Egyenjogúság a párkapcsolatban


Kozma Eszter  2014.4.2. 3:31

Az egyenjogúság, vagy épp a hiánya, a párkapcsolatokban számtalanféleképp megnyilvánulhat.

Mint már korábban is írtam, a feminizmus, az, hogy a nők a munka terén egyenjogúságot értek el, végre kezdi felnyitni az intelligensebb férfiak szemét. Lassan az otthoni tevékenységekben is egyenlő részt vállalnak, akár még olyan esetben is, ha a nőnek erre több ideje van.

Nem ezzel akartam kezdeni, mert nem a házimunka az egyetlen fontos dolog. Nem csak ezen múlik az egyenlőség. Mégis arra kellett rájönnöm, nagy a jelentősége, hiszen érdekes módon itt a férfiak „egyenjogúvá” válásáról is szó van. Nagyszüleim korosztályából való ismerősöktől sokszor hallottam, hogy akkortájt a nő osztotta be a pénzt, ő hozott meg a háztartással kapcsolatos fontosabb döntéseket, míg mára a férfiak is jobban beleszólhatnak az ilyen dolgokba. Azáltal, hogy osztozniuk kell a feladatokon, osztoznak a döntéseken is.


Számomra nagyon fontos, hogy a párom is részt vegyen a házimunkában. Nem csak azért, mert nincs rá túl sok időm, hanem mert látom, hogy számára is fontos a közös otthonunk rendjének fenntartása. Azáltal, hogy ilyen dolgokkal törődik, velem is törődik. Szörnyű néha hallanom az eseteket, mikor egy férfi úgy bánik a nővel otthon, mintha a rabszolgája lenne. A férfi bármit megengedhet magának, minden este kimaradhat, de a nőnek a konyhában a helye. Sőt, hallottam olyan sztorit is, hogy a férj a három pici gyereket otthon nevelő feleségéhez hazaérve úgy ment végig a lakáson, hogy végighúzta az ujját a polcokon, és ha bármelyik poros volt, ellátta a „szeretett nő” baját.

Az egyenjogúság, vagy épp a hiánya, a párkapcsolatokban számtalanféleképp megnyilvánulhat – a házimunkán való osztozás csak egy példa. Az egyenjogúság ezen a téren is ugyanúgy működik, mint a baráti, munkahelyi vagy akármilyen más kapcsolatokban. Nem egy nő és egy férfi, hanem két ember a része a kapcsolatnak, két személyiség, és ennek megfelelően kell együttműködniük. A feladatokat saját természetük szerint kell felosztaniuk, ami sok esetben úgyis megegyezik a nemüknek megfelelő feladatokkal. A saját példám erre a balatoni nyaralásaink bográcsozásai: én vágom föl a zöldségeket, figyelem az ételt, a barátom pedig a tűzfelelős. Ez a munkamegosztás a nemünknek is „megfelel”, de főleg annak, hogy ő a tüzet, én meg a vagdosást imádom.

A párkapcsolati egyenjogúság kétirányú dolog. Mindkét félnek pontosan tudnia kell, mi van a másikkal, mikor nincs otthon, tudnia kell, mit várhat el tőle, mikor este fáradtan hazaesik. És támogatást kell nyújtania, stabil háttérországgá változtatnia a kapcsolatot, az otthont. Nem szabad elfelejteni, hogy egy nő is lehet szörnyű zsarnok... Mindig intelligensen kell hozzáállni a másikhoz, és soha nem szabad egy olyan kapcsolatban maradni, ahol nem ismernek el egyenlőként.

Hangsúlyozom: egy rossz kapcsolat NEM jobb, mint egy semmilyen!



Hozzászólások

@


A rovat további cikkei

A marionett bábuk

Oriskó Renáta

A marionett bábuk nap, mint nap magukra csatolják a láthatatlan zsinórokat, hogy mások kedvükre rángathassák őket.

2017.7.24.    13


A szépség ezer arca

Oriskó Renáta

A világ állandóan változik, mindig más a követendő példa, mások az aktuális trendek.

2017.6.1.    14


Foltok

Póda Erzsébet

Ül a számítógép mögött.

2017.4.26.    9


Magzatvíz

Póda Erzsébet

A magzatvíz vizsgálat – meg ami mögötte van és lehet...

2017.4.24.  1    31


Mindenki függ?

Oriskó Renáta

Ragaszkodás, hozzászokás, nem bírom nélküle állapot, függőség... Azt jelenti, rabjai vagyunk valaminek.

2017.3.24.    21


Megegyezés

Póda Erzsébet

Avagy a női lélek minden anyagiak felett.

2017.3.14.    11


Nellie Bly

Busai Hajnalka Lilla

Azaz eredeti nevén Elizabeth Jane Cochran volt az első női oknyomozó újságíró. A leghíresebb Viktória-korabeli nő, tíz napig élt beépülve egy akkori tébolydában.

2017.3.6.    24


Kényszer és ártalom

Tompa Orsolya

A nők elleni erőszak évek óta beszédtéma. Mindig hallhatunk, olvashatunk róla, láthatunk sokkoló videókat, amelyek a témáról szólnak. Kis házi felmérésünk a témáról.

2017.2.27.    4


Átlagos lányok

Póda Erzsébet

Úgy vagyunk szépek, ahogyan természetesen vagyunk.

2017.2.8.    18


Figyelem, bérszakadék!

Kabók Zita

A franciaországi nők idén úgy döntöttek, felhívják a figyelmet egy időpontra, egy fontos témára.

2016.11.17.    6


Eltévedt feminizmus

Póda Erzsébet

Egy ideje mélyen hallgatnak a feminista mozgalmak képviselői. Ma már nem feszülnek olyan vehemensen egy-egy női témának, mint mondjuk másfél évvel ezelőtt.

2016.10.17.  16    14


Komfortzónában

Molnár Andrea

Mi, emberek, folyton önigazolást keresünk.

2016.9.21.    18