Döntés


Póda Erzsébet  2010.3.6. 22:20

Ma sálat tekert a nyaka köré. Múltkor napszemüvegben jött, pedig borult idő volt egész nap.

Nyáron meg, a legnagyobb kánikulában, hosszú ujjút viselt. Akkor azt mondta, fázik. Ma meg azt, hogy fáj a torka. Pedig már mindannyian tudjuk, mi a baja. Nem fázott az izzó hőségben, nem a légkonditól dagadt fel a szeme, és a torka se fáj.
Veri a férje. Egyre gyakrabban, egyre kegyetlenebbül.
A szeme a pofontól kékült meg, a karja a szorítástól, a nyaka meg a fojtogatástól. Már nem szólunk, csak lehajtjuk a fejünket. Mintha nem látnánk, pedig látjuk, tudjuk.
Évek óta szenved. Kezdetben még sírt, időnként reszketett a keze. Elszólta magát, mikor a fejét a falba verte a férje, mert az nem látszik. De mások is beszélték, a szomszédok is hallottak ezt-azt. Mindegyikünk segíteni akart. Nem engedte. Még ő védte a durva férjét! Nem akarta, véletlen volt, hisz szeret engem.
Furcsa szeretet: verés, majd esedező bocsánatkérés. Verés, majd hatalmas rózsacsokor. Még durvább verés, kirándulás, ékszerek. Kalitkában a madár, aranykalitkában! Már nem tud kirepülni, nem is akar. Még nem.
Talán, majd amikor a halál torkában találja magát, s lepereg előtte élete filmje.
Talán akkor felocsúdik, hogy ezt a modellt nem szabad átadni a gyermekeinek.
Hogy az élet nem erről szól, az életet nem ezért kaptuk, az életünkről csak mi dönthetünk, és senki más!
És dönteni sosem késő.



Hozzászólások

@


Kapcsolódó cikkek

Nincs felmentés

Jády Mónika

A szexuális zaklatásra vagy erőszakra soha nincs és nem is lehet semmilyen mentség, semmilyen felmentés!

2022.4.2.    11


Holtomiglan-holtodiglan

Faar Ida

A bűnügyi hírekben sajnálatos módon mindennapossá vált a családi tragédiák sora.

2022.3.25.   


Kényszer és ártalom

Tompa Orsolya

A nők elleni erőszak évek óta beszédtéma. Mindig hallhatunk, olvashatunk róla, láthatunk sokkoló videókat, amelyek a témáról szólnak. Kis házi felmérésünk a témáról.

2018.11.25.    5


Foltok

Póda Erzsébet

Ül a számítógép mögött.

2017.4.26.    9


Pszichopapa

Póda Erzsébet

A szikkadt testalkatú, ráncos arcú, a hatvanat jócskán túllépő férfit talán meg se láttam volna.

2016.7.19.    8


Az élet szomorú iróniája

Busai Hajnalka Lilla

Jelenleg a nők biztonsága a „remény” szón alapszik...

2015.12.1.  1    137

A rovat további cikkei

Érzékhiány

Póda Erzsébet

Azt mondják, a nők intuitív lények: előre megéreznek, kitalálnak dolgokat...

2024.10.16.    6


Megint nőies

Póda Erzsébet

Ki a nőies és ki nem az? Mit kell tenni a nőiességért? Egyáltalán: mitől nő a nő?

2024.7.31.  2    15


Viperafészkek

Póda Erzsébet

Nők – ezerfélék. A közvélemény nincs túl jó véleménnyel róluk, és ők sem egymásról.

2024.1.24.    25


Nők a kutatásban és az IT területein

PR-cikk

A nemek közti egyensúly hiánya továbbra is kiemelt probléma a kutatási és az IT területeken. Sajnos mai napig tény, hogy mind globálisan, mind országonként vizsgálva a nők jelentősen alulreprezentáltak ezekben a szektorokban.

2024.1.14.   


A világ legjobban fizetett női sportolói

PR-cikk

A sport óriási pénz- és szórakozási forma világszerte, bár a nemek között még a 21. században is hatalmas szakadékok vannak.

2023.4.2.   


Valentin-napi nagy Ő lista

Busai Hajnalka Lilla

Talán meg kellene tanulnunk elfelejtkezni a női magazinok által belénk sulykolt módszerekről...

2023.2.12.    9