Micsoda idők voltak!

Nagy Erika 2008.10.26. 11:58

– Bezzeg az én időmben! – mondaná nagyanyám, ha feltámadna a halottak soraiból.

Elámulna a sok ismeretlen ketyere láttán, a fejét fogná a csodálkozástól. Sokat változott a világ. Hogy könnyebb dolgunk van sok mindenben, mint őseinknek, nem vitatom. Háztartásunk roskadozik a nők munkáját megkönnyítő háztartási gépektől. Csak gyűjtjük, vásároljuk az újabbnál újabb masinákat…

Itt van például a kenyérsütő. Macera nélkül bárki képes arra, hogy friss kenyér kerüljön az asztalra, ha valamilyen oknál fogva nem lenne a háznál. Emlékszem arra, mikor úgy tíz éves lehettem s nagyszülém méltatlankodva a teknő mellé parancsolt, mondván, itt az ideje, hogy megtanuljam a kenyérsütés műveletét. Apró kis kezeim gyúrták, gyömöszölték a tésztát, s én annyira elfáradtam, hogy mikor arra került a sor, hogy a pékhez vigyük a szakajtóba készített masszát, legszívesebben lemondtam volna a friss kenyér majszolásáról. Pedig de szerettem! Még arra is vetemedtem, hogy mire a sült cipóval hazaértem, jókora darab hiányzott belőle. Csipegetni kezdtem, és hát az út hosszú volt hazáig. Igaz, kaptam is érte szidást, hogy hát ez azért mégsem járja, hogy ilyen tiszteletlenül bánjak a kenyérrel!

Emlékszik még valaki arra, mikor a szennyes egy nagy, ónozott kádban kötött ki, vízben oldott lúgos szappanban áztatva? Na, ezt nem kívánom senkinek sem. A házilag gyártott mosószer véresre marta a kezeinket, annyira, hogy napokig csak sziszegtünk a fájdalomtól. Volt mosógépünk, hatalmas, ovális masina. De féltettük. Nagy úr volt a szegénység.

Mikor megvettük életünk első porszívóját, nagyon szerettem takarítani. Na meg olvasni is közben. Ez miként volt lehetséges? Hát úgy, hogy a hálószobában olyan ágy volt, melynek elég magas lábai voltak. Fogtam a porszívót, na meg a könyvet, beindítottam a csodás találmányt, és az ágy alá bújtam. És olvastam. Arra azonban nem gondoltam, hogy a masina más hangokat ad ki, mikor használjuk, és mást, mikor csak búgatjuk. Anyám hamar felismerte, hogy itt valami nincs rendben, belopakodott a szobába, és megtörtént a tettenérés. Meg a szidás. Bevallom, ennek ellenére ezt a galádságot gyakran elkövettem.

Gyerekkoromban minden hétvégén sütemény került az asztalra. Fogtunk egy tálat, meg egy főzőkanalat, és fél órán keresztül kevergettük, meg persze nyalogattuk a tojássárgáját a cukorral, mire szép, habos lett. Majd kézi habverővel felvertük a fehérjét. Mire ínycsiklandozó illatok terjengtek a készre sült nyalánkságtól egy óra is eltelt. Ma pedig fogjuk a konyhai robotot, és pár perc alatt a sütőben a tészta. Abban a sütőben, amely gombnyomásra eléri a kellő hőfokot, nem pedig a régi sparheltben, amelyben fával tüzeltünk. Micsoda idők voltak!

A kor vívmányai sok terhet levettek a vállainkról. Mégis… Fog ezekre valaki nosztalgiával gondolni évek múltán?