Gyermeki öröm

Nagy Erika  2011.12.15. 6:18

Hiába tagadja az ember, de ott legbelül a sokadik iksz után is megmaradunk egy bizonyos szintig gyermeknek.

Én mindenképpen, ez bizonyos. Erre akkor döbbentem rá utoljára, amikor minap a budapesti Vörösmarty-téren korzóztam az unokámmal a sok karácsonyi bóvli között. Amikor egy bohócnak öltözött, végkimerülés határán lévő ember a lufiból készítette az állatkáit, azonnal lecsaptam rá, vettem is egy kutyust Vikinek. Majd amikor elhaladtunk a kemencés lepényt árusító stand előtt, egy percig sem gondolkodtam, nem riasztott el a hosszú sor sem, vettem mindnyájunknak az illatozó különlegességből. Majszoltuk, mint a gyerekek, az sem zavart, hogy a morzsa, a szalonna darabkái néha a kabátunkon landoltak.

A legmerészebb cselekedet számomra az volt, amikor egy fiatal, kedvesnek tűnő biciklis riksás srác felajánlotta a szolgálatait. Uccu neki, nem gondolkodtam felpattantunk a járgányra és olyan iramban hajtott velünk, hogy az adrenalin szintem az egekbe szökött. Csak akkor ijedtem meg egy kicsit, amikor elgondolkodtam azon a rengeteg bűntényen, ami napjainkba uralkodik mindenütt, hogy te jó ég, mi van, ha elvisz minket egy szűk, sötét utcába és kirabol bennünket! De nem, a mi vézna srácunk becsületes volt, cipelte a nem éppen pehelysúlyomat, becsülettel megszolgálva a kifizetett összeget.

Ugye, valóság az és nem kitaláció, hogy annak ellenére, hogy tisztes nagymama korban vagyok, még mindig tudok gyermekként örülni mindennek? Hogy át tudom adni magamat az elnyomott érzéseknek? Jó volt gyermeknek lenni, még akkor is, ha a pillanat hamar elmúlt.

Hozzászólások

@

Küldés