Ünnepre is
Kevés finomabb étel létezik, mint a mennyei erdélyi töltött káposzta, amely akár ünnepi fogásként is megállja a helyét.
Hozzávalók: 1 kg vegyes darált disznóhús, 20 dkg rizs, 1 kis fej lilahagyma, 2 evőkanál olaj, 1 kávéskanál pirospaprika, 2 kisebb fej savanyított káposzta, fél kg füstölt csülök, só, bors
A töltelék elkészítése:
A darált húst, a megmosott rizst, az apróra vágott hagymát, 1 dl vízzel és az olajjal összegyúrjuk, sózzuk és borsozzuk.
Ezután a savanyú káposztáról leszedjük a leveleket, levágjuk a vastagabb részeket, ügyelve arra, hogy ne lyukasszuk ki. Ezután a kész tölteléket belerakjuk, és ügyesen összecsomagoljuk.
A fazék aljába teszünk egy kevés olajat, felforrósítjuk, és összekeverjük a pirospaprikával. Levesszük a tűzről, és 4-5 darab káposztalapot rakunk a fazék aljára, majd a füstös csülköt is beletesszük. Ezután szépen sorba belerakjuk a töltelékeket. Felöntjük vízzel, annyira hogy szinte ellepje. A megmaradt káposztát felaprítjuk és lefedjük vele a töltelékeket. Felfőzzük, majd azután lassú tűznél négy órán át főzzük.
Tálalásnál a töltelékek mellé az aprókáposztát is a tálra tehetjük, és finom tejföllel leöntjük.
Hozzászólások
A rovat további cikkei
Grillpartira
Mivel elérkezett a grillezős-sütögetős, laza kerti partik időszaka, az alábbiakban ötleteket kínálunk a grillezéshez.
2024.8.2. 1 5
Hűsítő nyári finomságok
Vitathatatlanul tombol a nyár. Jólesik ilyenkor minden, ami hűsít.
2024.7.19. 12
A nyár illata
A sárgabarack leginkább nyers állapotában fejti ki áldásos hatását, de számtalan formában hasznosíthatjuk még. (Receptekkel!)
2024.7.1. 9
A tavasz vitaminbombái
Hónapos, fehér, fekete, jégcsap – legyen szó bármelyik retekfajtáról, mindegyik fogyasztása javasolt. (Receptekkel)
2024.4.9. 25
Kulináris segédek
Praktikus konyhai eszközök és tippek a mindennapokhoz, hogy könnyebb legyen a konyhatündérkedés.
2024.3.4.
Saláták
Itt az ideje, hogy belevessük magunkat a tavaszba, és az első zöldségek korlátlan fogyasztásába! (Receptekkel)
2024.2.22. 18
Farsangoló
Farsangi ételekben nincs hiány: gondoljunk csak a többféle módon elkészíthető fánkokra, kocsonyákra, hideg és meleg ételekre. (Receptekkel)
2024.1.11. 13
Gyógyító fűszerek
A fűszerek elengedhetetlen hozzávalók ételeinkből, jellegzetes ízzel, zamattal gazdagítják táplálékainkat.
2024.1.7. 2
Szilveszter éjjelére
A pezsgővel való koccintás a világ minden táján hagyomány. (Receptekkel!)
2023.12.31. 5
Szilveszterezzünk!
A konyhában természetesen szilveszter idején sem tétlenkedhetünk.
2023.12.28. 1 16
Szilveszterre elkészül
Alábbi receptjeinket mindazoknak ajánljuk, akik otthon szilvesztereznek.
2023.12.28. 6