Műtét helyett


Vég Erzsébet  2009.5.6. 15:53

Nem árulok el nagy titkot, ha azt mondom, egy anya mindig jót akar a gyermekének.

Alap szituáció

Nem árulok el nagy titkot, ha azt mondom, egy anya mindig jót akar a gyermekének. Sőt, a legjobbat. Természetesen előfordulhat, hogy ebbéli szándékát mégsem úgy sikerül kivitelezni, ahogy szeretné és netán – akarata ellenére – kárt okoz. Ez adódhat tapasztalatlanságból, bizonytalanságból, stb. A gyerekeim körül mindent nagyon jól szeretnék csinálni, és ez a fajta felelősség néha nyomasztó. Főleg akkor, amikor azt tapasztalom, hogy egyik betegségből a másikba esnek. Gyakorlatilag az elmúlt év októberétől nem tudtam igazán kigyógyíttatni őket egy náthás, köhögős betegségből. Kezdődött természetesen nálunk is a náthával, azt követte az arcüreg-, a fülkürt- és a középfülgyulladás. Hónapok óta éjszakáztunk és már ott tartottunk, hogy ki kell venni az orrmanduláját és tubust kell ültetni a fülébe – annak ellenére, hogy nagyon sok gyógyszert beszedett, és ha egy hetet járt oviba, kettőt nem.

Rossz tapasztalatok az egészségügyben

Bepánikoltam. Kórház? Altatás? Úgy döntöttem, hogy ha megúszható a dolog, nem szeretném megműttetni a gyermeket. Ennek több oka is van, főként az, hogy egy tej-allergia vizsgálat alkalmával olyan hányás-hasmenéses vírust szedett össze a kórházban, hogy másnap hazaküldtek bennünket. A vizsgálat pedig elmaradt. Sajnos nagyon rosszak a tapasztalataim mostanában az egészségügyben, főleg akkor, ha az állítólag ingyenes. Szinte senkit nem érdekel ténylegesen a gyerek (a beteg) vagy annak állapota. Tisztelet a kivételnek!

Aki nem műtét-párti

Végső elkeseredésemben találtam meg azt a doktornőt, dr. Somi Ildikót (felnőtt és gyermek fül- orr-gége szakorvos), aki nem akar egyből műteni. Megkerestük őt ceglédi rendelőjében a gyerekekkel, ahova aztán egy ideig rendszeresen jártunk. A doktornő megvizsgálta a kicsiket és kiderült, hogy előbb kellett volna mennünk. Szinte minden légúti szervük gennyes gyulladásban volt. A doktornő kedves volt velem és a gyerekekkel is, ezen kívül nyitott és érthető. Elmagyarázta, mi a baj és azt is, mi a teendő. Nem árult zsákbamacskát, elmondta, hogy a rendelőjében zajló komplex kezelés pénzbe kerül. Olyan orrcseppet javasolt, ami nem csak oldja az orrváladékot, de megszünteti az orrnyálkahártya-duzzanat is, ráadásul egy hónapon keresztül használható nyálkahártya-károsodás nélkül.

Orrszívás, immunerősítés, gyógysapka

Hangsúlyozta mennyire fontos, hogy otthon is rendszeresen fújjuk/tisztítsuk (orrszívós porszívóval) a gyerekek orrát és melegítsük a fülüket gyógysapkával (ezt már két éve megvettem nekik). Természetesen elmondta és én is tudom, mennyire fontos az immunrendszerük megerősítése megfelelő táplálkozással (sok folyadék és C-vitamin bevitel, teljes kiőrlésű gabona és abból készült ételek fogyasztása, minél több nyers zöldség és gyümölcs fogyasztása, valamint halételek rendszeresítése az étrendben), illetve ha szükséges, kiváló, növényi eredetű készítményekkel (táplálék-kiegészítőkkel).

A rendelő

Először is, lenyűgözött az épület kívül is és belül is, mert nagyon szép, kulturált és tiszta. A váróban és a kezelőben is plüss állatkák, játékok, tévé mesecsatornával, kis játszó házikó, stb. A folyosón gyönyörű, nagy akvárium szebbnél szebb halakkal. Gyönyörködésre és egy síró gyermek megnyugtatására egyaránt alkalmas.

Az első alkalom

Egy rövid immun-rendszer vizsgálat után már el is kezdtük a kezelést. Magam is meglepődtem a gyorsaságon, de ma már nagyon örülök, hogy így történt. Igaz, a gyerekek végigsírták az egészet. De csak először. A második kezeléstől kezdődően már „csak” az orrszívásnál üvöltöttek. A harmadik után már egyedül fogták gőzölésnél a maszkot és figyelték, hogyan ugrálnak visszafelé a számok a kijelzőn.

A kezelés

Miből is áll a kezelés? Először hideg, sós gőzt lélegeznek be egy gép segítségével, utána Bioptron lámpa elé ülnek, majd a legvégén fekvő helyzetben kitisztítják az orrukat (az orr egyik lyukába apránként infúziós oldatot cseppentenek, a másik oldalon pedig kiszívják azt). Ez utóbbi kicsit ijesztően hangzik, de nem fájdalmas. Bizonyára kellemetlen, de a fül vagy arcüreg felszúrásnál mindenképpen humánusabb. Ha ez az egész lezajlott, cukorkával jutalmazzák őket (még a sírósakat is).

Epilógus

Az utolsó kezelés óta eltelt pár hónap és (lekopogom!) a gyerekek egészségesek. Akinek az enyémekhez hasonlóan betegesek a gyermekei, az tudja, mit jelent ez. Ezúton is köszönöm a doktornőnek és kollégáinak a segítséget!



Hozzászólások

@


A rovat további cikkei

Nők és a fizikoterápia

PR-cikk

3 dolog, amivel a nők a leggyakrabban fizikoterápiára járnak, ami az egyik leggyakrabban alkalmazott módszer a mozgásszervi problémák enyhítésére. Különösen a nők körében népszerű.

2024.12.11.   


Miért ferdül el a gerincünk?

PR-cikk

Miért alakul ki a gerincferdülés, és mit tehetünk ellene?

2024.11.21.   


Házi praktikák

Rajczi Viktória

Immunerősítésre és a meghűléses betegségek lerövidítésére.

2024.11.10.    22


Ne pánikoljunk!

Dr. Horváth Mária okleveles ápolónő

Pánikban a viselkedési normákat felülírja a túlélési ösztön, az ember, magatartása teljesen megváltozik. Sokan a hisztériához hasonlítják.

2024.8.21.   


Allergia és természetgyógyászat

Dr. Tóth Erzsébet orvos

Minden allergiás reakció az immunrendszer védekező mechanizmusainak túlzott megnyilvánulása.

2024.7.31.    5


Fogamzásgátlás: pro és kontra

Dr. Horváth Mária okleveles ápolónő

Egy nő két dolog miatt képes mindenre: hogy legyen gyermeke, vagy, hogy ne.

2024.7.15.   


Ekcéma, a gyerekkor bőrbetegsége

Dr. Horváth Mária okleveles ápolónő

A kisgyemekes anyukák gyakori témája, hogy a gyermekük ekcémás.

2024.4.10.   


A számítógéphasználat ártalmai

PR-cikk

Betegségek és sérülések, amelyeket a számítógép intenzív használata okozhat. A számítógép rendszeres, napi több órás használata számos betegség kialakulásához vezethet...

2024.3.1.   


Előadás testmozgással

Sajtóhír

A közelmúltban Szolnokon Nagy-Bana Zsanett tartott előadást a demenciáról az érdeklődőknek. Részletek a cikkben.

2024.2.15.   


Alvászavarban küzdőknek

PR-cikk

Alvászavarban küzdőknek erősen ajánlott megismerkedni a CBD olajokkal

2023.11.25.   


A fehérbot világnapja

Sajtóhír

Zsúfolásig megtelt a terem a látássérültek rendezvényén Szolnokon.

2023.10.19.   


Hogy ne fájjon a fejünk!

Dr. Tóth Erzsébet orvos

Tanácsok a fejfájás megelőzéséhez és gyógyításához.

2023.9.11.