Mit akar a szülő?

Krippel Éva, nevelési tanácsadó 2013.1.24. 4:07

Január évek óta visszatérő témája az iskolaköteles gyerekek iskolába íratása.

Jó pár éve figyelemmel kísérem az iskolák és a sajtó, úgymond, hajtóvadászatát e téren. A tét a gyermekek létszámának növelése. Történik ez egyrészt a „fejpénz“ miatt, amit a gyermekek a cipőjükben visznek magukkal az iskolába. Másrészt az évről évre egyre csökkenő magyar iskolába íratott gyermekek száma miatt.

Vajon mi lehet az oka ennek a jelenségnek? Hogy a sok oldalról körbejárt beíratási programok hirdetése, a tanítók és különféle szaktekintélyek igyekezete ellenére, különféle támogatás, juttatás ellenére egyre kevesebb a magyar gyermek a magyar iskolákban? Meglehet, hogy ennyire nem szabad általánosítanom, de egészében véve az a tendencia, hogy járásunkban (dunaszerdahelyi) is egyre nő a szlovák iskolák (magyar) tanulóinak a létszáma.

Úgy érzékelem, hogy a hétköznapok nehézségei közepette a hús-vér szülőket nem hatják meg a nemzeti tudatra, a nemzeti önbecsülésre, a magyar nemzet nagyjaira, történelmi személyiségekre, irodalmi alkotókra vagy főhősökre való hivatkozások. Ezekkel sajnos nem tudunk mindennapi munkát és kenyeret biztosítani az egyre több gazdaságilag, majd szociálisan is hanyatló család számára. Sok szülő abban látja a nagy lehetőséget, hogy gyermekeit a szlovák iskolába íratja, ahol azok a szlovák nyelvet könnyebben elsajátíthatják és így a „jövőjüket biztosítják“. ( Hát...?!)

Arra gondoltam, hogy gyógypedagógiai és pedagógiai-pszichológiai tanácsadói munkatárs lévén a szakirodalomra és szakmai tapasztalatainkra hivatkozzam, melyek reményeim szerint talán több szülőt elgondolkodtatnak.

Célom az, hogy a szülők, a családok belássák, hogy nem felesleges frázis a mondás: a nyelv az emberi kommunikáció alapja. A nyelv segítségével tudunk információkhoz jutni, tanulni is. A nyelv elsajátítása hosszú folyamat, amely az anyaméhben kezdődik, és bizony akár 14-15 éves korig tart. Ez a fejlődés és változás állandó és nyitott folyamat.

Jó tudni, hogy a baba megszületése idején képes bármelyik nyelv elsajátítására, amelyen az édesanyja és szerettei szólnak hozzá. A későbbiek folyamán pedig a kicsi „rááll“ arra az egy vagy két nyelvre, amelyen kommunikálnak vele. Az anyanyelvén tanulja meg kifejezni magát, elmondani az érzéseit, a tapasztalatait. Ezen a nyelven tud a legkönnyebben ismereteket elsajátítani, és azokat akár továbbadni. Az összes többi nyelv évek múltán idegenné válik számára. Újat elsajátítani legkönnyebben akkor tud majd, ha az anyanyelvét jól bírja. Ha tudja a helyét a világban, ha biztonságban érzi önmagát, vannak gyökerei, vannak biztos tárgyi ismeretei, amelyeket az anyanyelvén szerzett.

Szűkebb hazánkban, járásunkban, nem beszélhetünk kétnyelvű környezetről. Akkor sem, ha Szlovákiában élünk, magyarul meg beszélünk. Kétnyelvű csak az a szülői, a családi környezet, ahol az egyik szülő magyar, a másik szlovák. Ebben az esetben nem vállalnám a tanácsadást a kérdésben, hogy milyen nyelvű iskolába adják gyermekeiket? A különböző nemzetiségű szülők egymás közt megbeszélve döntsék el legjobb tudásuk, akaratuk és egyezségük alapján.

Azokhoz a szülőkhöz szólnék, akik maguk is mindketten magyar ajkúak. Szeretném, ha beleélnék magukat az öt-, hat- illetve hétéves gyermekük helyzetébe, akik születésüktől fogva magyar szóval vannak körülvéve.

Olyan világot élünk, amelyben sajnos nem sokat kommunikálunk. Keveset beszélgetünk, nem mondjuk el érzéseinket, félelmeinket, gyakran örömeinket sem egymásnak. Nincs idő! Így a gyermek sem látja ezt a példát. A legtöbb ismeretet a televízióból, internetről szerezzük – nem egymástól. Így meglehet, hogy csemeténk még nem is tud megfelelő szinten beszélni, esetleg nem képes magát korának megfelelően kifejezni sem. A saját anyanyelvén...! És mi elküldjük a szlovák tanítási nyelvű iskolába, hogy tanuljon szlovákul! Szerintem sokan nem is tudatosítják, hogy a beíratással nem a szlovák nyelv megtanulása a cél, hanem maga a TANULÁS! Tanulni pedig legszerencsésebb, ha a saját anyanyelvünkön tesszük, akkor a legbiztosabbak és legstabilabbak az elsajátított ismeretek.

Sokan érvelnek azzal, hogy azért íratják a magyar gyereket a szlovák iskolába, hogy ÉRVÉNYESÜLJÖN! De mikor? Legjobb esetben 12-13 év múlva? És addig? Addig hadd kínlódjon – ha nem megy el közben a kedve a tanulástól, ha nem is érti, mit tanul...?
A tanító nénitől idegen nyelven kap utasítást, jobb esetben biztatást és bátorítást – de nem azon a nyelven, nem azokkal a biztonságot nyújtó szavakkal, mint otthon az édesanya.
Az idegen nyelven tanulás esetében növekszik a félreértések, rossz rögződések lehetősége. A magyarul is beszélő tanító néni nem taníthat az egész órán két nyelven, nem játszhat tolmácsot, bármennyire megígéri is ezt a szülőknek az iskolavezetés...

Ha minden utasítás magyarul hangzik is el, akkor is elképesztő az iskolapadban eltöltött négy-öt tanítási óra. És ezekkel a gondolatokkal egyáltalán nem ijesztgetni akarom a kedves gyerekeket és a tisztelt szülőket. Annál inkább felhívni a figyelmet arra, hogy akár egy felnőtt is különleges lelkiállapotokat él meg egy idegen országban, idegen nyelvet beszélők között, ha ért és tud is valamicskét azon az idegen nyelven – hát még egy kicsi gyerek!

Az idegen nyelv lassítja a reakcióidőt, fordítani kell, ha értjük, értelmezni kell az elhangzottakat, visszafordítani, és csak azután közölni a saját mondanivalónkat. Gyors világot élünk, számít a gyorsaság. Magyar gyermekünket a szlovák iskolában így állandó stressznek állítjuk ki és lassítjuk őt. Az állandó nyelvváltás leterheli, fékezi a gyermekünket a fejlődésben, a beszédének fejlődésében, de a gondolkodásában is egyaránt.

Ezt akarjuk a gyermekünknek?

Meglehet, hogy a szlovák tannyelvű iskolát látogató gyermek bátrabban szólal meg a szlovák környezetben, mint a magyar tanulók többsége. Ennek ellenére meg vagyok róla győződve, hogy a magyar iskolás, ha ismereteit kell bizonyítania, nyelvtanilag helyesen fog szlovákul beszélni, és sok esetben több tárgyi tudásról lesz képes tanúbizonyságot tenni, mint szlovák iskolába járó szintén magyar kortársa. A „szintén magyar“ pedig közben gyakran elfeledi, hogy ő ugyanolyan magyar a született szlovákok számára, mint szinte minden dunaszerdahelyi, csallóközi, dél-szlovákiai...