Rossz tanácsadó

Halász Kata 2010.10.22. 8:16

A legrosszabb tanácsokat mindig kizárólag saját magamtól kaptam.

Elsősorban párkapcsolati kérdésekben. Például a korábbi, erősen megkérdőjelezhető választásaimat érintően anyukámra kellett volna hallgatnom, amikor kijelentette, hogy „ennek a fiúnak a szeme sem áll jól”. De nem, csak mentem a saját fejem után. A végén persze kisült, hogy mennyire igaza volt, és ha hisztérikus veszekedés és bömbölés helyett elgondolkodom a kijelentése valóságtartalmán, sok felesleges fájdalomtól kímélhettem volna meg nem csak a szüleimet, de magamat is!

Az anyák tudnak valamit...

Rossz tanácsokat suttogtam saját fülembe akkor is, amikor szakítás helyett az egyszerűbb utat választva tiltott ösvényeken jártam, és energiáim nagy részét arra áldoztam, hogy a két életem semmilyen körülmények között ne metssze egymást.

Nem várom, hogy szülő legyek, nem várom azt, hogy végig kelljen néznem, ahogy a gyerekem hibákat követ el a kis életében és mindezt úgy, hogy előfordul: a tanácsaim süket fülekre találnak.

Kényelmes a „nem bántam meg semmit” elve szerint élni, még akkor is, ha ez igaz. Rengeteg dolgot megbántam, ugyanakkor mégsem, hiszen akkor most nem rendelkeznék mindazzal a tapasztalattal, amik segítenek, hogy kétszer ne essek ugyanabba a csapdába. Ennek fényében a fenti sorok átértékelődnek és az önmagamnak adott rossz tanácsok mégsem tűnnek sem feleslegeseknek, sem szükségteleneknek – csak utólag.