A lélek elmagányosodása

Olinka Seregi  2007.2.24. 18:33

Elgondolkodtunk már azon, hogy az életben minden olyan szép és egyszerű? S ami nem az, azt magunk komplikáljuk.

S hogy mindent – az életmódunkat, kapcsolatainkat, viselkedésünket – saját magunk komplikájuk? A társadalom furcsa dolgokat vár el az emberektől: bizonyos viselkedésmódot, különböző hamisságokat, a saját személyiségünk elnyomását. Alkalmazkodást, álságosságokat csak azért, hogy jobb munkát kapjunk, ismeretségi kört szerezzünk magunknak. Ezeket a kapcsolatokat aztán „barátságnak“ nevezzük – holott messze áll ez a valódi barátságtól! És bizony iszonyúan nehéz elvonatkoztatni magunkat a körülményeinktől, amelyeket a mai külvilág elvár tőlünk.

A legnehezebb azoknak az embereknek, akik érzékenyebbek, és mélyebben el szoktak gondolkodni a világ dolgain. Őket a gondolataik mindig előbbre vezénylik, csakhogy a mai életmód mellett, a mai értékek mellett állandó akadályokba ütköznek. Ez tönkreteszi őket, és depresszióba esnek. És még rosszabb azoknak, akik egyszerűbbek, hiszen képtelenek megfelelni a mai elvárásoknak: emiatt aztán azt gondolják magukraól, hogy kevesebbet érnek, és elveszík számukra az élet értelme és ők is depresszióba esnek.

Manapság gyakran használjuk a depresszió kifejezét. Ezt a jelenséget többféleképpen is magyarázhatjuk. Szerintem a depresszió a lélek abszolút elmagányosodását jelenti. A lélekét, amely mintha teljesen elveszett volna. Mindehhez a ma társadalma, a mai életstílus „segítette hozzá“. Hamis ideálokat állítanak elénk, erőszakosan azt sulykolják belénk, hogy ezt kell követnünk, ezeknek az álságos elvárásoknak kell megfelelnünk. A média hatalom, és állandó nyomást gyakorol az emberekre, állandó konfrontációkra kényszerít bennünket. Bárhogy is vesszük, a materialista világ fontosságának képét vetítik elénk minduntalan.

És egyre nő az elveszett lelkek száma. Már itt a legfőbb ideje, hogy elgondolkodjunk ezen. Képesek vagyunk egyáltalán elgondolkodni? Létezik olyan erő, amely megszólítaná az emberiséget, hogy többet foglalkozzon a lelkivilágával és megtalálja az örömöt az élet egyszerűségében?

Semmiképp se álljunk le önmagunk fejlesztésében! Alkossunk értékeket kézügyességünket használva, foglalkozzunk belső világunkkal, és a külsőnkkel is – örüljünk az élet minden percében. És ne haragudjunk azokra se, akik nem hasonlítanak ránk vagy arra az eszményképre, amely számunkra tetsző. Lehet, hogy nekik nincsenek lehetőségeik, képességeik. Adjunk hát szabadságot önmagunknak, és másokat is hagyjunk szabadon élni!

Jó lenne, ha a gyermekeinket egyszerűségre nevelnénk: ez fehér, ez pedig fekete. Rossz úton járunk, ha azt mondjunk nekik: ez nálunk fehérebb, mert mondjuk mi tehetősebbek vagyunk, mint a szomszédunk. Tanítsuk meg utódainkat a tiszteletre, mert ez a fogalom mára már teljesen ismeretlenné vált a mai generáció számára. Arra a tiszteletre, amely örömöt okoz, és a szó pozitív értelmében megerősíti az egyént önbizalmát, magabiztosságát. Ne feledjük egy pillanatra sem: a lélek nagyon törékeny, könnyen sebezhető. Tanítsuk meg gyermekeinket arra, hogy ne bántsanak meg másokat, ne sértsék meg mások lelkét, de a sajátjukat se! Hogy a lelkek ne vesszenek el a magányban.

A depresszió gyakran öngyilkossághoz vezet – és elképesztő hallani, hogy ez egyre fiatalabb korosztályt érint. Talán azért történhet ez meg, mert másként neveljük a gyerekeinket. Az óvodában, iskolában az életre kellene nevelni: tiszteletre, érzésekre, érzelmekre és a másokkal való együttérzésre. A fiatal szülőket, akik ma kisgyermeket nevelnek, felelősség terheli, melyet nem is tudatosítanak. A fogyasztói társadalom megváltoztatta a gondolkodásmódjukat, és utódaikat is ez irányban nevelik, rossz irányba terelik. Nevetnek mások gyengeségein, nem tisztelik az életet, nem ismerik a valódi értékeket, mert már elfelejtették, az mit is jelent. Sokan többnek tartják magukat másoknál, azt képzelik, nekik többet szabad, csak azért, mert tehetősebbek. A pénz, amely arra való, hogy boldoggá, elégedetté tegye az embert, tönkreteszi az emberi értékeket, kapcsolatokat a családot. A pénz kérdése árnyékként követi az embert – sosem elég belőle. Sokan másra se tudnak gondolni, csak a pénzre – és egyre többen vannak....

És az erőszak, amely már a gyerekeket is elérte? Nincs ezen mit csodálkozni: a média naponta közvetít gyilkosságokat, öldöklést, haláleseteket. A szülő pedig hallgat. A rossz lépéselőnyben van a jóval szemben. A létező jót minden eszközzel elnyomják, nincs lehetősége olyan erővel megjelenni, amilyenre szüksége lenne, hogy megváltoztassa az emberek gondolkodását.

Milyen könnyű ezeket a gondolatokat papírra vetni, és milyen könnyű elolvasni. És milyen nehéz azonosulni velük és tenni is valamit! Hát próbáljuk meg! Tiszteljük egymást, legyünk együttérzőek. Ne veszítsük el a saját lelkünket! Próbáljuk meg felszabadítani magunkat a mai világ erős befolyása alól. Tanuljunk meg és tanítsunk meg másokat is a köszönetre, Engedjük meg a lelkünknek, hogy örömben tudjon élni – hisz azért születtünk a világra, hogy megtapasztaljuk az élet egyszerű és nagyszerű szépségeit!

Sivák Enikő illusztrációja

Hozzászólások

@

Küldés