Ágyneműcímkézés az oviban


  2022.12.2. 18:29

Valamikor régen kézzel öltött monogramok kerültek az ágyruhákba. Mára ez megváltozott, a gyorsan felhelyezhető ovis címkék nagyban megkönnyítették munkánkat.


Hogyan érdemes felcímkézni az ágyneműt az ovisok számára?

Mikor a gyermekek óvodába mennek, sok mindent kell vinniük magukkal, amik napközben az ottlétüket komfortosabbá teszik. Mint például a váltóruha és cipő, amelyből több is kell, valamint 2-3 váltás ágynemű, lepedő. Az ovis jelekkel mindent szükséges megjelölni, hiszen a szülők felismerik a gyermekük dolgait, talán a gyermek maga is, bár időnként rossz helyre rakja, és akkor adódhatnak problémák, hiszen az óvó néninek kell megkeresni a gazdáját. Még az is bonyolíthatja a helyzetet, hogy több gyereknek egyforma ruhája is lehet. Ehhez viszont pontosan kell tudni, hogy vajon melyik kié lehet. Ezért a felcímkézés fontos és elkerülhetetlen feladat!

Címkézés régen és ma

Valamikor régen, kézzel készült hímzések kerültek a ruhácskákba, hiszen lehetőség sem volt másra. Hímeztek monogramokat, jeleket, ami lehetett házikó vagy katica, gomba vagy akár ceruza. Az előzőt láncöltéssel, a többit sok apró színes kis öltéssel alkották, melyekre azt mondanánk, hogy művészeti alkotás. Ma is úgy gondoljuk, hogy az a legszebb, de a praktikumot előtérbe helyezve, keressük a jobbnál jobb megoldásokat mindenre.

A lehetőségek tárháza széles, de érdemes megtudakolni, hogy kérnek-e meghatározott formát az óvodák. Vannak helyek, ahol csak a felvarrt címkét fogadják el. Pedig jó ötlet a jelek berajzolása is, csak ügyeljünk arra, hogy bírja a mosást is! A jelet, akár az eredeti bevarrt címkére is teheted. Ovis jel matrica formájában is kapható, mely jól látható és strapabíró. Természetesen vannak már varrható matricák, amellyel csak egyszer kell dolgozni a felvarrás során, cserébe akár egy évig is jól szolgál.

A címkézés folyamata

A ruhák esetén egyszerűbb a helyzet, mint írtuk, többféle módon is történhet. De az ágyneműcímkézés már összetettebb feladat, hiszen vannak esetek, amikor az óvoda maga címkézi fel, és nemcsak a varrást, hanem a mosást is ők intézik el. A tapasztalatok azt mutatják, hogy legjobb megoldásnak az ovis jel felvarrása bizonyult. Eldönthetjük, hol helyezzük el, de minden kis apró részletre figyelni kell! Fontos, hogy a gyermeket mozgásában ne korlátozza, és pihenés közben se zavarja! Ágynemű esetén a matricázás, nem a legjobb megoldás.

Az ovis jelek sokfélék lehetnek, és felvasalásuk sem bonyolult művelet. Először győződjünk meg róla, hogy a felület vasalható, ha igen, akkor távolítsuk el a matrica hátlapját, ezt követően helyezzük rá mintával felfelé a matricát, majd arra az áttetsző transzferfóliát. 180 fokos vasalóval, gőzölés nélkül, nem mozgatva, erőteljes mozdulattal! A művelet mindössze 30 másodpercig tart.

Ha azt szeretnéd, hogy a gyermeked minőségi alapanyagból készült ágyneműben pihenjen, akkor érdemes körülnézned, mert jó tapasztalatban lesz részed! Az ágynemű árak ovisoknak korrektek, és a választék is meglehetősen széles. Választhatsz cicusost vagy Bambist, de különlegesnek számít az erdei tündéres, a LEGO mintás és a kalózos is. Bizonyos összegű vásárlás után vasalható ovis jel jár ajándékba.

Összegezve

Ha szeretnéd, hogy minden a legnagyobb rendben legyen, a gyermeked jót pihenjen, és az ovis jele is rendezetten szerepeljen a kis ágyneműjében, ahhoz körül kell nézni, és mindig a lehető legjobb megoldást választani! Ebben a cikkben ízelítőt adtunk mindenről, amivel döntésedet megkönnyíthetjük, írtunk múltról és jelenről, apró érdekességekről, bízva abban, hogy ezzel munkádat segíthettük.



Hozzászólások

@


A rovat további cikkei

Az idei év legjobb gyerekzsúrjai

Mik lesznek a trendi szülinapi parti-témák 2023-ban? Rengeteg ötletet és lehetőséget sorolunk fel alábbi cikkünkben!

2023.1.25.   


Nevelés nincs, példamutatás van

Nagy Csivre Katalin

A reformoktatási módszerek egyre nagyobb szabadságot, jogot és döntéshozatalt adnak gyerekeink kezébe.

2022.11.9.   


El a kezekkel!

Póda Erzsébet

A gyerekeinket, akik olyan csodavilággal érkeznek az életbe, amellyel valóban megalkothatnák a földi édenkertet.

2022.11.3.   


Vissza az oviba!

Mit tehetünk azért, hogy könnyebb legyen a kicsiknek, főleg az első egy-két hét, amíg újra visszaszoknak az oviba?

2022.8.23.   


Dekorációs tippek a gyerekszobába

A modern gyerekszobák nem nélkülözhetik a praktikus berendezéseket, hiszen a lurkók számtalan dolgát el kell valahova rejteni, és rendszerezni.

2022.6.15.   


Félelem gyerekkorban

Timár Tímea

Minden szülő arra törekszik, hogy csemetéjének gondtalan gyermekkort biztosítson.

2021.9.10.    15


Legyen játékos a beszoktatás!

Itt az óvoda és az iskolakezdés, tele új helyzetekkel. Így lehet gyerekjáték az óvodai és iskolai beszoktatás!

2021.9.8.   


A nyár hatása a tanulásra

Sajtóhír

A fejlesztésnek, tanulásnak a nyári hónapban is óriási jelentősége van.

2021.7.24.   


Gyermektorna otthon

Most, hogy be lettünk zárva, és az idő sem kedvez a kinti mozgásnak, tegyük meg, hogy otthon mozgatjuk gyermekeinket! Az ő érdekükben!

2020.10.15.   


Neveljünk olvasókat! 4.

Kovács Márta

A kisiskolás korban nagyon fontos, hogy folytatódjanak a közös könyvtárlátogatások, illetve könyvesbolti böngészések.

2020.6.10.   


A gyermek

Póda Erzsébet

A gyermek áldás, azaz csoda. Isteni vagy felettes beavatkozás. Ezt minden szülőnek tudnia kellene.

2020.6.1.   


Neveljünk olvasókat! 3.

Kovács Márta

Elérkeztünk a 4-5 éves korosztályhoz. Ez egy rendkívül izgalmas korszak.

2020.5.25.