A feminizmus története I.


Jády Mónika  2015.3.7. 4:31

A Nemzetközi Nőnap eredeti célja a tiszteletadás a nők jogaiért küzdő mozgalom előtt.

A Nemzetközi Nőnap eredeti célja: tiszteletadás a nők jogaiért küzdő mozgalom előtt. Ezért indítjuk útjára most sorozatunkat.
A korábbi évszázadokban is akadtak nők (ún. protofeministák), akik tiltakoztak a gyengébbik nem korlátok közé zárása ellen, ám szervezett mozgalmakról ekkor még Olympe de Gouges nem beszélhetünk. Mérföldkőnek számít az 1789-es francia forradalom. Bár a nők aktívan részt vettek a tüntetésekben és harcokban, hamar rá kellett jönniük, hogy a szabadság-egyenlőség-testvériség hármasából számukra semmi sem valósult meg.

Olympe de Gouges az „Emberi és polgári jogok nyilatkozatára” 1791-ben a „Női és polgárnői jogok nyilatkozatával” reagált, melyben azt követeli, hogy a nők a férfiakkal egyenlő jogokat kapjanak. A nők ugyanis nem választhattak, nem tölthettek be hivatalt és saját tulajdonuk sem lehetett. Gouges egyik alaptétele, hogy ha a kötelességek ugyanazok, a jogok esetében sem lehet ez másképp. „Ha a nőnek joga van fellépni a vérpadra, ugyanúgy joga kell, hogy legyen fellépni a tribünre is...” – áll a X. cikkben.
A nyilatkozat történelmi jelentőségű, hisz ez az emberi jogok első univerzális megfogalmazása, ugyanazokat az elvárásokat támasztja mindkét nemmel szemben. Az Théroigne de Méricourtirodalomban különböző véleményeket találni arra vonatkozólag, hogy milyen volt a nyilatkozat fogadtatása. Az egyik szerint a nyilatkozat mindössze öt példányban jelent meg, és politikailag teljesen ignorálták. (Mások szerint egész Franciaországban, sőt külföldön is nagy visszhangot keltett.) Az első feltételezés mellett szól az, hogy Gouges nyilatkozata a mai napig hiányzik a legtöbb jogtörténeti dokumentumgyűjteményből. (Az iratot – amelyet addig a Francia Nemzeti Könyvtárban figyelemre sem méltattak – 1972-ben fedezték fel újra.)

A holland származású Etta Palm-Aelders 1790 december 30-án a Nemzeti Konvent előtt tartott beszédet a törvények igazságtalanságáról, amelyek a férfiakat részesítik előnyben. Említésre méltó még a francia forradalom amazonjának nevezett Théroigne de Méricourt. Ő és Sandrine Dejou minden nő számára követelte a felfegyverkezés és a hadseregbe lépés jogát.

A képeken: Olympe de Gouges (fent) és Théroigne de Méricourt

(Folytatjuk)



Hozzászólások

@


Kapcsolódó cikkek

A feminizmus története IV.

Jády Mónika

A nők szerepét nagyban befolyásolja a média, a reklámok és ezzel együtt a fogyasztóipar. (Sorozatunk célja a tiszteletadás a nők jogaiért küzdő mozgalom előtt.)

2015.5.25.    8


A feminizmus története III.

Jády Mónika

Sorozatunk célja a tiszteletadás a nők jogaiért küzdő mozgalom előtt.

2015.4.24.    5


A feminizmus története II.

Jády Mónika

Sorozatunk célja a tiszteletadás a nők jogaiért küzdő mozgalom előtt.

2015.3.19.    7

A rovat további cikkei

Egyedül

Póda Erzsébet

Nemrég egy idézet indult körútjára a közösségi oldalon: „Ha összebarátkozol saját magaddal, sosem leszel egyedül.”

2019.11.17.    17


Érzékhiány

Póda Erzsébet

Azt mondják, a nők intuitív lények: előre megéreznek, kitalálnak dolgokat...

2019.10.16.    6


Eltévedt feminizmus

Póda Erzsébet

Egy ideje mélyen hallgatnak a feminista mozgalmak képviselői. Ma már nem feszülnek olyan vehemensen egy-egy női témának.

2019.9.17.  16    14


Az utolsó „boszorkány”

Jády Mónika

A svájci Glarusban fényinstallációval, valamint irodalom- és kultúrtörténeti körúttal emlékeznek a több mint 200 éve kivégzett Anna Göldire.

2019.9.7.    22


Megint nőies

Póda Erzsébet

Ki a nőies és ki nem az? Mit kell tenni a nőiességért? Egyáltalán: mitől nő a nő?

2019.7.1.  2    15


Nőnap – a miénk!

Póda Erzsébet

Ünnepeljük-e a nőnapot vagy sem? Egy ideje nagy dilemma.

2019.3.7.    31


Kényszer és ártalom

Tompa Orsolya

A nők elleni erőszak évek óta beszédtéma. Mindig hallhatunk, olvashatunk róla, láthatunk sokkoló videókat, amelyek a témáról szólnak. Kis házi felmérésünk a témáról.

2018.11.25.    5


És mivel folytatódik? (2)

Póda Erzsébet

A lélekbúvárok szerint az egész nagyon egyszerű: az ember papírt és ceruzát vesz a kezébe, és feljegyzi a házasság mellett szóló érveket.

2018.5.8.    9


Az esküvővel kezdődik (1)

Póda Erzsébet

A házasság arról szól, hogy a kezdeti eufórikus, érzelmekben gazdag időszakot felváltják a szürke hétköznapok.

2018.4.26.    10