Férficipőben (1)

Kulcsár Tímea Ágnes  2014.3.11. 4:44

Ez a sorozat azoknak a nőknek a történetét szeretné bemutatni, akik elsőként cserélték le a szoknyát a nadrágra.

A katonai bakancs

Hosszú út vezetett a szüfrazsettektől napjainkig, mikor a nők, ha nem is mindig könnyedén, de „felhúzhatták a férfiak cipőjét”.
A mai társadalomban, legalábbis a nyugati kultúrák legtöbb részében már nem lepődünk meg, ha a mészárszékben nő szeleteli számunkra a sertésbordát, vagy éppen egy rendőrnő segít nekünk, ha baj van.

Ez a sorozat azoknak a nőknek a történetét szeretné bemutatni, akik elsőként cserélték le a szoknyát a nadrágra, és megküzdöttek azért, hogy később a munkapiacon jobb eséllyel induljanak nőtársaik.

Elsőként a katonaságot szeretném megvizsgálni, hiszen a közvélemény szerint a katonaság az a „férfiintézmény”, melynek lényeges eleme volt maga a férfiasság képének megteremtése és fenntartása. A harcos, a lovag vagy a közkatona az elménkben mindig férfiként jelenik meg, hiszen a történelem során főleg ők töltötték fel a csatasort.

Pedig harcoló nőkről már a XX. század előtti időkkel kapcsolatban is beszélhetünk, például a kelták vagy a japán női szamurájok esetében (de megemlíthetnénk akár az egri nőket is). A nők mindig is részt vettek a háborúkban: a sebesült-ellátásban, az étkeztetésnél, a telefonoknál, a tolmácsolásnál, vagy egyéb személyzetként, és voltak olyanok is, akik a hadosztályokkal együtt mozogtak a csatatéren. Ők azonban nem voltak katonák. Az 1848-as szabadságharcból ugyan már ismerünk női katonákat, mint például Lebstück Máriát, Bányai Júliát vagy Pfiffner Paulinát, de a nők tömeges katonává válásáig egészen a 70-es évekig várnunk kellett. (Németországban és Olaszországban csak 2001-től kerülhettek nők a hadseregbe.)

A 18. században az egyre növekvő bürokráciának köszönhetően egy időre eltolódott a női egységek megalakítása. (Amerikában sokáig tiltották a nők harcban való részvételét, Magyarországon azonban nem volt ilyen tilalom.)

Kevés történelmi adatunk maradt fenn az első és második világháborúban harcoló nőkről. Egyrészt nem kerültek be a nyilvántartásokba, másrészt pedig a fronton segédkező, és sokszor harcra kényszerülő nők nem számítottak katonának, hiszen nem rendelkeztek ranggal.

A nők tehát hivatalosan és teljes joggal az 1970-enes évektől „harcolhatnak” a nyugati hadseregekben. Ezekben az időkben már nem az illető neme, hanem az alkalmassága számított.

Kezdetben főleg azért engedélyezték a női katonák „toborzását”, mert a háborúkban egyre több férfi halt meg, és nehézkessé vált az utánpótlás. Ma már ennél többről van szó. A hadseregekben igyekeznek jobbá tenni a nők arányát. Megjelenésük a harcoló egységekben egyre inkább az egyenjogúság szimbólumává kezd válni. Bár még sokak szerint a katonaság férfidolog, ez egyre kevésbé állítja meg a nőket abban, hogy saját országukban akár elsőként is, de szolgálatba lépjenek.

(Folytatjuk)

Hozzászólások

@

Küldés