Nők és a depresszió
Régebben bosszantott Sigmund Freud mondása, miszerint „a biológia a sorsunk” -- de lehet hogy van benne valami…
Alapvetően fegyelmezett és tájékozott ember vagyok, de a depresszió biológiai valósága engem is térdre kényszerített. Szerencsémre megvolt bennem az akarat, így informálódtam, utánanéztem a dolgoknak, segítséget kerestem és kértem is.
Boldog vagyok, hogy megvolt bennem az akarat hogy utánanézzek, és segítséget keressek.
Azoknak, akik még nem tapasztalták meg a depressziót, nagyon nehéz megérteniük, milyen nyomasztó ez az állapot. Ha a depressziós embert megpróbáljuk jobb kedvre deríteni vagy arra ösztönözzük, hogy más, szebb álláspontból lássa a világot, azzal épp az ellenkező hatást érjük el nála.
A depresszió kialakulása a legtöbbször élethelyzettől függ (megszűnik a munkahelyünk, vagy elveszítünk egy szeretett embertársunkat stb.), de emellett mélységesen biokémiai okai is vannak. Ezt sokáig nem tudtam elfogadni, mert szeretek hinni az emberi akaratban – mégis tény. Bár az is rengeteg erőnkbe és kemény akaratunkba kerül, ha depressziósként segítséget kérünk. Ez az igazán bátor dolog.
Mi segít a depresszió leküzdésében? Két dolog: együtt érző meghallgatás és gyógyszeres kezelés. Az együtt érző hallgatás megkaphatjuk a barátainktól, családunktól és hivatásos pszichológustól avagy pszichiátertől. A gyógyszeres kezelést csak orvosszakértő végezheti.
Az Egyesült Államokban az orvosok gyakran túlgyógyszerezik az embereket. Pedig ezesetben a legjobb megoldás megpróbálni a pszichoterápia és a gyógyszeres kezelés kombinációját. Manapság már hihetetlenül kifinomult gyógyszeres kezelések állnak rendelkezésünkre, amelyek tovább tartják az agyban a hangulatfokozó szereket, mint pl. a szerotonint vagy a dopamint.
Nagyon nehéz egy depressziós ember mellett lenni, hiszen az ő negativitásuk és lehangoltságuk egyszerre idegesítő és ragályos. Ennek ellenére próbáljuk megérteni a beteget, részvéttel lenni iránta, mert az az ember tényleg szenved. Olyan érzés ez számára, mintha be lenne ragadva a negatív gondolkodás végtelen körforgásába. A ténytől, hogy az illető nem tudja abbahagyni a negatív gondolkodást, még inkább legyőzöttnek érzi magát, és ez is hozzáadódik a depressziójához. Néha valóban csak a gyógyszerek tudják megtörni ezt az ördögi kört.
A nőket, a női élet körforgásának különböző pillanataiban, hatalmas hullámokban öntik el a hormonok, így őket különösen sok rizikófaktor érinti. Ezért is olyan változó a hangulatuk, kedélyük. Tegyük hozzá, kedves nőgyűlölők, ez NEM azt jelenti, hogy a nők velejáróan mentálisan instabilak!!!
A legjobb tanács a nők számára, hogy figyeljünk arra, amit a testünk mond, bízzunk az érzéseinkben, ezenkívül informálódjuk, kérdezzünk sokat, és ne hagyjuk, hogy az orvosok abszolút módon befolyásoljanak! Ha úgy érezzük, hogy nem kapjuk meg a kellő segítséget, váltsunk orvost, keressünk információkat a minket érintő problémákról, és ne veszítsük el a reményt!
Mindnyájan szerencsésnek érezhetjük magunkat, hogy egy olyan korban élhetünk, amikor a depresszió kezelhető. Ezen a betegségen nincs semmi szégyellnivaló – ha rászorulunk, ne restelljük, keressünk segítséget!
A „Nők és a depresszió: Rizikófaktorok és kezelési módok” című könyv szerzői elhivatottsággal teszik le voksukat a nők depressziójának „biopszichoszociális” megközelítése mellett. Vagyis a nők nemcsak biológiai okok miatt válnak gyakrabban a depresszió áldozataivá, hanem azért is, mert ők azok, akik szegényebbek, sebezhetőbbek, és gyakrabban tapasztalják meg a fizikai vagy pszichikai erőszakot is.
A pszichoterápia és a gyógyszerezés mellett egy jó adag öntudat, egészséges feminizmus is sokat segítene a nőkön.
Fordította: Póda Csanád
Hozzászólások
Kapcsolódó cikkek
A lélek elmagányosodása
Elgondolkodtunk már azon, hogy az életben minden olyan szép és egyszerű? S ami nem az, azt magunk komplikáljuk.
2007.2.24. 4
Sűrű mélységben
Nincs az az orvosság nincs az a tanács, ami megfelelő lenne egy depressziós számára.
2007.2.23.
Nem akarat kérdése!
Nem minden szomorúság jelent depressziót, és a depresszió nem csupán szomorúság! Beszélgetés dr.Gaspar Alica pszichiáterrel.
2007.2.19.
Szülés utáni depresszió
A szülés nagyon sok bonyolult folyamatot indít el a női testben. A hormonszint ingadozása magával hozhat egy igencsak nem kívánt jelenséget – a depressziót.
2007.2.11.
Burokban születtem (?)
Szeretem az évszakokat, szeretem a családomat, szeretem a munkámat, szeretem az életet. Pedig nem kímélt: voltam súlyos beteg és depressziós is.
2007.2.2. 2
A rovat további cikkei
Depresszió: pro és kontra
A depresszióról egy lehangolt, kétségbeesett, „világvége” hangulatban lévő ember jut eszembe.
2007.2.1.