi lenne, ha megpróbálna először, elsősorban és kizárólag csak önmagával foglalkozni? Nem a férjével kapcsolatban és nem a szeretőjével kapcsolatban -- hanem önmagával kapcsolatban önmagával szemben? És amikor letisztul a kép, akkor határozni, akkor dönteni.
Önnek is kijár a boldogság, mint mindenki másnak. De a párkapcsolat nem alá- és fölérendelt viszonyról szól, hanem két felnőtt ember felelősségteljes és egyenrangú kapcsolatáról! A boldogságot pedig hiába várjuk mástól! Mert önt nem a férje tette boldoggá - inkább egy harmonikusabb kapcsolat tette volna azzá, melyben nem bántják önt sem lelkileg, sem testileg. És nem a szeretője tette/teszi boldoggá, hiszen jelen esetben is bizalmatlan és kétségbe van esve.
Kedves Angelika! Kérem, adjon magának időt! Ne döntsön elhamarkodottan! Először próbálja meg teljes egészében átgondolni, átelemezni az egész szituációt. Álljon a saját lábára, és ne más férfiéra! Ha ez sikerül, meglátja, egyszeriben tisztábban fogja látni a dolgait, rossz döntéseinek következményeit, és a lehetőségek végtelen sorát.
A cikk szerzője életvezetési tanácsadóként is dolgozik.
Barátnő Life Coaching
Hozzászólások
Kapcsolódó cikkek
Élősködő családtag
Vannak felnőtt emberek, akik gátlástalanul kihasználják családtagjaikat.
2020.11.3. 6
Anyós a családban
Mint minden érzelmi galibára, az "anyósproblémára" is nehéz értelmes megoldást találni
2018.4.3. 12
A megoldás nem másnál van
Sokféleképpen próbáltam már segíteni a barátnőmön, de nem sikerült...
2017.12.8. 1 22
Nekem kell mindent megoldanom!
Nehéz a házastársak egyikének, ha mindent neki kell elvégeznie, az ő vállát terheli minden felelősség. Lehet ezen változtatni?
2014.9.11. 1
Állandó együttlét
Nem olyan nagy titok: attól jó egy párkapcsolat, ha két teljes értékű ember él benne.
2014.7.31.
A rovat további cikkei
Rivalizálás a munkahelyen
Egy munkahely sajnos nem mindig csak arról szól, hogy a munkatársakkal közösen elvégezzük a ránk bízott feladatokat, és egy csapatként érjük el a kitűzött célokat.
2024.10.22.
Tíz idézet Buddhától
A mai napig milliók követik Buddha tanításait, idézetei pedig nem csak a buddhisták számára jelenthetnek útmutatót.
2024.9.17. 1
Tíz idézet Agatha Christie-től
A világhírű krimi írónő olyan mesterműveket alkotott, melyek a mai napig emberek millióit bírják olvasásra.
2024.8.23. 52
Megfogadott tanácsok
Adjunk? Ne adjunk? Megfogadjuk? Ne fogadjuk? Mit tegyünk mások tanácsaival?
2024.8.8.
3+1 tipp, hogy megúszd a nyaralást
...betegség nélkül. Természetes megoldások, melyek kihúznak a bajból.
2024.7.14.
Erős nő a 21. században
Mit jelent erős nőnek lenni a 21. században? Erős nőnek lenni olyan jellemző, amely messze túlmutat egy egyszerű meghatározáson.
2024.5.26.