Mentsük meg a – férjeinket!

Póda Erzsébet  2009.3.15. 14:14

A különböző tévé- és rádiócsatornák ellenőrizetlenül ontják magukból a butaságokat.

Hogy, hogy nem, a női műsorok az élenjárók ebben. A minap egy egészséges életmódról szóló rádiós műsorban például az hangzott el, hogy a férfiak hamarabb meghalnak, mint a nők. Ezzel semmi újat nem mondott nőtársam: a statisztikák ezt mutatják. Egyik okként viszont azt jelölte meg, hogy mi nők öljük meg a férfiakat azzal, hogy túl sok finomságot főzünk nekik... Azt hittem, már megint rosszul hallok, de tudtam, hogy nem, mert az utóbbi egy-két évben sorozatosan hallottam/láttam már ilyen és ehhez hasonló, egetrengető ostobaságokat a médiában. Sok az özvegyasszony, folytatta közvélemény-alkotó nőtársam, de hát ők tehetnek arról, hogy megözvegyültek, hiszen éltükben nem óvták-védték férjük egészségét. Bezzeg a finn nők! Már évekkel ezelőtt olyan transzparensekkel vonultak az utcára, melyekre az volt írva: Mentsük meg férjeinket! Állítólag meg is mentették őket, sokkal jobb náluk a helyzet özvegység-téren.

Ej-ej, mi nők! Újabb bűnünkről szerezhettem tudomást: halálra etetjük párunkat, ezért halnak korábban. Szívesen emeltem volna a telefont, hogy behívjak a szerkesztőségbe, s azonnal feltegyem a kérdést a bölcs asszonynak: de hát a feleség, meg a család többi tagja nem ugyanazt az ételt eszi? Nos, eléggé elítélhető módon nem tettem. Csak reménykedem abban, hogy néhány női hallgatónak eszébe jutott ugyanez.

A tévéműsorok sem kevésbé maradnak alul a bölcsességosztásban. Egy dramatizált bírósági tárgyalás tanúja lehettem a minap. A történet szerint a válókeresetet a férj adta be, mert felesége nem akar gyereket szülni, sőt csak a munkájának él: koreográfus egy színházban. Hát micsoda asszony az ilyen? A nő próbál védekezni: szereti a munkáját, a férjét is, a szexuális életet annál kevésbé – neki elegendő a havi egyszeri házasélet. És igaz, hogy tíz évvel idősebb a férjénél, de úgy érzi, elég erős és egészséges, ráér még a gyerekszüléssel. Tanúk jönnek pro és kontra. Végül a bíróság ítéletet hirdet: a fiatal házaspárt elválasztja egymástól. De a történet nem ér véget itt. A pátoszos hangú kommentátor még elmondja, hogy a nő nem sokkal a tárgyalás után sérülést szenvedett, melynek következményeként soha többé nem dolgozhat a szakmájában. Így most már teljesen egyedül maradt, se férje, se gyereke, se senkije, akivel megoszthatná az életét. Magányosan ülhet szép lakása közepén, de úgy kell neki, miért nem választotta a nőnek való életet: a családot, a gyerekszülést és -nevelést.

Újabb két „tanulságos” történet, rejtett utalásokkal arra, hogy a nők már megint (?) nem tudják, hol a helyük, nem viselkednek rendesen, nem élnek úgy, ahogy kellene.

Csak ajánlani tudom, hogy képzeljük el ugyanezt a két történetet fordított szereposztásban, és aztán gondolkodjunk el azon – valóban minden úgy van-e, ahogy ezt a médiában elénk tálalják?

Hozzászólások

@

Küldés