Don´t stress!

Csepy Enikő 2010.10.19. 5:00

Avagy: mit érnek a tanácsok érettségi előtt?

Ország-, sőt világszerte rengeteg diák lépett az érettségi évébe. Ahogy a többiek, én is sorra kapom a tanácsokat a nagy megmérettetéssel kapcsolatban. Hogy segít-e? Az az egymilliárdos kérdés...

„Csak tanulj folyamatosan! Ismételj rendszeresen! Ne hagyj ki egyetlen anyagot sem! Ha tanultál minden órára, nyert ügyed van!“. Igen, pontosan ezek azok a mondatok, amitől egy negyedikes diáknak égnek áll a haja, és visítani lenne kedve. De minél inkább arra vágyunk, hogy ne okoskodjanak mások, annál több lapáttal tesznek rá. A tavaly végzett diákok könnyen mondják: Utána már gyerekjátéknak tűnik az egész! A felnőttek joggal állítják: Ez lesz az első nagy megpróbáltatásunk. A szülők teljes meggyőződéssel hajtogatják: Ha eddig is tanultál, nem kell tőle félni, tudni fogod.

Nekem azonban semmit sem jelentenek ezen vigasztaló megnyilvánulások, melyek csak arra próbálnak szolgálni, hogy a nagy napon kevésbé idegeskedjünk. Ám így vagy úgy, de túl leszünk rajta. De azért mégsem mindegy, hogy hogyan…

Megfigyeléseim alapján az érettségizőket több csoportba lehet sorolni. Vannak a nagymenők, akik büszkén hangoztatják, hogy egy szemernyit sem félnek – ők még a tanulás hírét is messze elkerülik. Aztán vannak az átlagos tanulók, akik tanév közben azért itt-ott belenéznek a tételekbe, s az akadémia hét keretében próbálják behozni lemaradásukat –kisebb-nagyobb sikerrel. Őket követik a jó tanulók, akik becsületesen készülnek óráról órára. Ők a legbizakodóbbak, tisztában vannak a képességeikkel. Végül ott vannak a mindenki által utált stréberek, akik mindig mindent tudnak, s mégis rinyálnak, hogy semmit sem tudnak. Persze a végén úgyis tiszta egyesre érettségiznek. És mi van a nagymenőkkel? Ők a nevezett napon holtsápadtan bevánszorognak a zöld abrosszal terített asztal elé, és halálra váltan kijelentik, hogy itt és most meghalnak: nem tudnak semmit.

A legnagyobb mázlisták mindig az átlagos diákok. Alig tanultak valamit, erre tessék: kihúzzák a legkönnyebb tételt, vagy az éppen átolvasott első öt közül az egyiket. A jó tanulók kifogják a legnehezebbet, vagy épp az közül a három közül választanak, amibe bele sem szagoltak. A drága „kockafejűink” pedig egy tökéletes felelet után elkesergik, hogy ők milyen borzalmasan feleltek, búcsút mondhatnak álmaik egyetemének, tökéletes jövőjüknek. Az eredmény kihirdetése után pedig majd leesnek a székükről meglepetésükben, hogy kiválóra feleltek.

Ezek vagyunk mi, érettségiző diákok. Az egy évig tartó sorozatos szenvedés végére szépen megkergülünk, hogy nyáron majd rehabilitáltathassuk magunkat. Aztán ősszel újra belevetjük magunkat az örökkévalóságnak tűnő megpróbáltatásokba.

Hiába, mi nebulók csak kínlódni tudunk. Pedig jóformán még nem is éltünk…