A nemek viszonyának egyensúlya


Halász Kata  2010.9.30. 8:01

Kerekasztal beszélgetés Soma moderálásával

„Sokszor írtam és beszéltem már a megváltozott férfi-nő kapcsolati és szerepmintákról. Az egyik kedvenc témám, és a szakdolgozatomat is erről írtam. Évszázadokig abban a hitben kellett élnünk, hogy az Isten hímnemű (atyaisten), hogy a nőben nem lakik lélek (asszonyállat), kivéve „mianyánkat”, Szűz Máriát. S hogy a nő alapvetően nem való másra, mint hogy az „anyag mocskán” keresztüli fejlődési lehetőséget adjon a férfiban lakozó léleknek. Ez az ostoba tévhit és hozományai elképesztő torzulást okoztak az emberi pszichében. Óriási egyensúlytalanságból kell visszabillenteni magunkat minél hamarabb egy teljesen ÚJ EGYENSÚLYBA! És mindezt olyan magasabb rendű tudatossággal kell tennünk, hogy férfi és nő a lehető legkevesebbet sérüljön ebben a folyamatban.” – szól B>Soma, azaz Spitzer Gyöngyi beharangozója a szeptember 23-án, a Nők 2000 Nyitott Kapu Közhasznú Alapítvány támogatásával megszervezett kerekasztal beszélgetésről.

A budapesti Károlyi-Csenkovics Rezidencia egyik előadóterme majdnem tömve volt, amikor megérkeztem, és ahogy körülnéztem, kissé talán cinikus mosollyal a lelkem mélyén megállapítottam, hogy a közönség nagy része nő. Ezek szerint a férfiakat kevésbé érdekli a nemek egyensúlyának jelene és jövője. Az a férfi, aki – valószínűleg kedvese kérésére – eljött a rendezvényre, 30 perc elteltével érdekesebbnek találta a szék mozgatható karfáját, mint a meghívott vendégek eszmecseréjét. Ezzel természetesen nem arra szeretnék utalni, hogy nem volt érdekes a beszélgetés, mert én élveztem. Annak ellenére, hogy ez egy állandóan visszatérő téma, cikkek, tévéműsorok, előadások százai foglalkoznak ezzel a párkapcsolati témával, ami mindenkit érint, még azokat is, akiknek párkapcsolati státuszuk: egyedülálló.

A meghívott vendégek a téma szakemberei: dr. Daubner Béla (pszichiáter, pszichoterapeuta), dr. Szilágyi Vilmos (szexuálpszichológus), Szilágyi Gyula (szexológus, szociológus), dr. Angster Mária (pszichoterapeuta, családállító), Mester Dóra (szex-oktató).

A modern nő évszázados hagyományt tört meg azzal, hogy megelégelte az alárendelt szerepet és azzal a felkiáltással, hogy „Még!” saját öntudatára ébredt, rájött, hogy semmivel sem értéktelenebb, mint a férfi. Korábban a férfi a munkájának élt, a nő pedig a férfinak, azonban a gyengébbik nem kilépett a háttérből, és ezzel olyan óriási lavinát indított el, amit a férfiak nagyon nehezen vagy egyáltalán nem tudnak feldolgozni, elfogadni, nem tanulták meg, hogyan alkalmazkodjanak az új szabályokhoz. A mai nő jogosan kérdőjelezi meg, hogy a férfi az erősebbik nem – és igaza van: öt férfiból Magyarországon csak három éli meg a 65. életévét. Ahhoz, hogy ebben a megváltozott nyugati világban mindkét fél kiegyensúlyozottan tudjon létezni és párkapcsolatot kiépíteni meg kell tanulni az új egyensúly játékszabályait. Sokkal tudatosabban kell létezni, ehhez pedig túl kell lépni az évszázados-évezredes sztereotípiákon, le kell rázni az ósdi társadalmi elvárásokat.



Hozzászólások

Drafiemese, 01. 10. 2010 07:59:38
hat nem errol beszelek en is???:)
szenator, 01. 10. 2010 20:30:51 wow!
wow! Micsoda cikk, micsoda sztármoderátor. Az a Soma, az a borzas hajú asszonyszemély? :-) Micsoda szaktekintély! S micsoda elnyomattatás itt, a vad Európában (,,Évszázadokig abban a hitben kellett élnünk, hogy az Isten hímnemű (atyaisten), hogy a nőben nem lakik lélek (asszonyállat), kivéve „mianyánkat”, Szűz Máriát.,,) Bizonyára az őszinte keleti vallások, illetve az iszlám világ az, ami jó lesz majd ide! Ott aztán tisztelik a keresztény kultúrákban oly elnyomott gyengébb nemet! Azért jó tudni, hogy Isten az embert férfinak és nőnek teremtve mindkettőt azonos személyi méltósággal ajándékozta meg. Ezzel együtt jár, hogy a férfinak és a nőnek egyaránt föl kell ismernie és el kell fogadnia szexuális identitását.
@


A rovat további cikkei

Viperafészkek

Póda Erzsébet

Nők – ezerfélék. A közvélemény nincs túl jó véleménnyel róluk, és ők sem egymásról.

2024.1.24.    25


Nők a kutatásban és az IT területein

PR-cikk

A nemek közti egyensúly hiánya továbbra is kiemelt probléma a kutatási és az IT területeken. Sajnos mai napig tény, hogy mind globálisan, mind országonként vizsgálva a nők jelentősen alulreprezentáltak ezekben a szektorokban.

2024.1.14.   


A világ legjobban fizetett női sportolói

PR-cikk

A sport óriási pénz- és szórakozási forma világszerte, bár a nemek között még a 21. században is hatalmas szakadékok vannak.

2023.4.2.   


Valentin-napi nagy Ő lista

Busai Hajnalka Lilla

Talán meg kellene tanulnunk elfelejtkezni a női magazinok által belénk sulykolt módszerekről...

2023.2.12.    9


Nincs felmentés

Jády Mónika

A szexuális zaklatásra vagy erőszakra soha nincs és nem is lehet semmilyen mentség, semmilyen felmentés!

2022.4.2.    11


Holtomiglan-holtodiglan

Faar Ida

A bűnügyi hírekben sajnálatos módon mindennapossá vált a családi tragédiák sora.

2022.3.25.   


Női kategóriáink

Póda Erzsébet

Nők: férjezettek, elváltak, szinglik, újraházasodtak, gyermektelenek, sokgyermekesek.

2021.2.26.    26


Egyedül

Póda Erzsébet

Nemrég egy idézet indult körútjára a közösségi oldalon: „Ha összebarátkozol saját magaddal, sosem leszel egyedül.”

2020.10.17.    17


Független

Tilajcsík Dóra

A „függetlenség” kifejezést hallva az utóbbi években valahogy mindenki elborzad.

2020.6.27.   


És mivel folytatódik? (2)

Póda Erzsébet

A lélekbúvárok szerint az egész nagyon egyszerű: az ember papírt és ceruzát vesz a kezébe, és feljegyzi a házasság mellett szóló érveket.

2020.5.8.    9


Az esküvővel kezdődik (1)

Póda Erzsébet

A házasság arról szól, hogy a kezdeti eufórikus, érzelmekben gazdag időszakot felváltják a szürke hétköznapok.

2020.4.26.    10


Nőnap – a miénk!

Póda Erzsébet

Ünnepeljük-e a nőnapot vagy sem? Egy ideje nagy dilemma.

2020.3.8.    31