Tíz idézet a házasságról


Kiss Adrienn Éva  2014.11.14. 2:52

Akadnak, akik érdekből vagy kötelességből kötnek házasságot, míg másokat az őszinte szerelem és odaadás vezényel.

Nők és férfiak más-más oldalról élik át, és másként is vélekednek róla. A most következő tíz gondolat közismert emberektől származik, akik mind-mind a házasság szentségéről alkottak véleményt.


„A házasság, az utódnemzés, a gyereknevelés nem lehet csupán őrült szerelem következménye. Miután egy nő és egy férfi már jól ismeri egymás lelki és fizikai tulajdonságait, még kölcsönös bizalmat, tiszteletet és felelősséget is kell érezniük egymás iránt. Erre épülhet a házasság. Csak így lehet biztonságos a kapcsolatuk, és csak ezek után gondolhatnak utódok létrehozására. Emberi életet létrehozni csakis ilyen feltételek mellett szabad.” Tendzin Gjaco

„Normális esetben a mézeshetek elmúltával a férj első és legvadabb álmai köddé válnak. (...) Asszonya többé már nem égi tünemény. A férfinak ilyenkor az a nehéz, de vonzóan érdekes feladata, hogy megvizsgálja, voltaképpen kit is vett feleségül.” Kurt Vonnegut

„Egy jó kapcsolatban ötször annyi a pozitív érzelmi interakció, mint a negatív. (...) Nem számít, hogy egy pár naponta tízszer hajba kap-e vagy sem, a lényeg ez az arány. Hogy ötször annyi időt töltsenek együtt szeretetben, gyengédségben, humorral és kedvességgel.” Tari Annamária

„A házasság motorját a szeretet hajtja: a szerelem volt az a robbanás, amely azt beindította.” Clive Staples Lewis

„Hogyan őrizhetjük meg örök időkre a párunk iránti szenvedélyünket? A válasz egyszerű: sose felejtsük el, miért is vagyunk vele.” Richard Templar

„A házasság mindenkinek nagy emberi vizsga, egymás szokásait tiszteletben kell tartani, elnézőnek kell lenni a másikhoz, már csak azért is, hogy az is elnéző legyen mihozzánk. Senki nincs hiba nélkül.” Hajnal Gábor

„Ha megtalálod azt a férfit, akihez feleségül akarsz menni, (...) egy dolgot nem szabad elfelejtened: nem abból tudod meg, milyen ember valójában, amit mond, hanem abból, amit tesz.” Cassandra Clare

„Furcsa, de megvolt az oka annak, ha két ember úgy döntött, hogy közösen "felépít" egy életet. Annak ellenére, hogy a döntések, amelyeket mint férj és feleség hoztak, nem téglák voltak, az idő pedig nem habarcs, attól még kézzel fogható és valóságos dolgot alkottak együtt.” J. R. Ward

„Egész lényemben érzem azt az igazságot, hogy a férj és feleség nem különálló lények, hanem ez a kettő: egy.” Lev Tolsztoj

„A házasság nem film. Nem egy közeli kamerával felvett jelenet, ami aztán az ölelkezés alatt lassan eltávolodik, és a kép elhomályosul. A házasság szövetség, és mi a jó egy szövetkezésben, ha nem teljes szívből csinálja az ember?” Pelham Grenville Wodehouse




Hozzászólások

@


Kapcsolódó cikkek

Tizenöt tanács saját magamnak

Nagy Erika

Jó tanáccsal tele a padlás, nem is nagyon szívesen fogadjuk őket.

2016.5.24.    17


Tíz idézet a békéről

Kiss Adrienn Éva

Talán nem fogalmazzuk meg nap, mint nap, ám béke nélkül lehetetlen a kiegyensúlyozott élet.

2015.3.6.    23


Tíz idézet a hitről

Kiss Adrienn Éva

Hinni, de miben? Ismerős lehet ez a dilemma mindenki számára.

2015.2.13.   


Tíz idézet a boldogságról

Kiss Adrienn Éva

Boldogság: pozitív érzelmekkel jellemezhető mentális állapot, amely a megelégedettségtől az egészen intenzív örömérzésig terjedhet.

2015.1.16.    20


Tíz idézet a háláról

Kiss Adrienn Éva

Az egyik legalapvetőbb és legfontosabb emberi érzelem a hála.

2014.11.28.    30


Tíz idézet a barátságról

Kiss Adrienn Éva

Az emberi kapcsolatok egyik legnemesebbje a barátság. Minél több igaz barátunk van, annál értékesebb, annál jobb emberekké válhatunk.

2014.10.29.    37

A rovat további cikkei

A megoldás nem másnál van

Póda Erzsébet

Sokféleképpen próbáltam már segíteni a barátnőmön, de nem sikerült...

2017.12.8.    22


Tíz rendhagyó idézet a szerelemről

Póda Erzsébet

"Ha képes vagy szárnyakat növeszteni és repülni egy nőért/férfiért, akkor szerelmes vagy."

2017.10.24.    5


Öt tipp a napindításra

Póda Erzsébet

Öt reggeli rituálét ajánljunk a figyelmetekbe, hogy könnyebben induljon a napunk.

2017.8.31.    2


Tíz idézet nőkről – nőktől

Póda Csenge

Tíz idézetes sorozatunk következő része.

2017.3.8.    34


Krízishelyzetből kiút

Oriskó Renáta

Az élet hozhat olyan helyzeteket, amelyekre nem vagyunk felkészülve, amelyek váratlanul és kiszámíthatatlanul érkeznek az életünkbe.

2017.1.23.    3


Nekem is kijár a boldogság!

Póda Erzsébet

Házasság, párkapcsolat, boldogtalanság - hogyan tovább? (Életvezetési tanácsadás)

2017.1.20.    23