Miért nem szülünk?

Kabók Zita  2012.8.22. 5:03

Rossz beidegződéssé vált mára az elvárás, hogy minden párnak legyen gyereke.

Úgy hisszük, az az élet természetes rendje, hogy egy szerelmespárnak a családalapítás az egyetlen és végső célja.

Valljuk csak be, ha gyerektelen párral találkozunk, rosszallóan nézünk rájuk, és azt suttogjuk a hátuk mögött, hogy biztos valami „baj” húzódik meg a háttérben, ha mindenük megvan, mégsincs gyerekük.

Pedig, elismerjük vagy sem: mára már megváltoztak az értékrendek, és nem mindenki kíván beilleszkedni a beidegződött, ám elavult társadalmi normákba. Ahelyett, hogy megrökönyödnénk rajtuk, támogatnunk kellene őket, vagy legalábbis elismerni, hogy ők más utat választanak.

Hazánkban még mindig nem tudjuk elfogadni a másságot úgy, mint a nyugat-európai országokban. Külföldön ma már senkinek sem szúr szemet, ha valaki egy nő nem megy férjhez, és úgy szül gyereket. Vagy a pár összeházasodik, de nincs gyereke, vagy van gyereke, de mégis örökbe fogad még egyet. Kényelem, önzőség, vagy egy új életstílus? Vajon miért döntenek egyre többen a családalapítás ellen?

Szemügyre vettem pár ismerősömet.

Nick kollégám már az ötvenese felé tart, több mint harminc éve él a barátnőjével. Eszébe sincs megházasodni vagy gyereket vállalni! Boldogan él a párjával. Vitorlázik, hegyet mászik, és extrém sportokat űz. Teljesen megfelel neki ez az életstílus. Drága sportfelszereléseket vásárol, biciklijét karban tartja, és semmilyen hiányérzete nincs csak azért, mert nincs gyereke.

Sri-lankai kolléganőm, Vijay, aki szigorú normák között nevelkedett, már betöltötte a harmincötödik életévét, és mégis egyedül él. Munkája kapcsán sokat utazik, édesanyjának naponta telefonál. Más családjáról szeretettel beszél, miközben ő boldogan él szingliként. Nem is tervezi a férjhezmenést.

Anna harminckét éves, élettársa idősebb, már két felnőtt gyereke van. Anna sikeres menedzser, párja igazgató egy cégnél. Nem foglalkozik család kérdésével, élvezi a munkáját, és az élettársa által nyújtott anyagi szabadságot. Komoly viselkedése miatt ő is idősebbnek tűnik a koránál. Nem akar gyereket, mondja, nem érzi magát hivatottnak az anyaságra. Más gyerekeit szereti, de ő nem szeretne egyet sem, ő így elégedett.

Péter barátom is túl van már az ötvenen. Kéthavonta külföldre utazik, a hétvégeket sem tölti otthon a tévé előtt. Síel, túrázik, szörfözik, vagy éppen helikopterre ül. Imádja az unokaöccseit. A feleségével viszont nem vágynak közös gyerekre. Korai nyugdíjba vonulást tervez, hogy aztán teljesen a hobbijának élhessen.

Mary lassan, de biztosan halad a harminc felé, együtt él a barátjával egy bérelt lakásban. Nem beszél gyerekről, sem házasságról. Szabadidejében fesztiválokra, felfedező utakra jár, és rengeteget olvas. – Még nem komolyodtam meg annyira, hogy a családalapítást tervezzem. Talán soha nem is fogom – mondja.

Egy nyugdíjas tanárnő ismerősöm szinte egész életében egyedül élt a kutyájával, akinek persze a mindent jelentette számára. Minden energiáját az állatok védelmére és támogatására szánta. – Nem találtam meg az igazit – mondta nekem egyszer. – Tanérként sok gyermekem volt, így sosem éreztem a család hiányát.

Úgy veszem észre, aki gyerek nélküli vagy szingli életet él, a hobbijával vagy a munkájával tölti ki szabadidejét. Aktívan él, tanul, sportol, karriert épít, vagy éppen a párjával tölti minden percét. Nem látok ebben semmi rosszat. Sőt, talán azok, akik bűntudatukban egy percet sincsenek távol a családjuktól, tanulhatnának, meríthetnének az ilyen emberek életéből. Hiszen az nem önzőség, ha nem vállalkoznak arra, amire nem érzik magukat hivatottnak. Sokszor az ilyen emberek boldogabbak, mint a családosok, mert azzal foglalkoznak, ami számukra örömet okoz, kizárólagosan tudnak fókuszálni a céljaikra.

Mindenkinek jogában áll eldönteni, mire fordítja, mivel tölti az életét. Hiszen mások utánzásából nem sokan leszünk boldogok, saját álmaink követésével azonban annál inkább.

Hozzászólások

@

Küldés