Hétköznapi függőségeim

Vég Erzsébet 2008.10.9. 10:32

Olyan szinten vettük körbe magunkat mindenféle ketyerével, hogy teljesen az életünk részévé váltak…

…és már szinte fel sem tűnik a jelenlétük és a használatuk. Ez alól én sem vagyok kivétel, bár nálunk azt hiszem, nincs túl sok a technika vívmányaiból. Ettől függetlenül azt gondolom, valószínűleg ezek nélkül is megoldható lenne tennivalóim nagy része. (Száműztem például az olajsütőt, mert bár az étel hamarabb készen van benne, ám az utána következő olajszűrés és mosogatás kétszer annyi időbe telik, mint a serpenyőnél.) Nagyon ritkán használjuk továbbá a mikrohullámú sütőnket, mert mindenhonnan azt hallani, hogy káros, és igazából meg is tudjuk oldani a melegítést és a főzést a gáztűzhelyen. Tény viszont, hogy ez utóbbi nélkül és a hűtőszekrény nélkül nagy bajban lennék.

Bármilyen hajmeresztő is, nekem a mobil telefon és az autó, ami a hónap témája kapcsán elsőként eszembe jutott. A mobil egyrészt biztonságot jelent számomra. Jó tudni, hogy szinte bárhonnan hazatelefonálhatok, vagy bárhonnan segítséget kérhetek, ha ne adj’ Isten bajba kerülnék. Ugyanakkor sok időt is meg tudok spórolni vele, ha valahol várakozásra kényszerülök, és éppen se újság, se könyv nincs nálam, mert ez idő alatt egy régóta tervezett beszélgetést legalább le tudok bonyolítani. Mindezt itthon a két csivitelő apróságomtól néha elég kivitelezhetetlennek tűnik. Ráadásul bevallom: vezetés közben is szoktam telefonálni. Magam sem tudom miért, de sok fontos (vagy annak vélt) intéznivaló épp olyankor jut eszembe. Ha meg nem szeretnék senkivel se beszélni két napig, akkor egyszerűen kikapcsolom és kész.

Ami az autót illeti, most érzem különösen az előnyét, amikor a páromét ki kellett vonatni a forgalomból olyan öreg és rozoga volt, vagyis egy autón osztozunk. Természetesen nem megoldhatatlan a feladat, de jóval több szervezést igényel, mint korábban. És nem annyira a kényelmi szempont dominál, hanem a gyorsaság. Reggel negyed nyolckor viszem a fiamat az óvodába, egyúttal a páromat a buszhoz. Igyekszem nagyon gyors lenni, hogy hazaérjek, mielőtt a lányom felébred (őt erre a kábé húsz percre bizony egyedül kell hagynom itthon). Aztán délben viszem a lánykámat a mamához, én dolgozni megyek, négykor Petiért az oviba, majd Lilláért a mamához és haza. Ezután kezdődik még csak a vacsorakészítés… szóval, nem árt sietni. Ha mindezt gyalogosan kellene megtennem, akkor nagyjából a fürdetési idő elejére érnénk haza… Természetesen sétálunk is olykor, ha véletlenül maradt egy kis finomság előző napról, vagy csak valami egyszerű, pár perc alatt elkészíthető vacsit tervezek.

Fentiek már-már súrolják is a függőség határát, és elismerem: tényleg sokat „lógok a telefonon” és viszonylag sokat autózom. De ez most egy ilyen helyzet, remélhetőleg lesz másképp is, amikor kevesebb telefonálással és kevesebb „négykerekezéssel” is megoldható lesz az életünk!