Kislányunk puszija

Nagy Csivre Katalin  2015.4.9. 2:09

Kivételes kegyelmi állapot, ha hagyományos egységként a család férfi és nő tagja egy szövetségben egymás támaszai is.

Hősnőnk reggel 6-kor zárja az ajtót maga mögött. Nem, a késést nem tolerálja senki, a munkahely szigorú dogmái és rendszabályai kötnek. Halkan és óvatosan surran ki, mert a család többi tagja még békésen alszik. Az ajtóban a zár ugyanúgy kattan, mint tegnap, tegnapelőtt... Az autókulcs a jobb zsebben, szokás szerint. A táska ma sem könnyebb, a szomszéd fagyos, mogorva és álmos arcán ugyanaz a tekintet. Mindig, minden ugyanaz. Ugyanaz, mint tegnap, mint tegnapelőtt és azelőtt. A munkahelyre az út alig egyórás autózás. Rohanó gondolatáradat özönli el vezetés közben: a a napi tennivalók.


Telnek az órák, a napi rutin. Irodai papírhalom, intéznivalók, túlóra, telefonok, délutáni szülőértekezlet és bevásárlás. Már este hét elmúlt, amikor hazaérkezik, késve és fáradtan. A család már itthon várja. Család? Apuka túlórázik. Ismét. A gyorsan kézre kerített aktuális dada, Hanna, a hároméves, és Lilla, a nyolcéves fogadja. A gyerekek anyjuk ölelő karjaiba rohannak, amint belép az ajtón. Egy pillanatra megáll az idő. Főhősnőnknek ez átmeneti gyógyszerként hat, kis időre elfelejti, milyen fáradt, kimerült, napok, hetek óta módszeresen kifacsart és erejét vesztett.
– Anya itt egy puszi, tessék, a reggeli puszid, mert nagyon szeretlek – s nagyot cuppant a lány, miközben ölelő karok fonják körbe az anyuka nyakát.
Főhősnőnk megtorpan. Este nyolc óra. Este kapja a reggeli puszit kislányától?! Hasztalan iparkodik eltitkolni megdöbbenését. Hiszen hamarosan takarodó, itt az esti puszi ideje!

Valóban így van jól? Valóban ezt akarjuk? Főhősnők, hősnők édesanyák, anyák! A kislányunk mondata ott cseng a fülünkben. Az enyémben, tiédben, övében. Anyák! Meghalljuk? Gondolom, nem vagyok egyedül azzal a véleménnyel, hogy ez nem egy kivételes eset. Főhősünk mai, civilizált, értelmiségi nő.

Kevesen vannak, akik leveszik a terhet, vagy annak csak egy részét is az anyákról, akik százféle szerepet játszanak akár egyetlen nap. Ha a nő megannyi szerepei közül az anyáé a főszerep, főleg akkor, mikor ez a csodás, áldozatos és szeretetteljes feladat kér hangot –bizony nagy nehézségek szakadnak rá. Mert jelen korunk társadalmi berendezkedése pont ezt nem támogatja. Nincsenek hagyományos nagycsaládok, a generációk szétszakadtak, és az anya éppoly pluszfeladatokat kapott örökségül, mint annak idején a keresztmama, a nagyi, a dédi jussa volt. Még alig múlt hathónapos a kicsi, máris kénytelen visszarohanni a munkahelyére (jobb esetben, ha van hova) – miért is? Tízből hét nő a havi fizetésért, kényszerből, kötelességből, három nőt a hivatástudat szólít. Tíz nőből kilenc autót vezet, hét összeállítja a konyhakredencet, hét lenyírja a füvet, miután lepermetezte az almafákat, három megjavítja a porszívót. Tíz nőből négy egyedül neveli gyermekét, vagy gyermekeit.

Kivételes kegyelmi állapot, ha hagyományos egységként a család férfi és nő tagja egyben egymás támaszai is. De ha ez nincs így, honnan vegyen erőt, energiát kitartást és hogy álljon helyt kifogástalanul a sok szerepben, amit ráoszt az élet? Hogy vállaljon ennyit? Ki segít? Ki a mankó a nők-anyák többségének, hogy a hétköznap kemény restanciái könnyebben vihetőek legyenek, s a sok szereposztás közül, amiket kénytelen felvenni, nehogy valamelyikben is kudarcot valljon?

Nő, anya, háziasszony, barátnő, szerető, kegyelmes nővér, pedagógus, és százkezű szolgálat, naprakész ügyelet, rendszeres szervezettség, összhang egyetlen vezérszóra.

Lilla megkapta a puszit, ami nem maradhat el.
Néha bizony, le kell vetni karórát, hogy legyen időnk.

Az életben nagy titkok és nagy csodák után kutatunk. Végtelenre állított tekintettel a messzeségbe bambulva, áhítattal vadásszuk a nagy csodákat és a káprázatot, miközben az egész közel van hozzánk. Olyan közel, hogy észre sem vesszük.

Hozzászólások

@

Küldés