A tanácsadás tudománya

Kabók Zita 2010.10.21. 5:16

Gondoljunk csak bele: ha valaki helyett egyszer döntést hozunk, állandóan ránk fog hagyatkozni!

A közelmúltban részt vettem egy fiatalokat átképző programon, melynek keretén belül a tinédzsereket próbáltuk arra tanítani, hogyan válasszák ki a számukra legmegfelelőbb utat, és hogyan hozzanak jó döntéseket. Egyvalami volt tilos számunkra: tanácsot adni. Nem volt szabad megmondanunk, hogy szerintünk mit kellene nekik tenniük az adott helyzetben. Arra kellett rávennünk őket, hogy megtanulják elemezni a saját helyzetüket, meghallgassák más véleményét, de végül ők maguk döntsenek. Gondoljunk csak bele: ha valaki helyett egyszer döntést hozunk, állandóan ránk fog hagyatkozni, vagy mindenért minket fog hibáztatni majd, és soha nem tanul meg a nagyvilágban egyedül boldogulni. Ha azonban az ember fiatal korától maga dönt, akkor megtanulja értékelni a döntése a súlyát, és ha egyszer rosszul dönt, tanul a következményekből. Persze a felnőtt tanácsait is meg kell hallgatniuk, de a döntéshozónak mindenképpen érezni kell, hogy ez a lépés az ő döntése volt, ezt ő akarta így, és a döntéshozatal gyümölcsét is ő fogja learatni – vagy ellenkezőleg: ő fog szenvedni a saját maga okozta kudarc miatt.

Sok szülő gondolja úgy, ő jobban tudja, hogy a tinédzserkorú gyermekének mi a legmegfelelőbb, mert a felnőttek nem tartják elég okosnak és érettnek a saját gyermekeiket. (Ez pedig alapjában véve nagyon nagy probléma!) A szülők a gyermeket még a széltől is meg szeretnék óvni. Azonban, ha mindenben mi döntünk a gyermekünk helyett, tehetetlen, gyenge felnőttet faragunk belőlük. Ha minden téren átvesszük tőlük a döntés jogát, nemcsak hogy nem segítünk nekik, hanem még rombolást is okozunk..

A szülőknek, bizonyos helyzetekben, tiszteletben kellene tartaniuk gyermekük elhatározását, és elismerni, hogy a gyereknek is jogában áll dönteni – főleg az őt illető fontos dolgokról (mint amilyen például a pályaválasztás). Ha másért nem, hát azért, hogy megtanuljanak felelősséget vállalni cselekedeteikért, és később ne hibáztathassák a szüleiket. Sokszor persze szükséges, hogy a gyermeket a megfelelő irányba egyengessük, de semmiképpen sem szabad erőszakoskodunk! Viszont mindenképpen legalábbis meg kell egymással beszélni a véleménykülönbségeket!

A választás jogát megadhatjuk már kisebb korú gyermekeinknek is. Például azzal, hogy rábízzuk milyen gyümölcsöt (ételt) kér, banánt vagy almát. Így lassan hozzászokik ahhoz, hogy az élet érdekesebb és színesebb, ha van választási lehetősége – és hogy mindig van választási lehetőségünk.

Általában véve meghallgatom minden barátom, ismerősöm, családom jóindulatú tanácsát. Tetszik az, hogy mindenki más szemszögből tekint a világra, más értékeket vall az életben, ezért tanácsaik által többféle véleményt ismerhetek meg. Azt viszont nem szeretem, ha valaki fenyegetőzve próbál más útra terelni, és haragosan mondja, hogy: majd meglátod, majd rájössz, de már késő lesz, meg fogod bánni, ha nem hallgatsz rám…

Kéretlen tanácsokból is mindig sokat kap az ember. Ezek jobbára rosszindulatúak, bár a tanácsadó úgy próbálja beállítani, mintha meg akarna menteni minket azzal, hogy átadja élettapasztalatából eredő, szerinte kincset érő tanácsait…

Ha nehéz döntést kell hoznunk, többnyire az vezet leginkább eredményre, ha várunk pár napot, s meghallgatjuk a hozzánk közel állókat. Végül kikristályosodik előttünk a helyzetünk és így könnyebb lesz számunkra a döntés. Jegyezzük azonban meg, soha senki helyett nem szabad döntenünk – ezt a felelősséget nem vállalhatjuk magunkra mások helyett!