Ne hagyjuk, hogy megtörténjen!


Közlemény  2014.9.29. 3:27

A gyermekbántalmazás, az erőszak, az emberkereskedelem, a prostitúció és a reménytelenség ördögi köre.

A gyermekbántalmazás, az erőszak, az emberkereskedelem, a prostitúció és a reménytelenség ördögi körét mutatja be az ERGO Európai Regionális Szervezet megbízásából készült figyelem felhívó rövidfilm, amit hétfőn a Rákospalotai Leánynevelő Intézetben mutattak be a sajtó munkatársainak.

A kifejezetten felnőtteknek készült spot, melynek célja a társadalom érzékenyítése, a két éve zajló „Nyitott szemmel az ifjúság védelmében” nevű projekt részeként készült. A rövidfilm felhívja a figyelmet arra, hogy a gyermekbántalmazás milyen következményekkel járhat. Az áldozat ördögi körbe kerül, melyet nagyon nehéz megszakítani, kikerülni belőle. Szükség van a nyitott szemű és szívű családtagokra, szomszédokra, pedagógusokra, védőnőkre, orvosokra, lelkészekre, akik segítenek kikerülni ebből a borzalomból. Fontos, hogy ne maradjon feltáratlanul, kivizsgálatlanul, rejtve gyermekek, fiatalok bántalmazása. „Ha nem csukott szemmel megyünk el a problémák mellett, hanem teszünk valamit, akkor elkezdődhet a gyógyulás”- mondta el a sajtóbemutatón Ékes Ilona, az ERGO elnöke, aki kiemelte, hogy sok esetben a bántalmazók is olyan bántalmazottként kezdték, akik nem kaptak segítséget.

Az ERGO TÁMOP által támogatott projektjével, melyben partnerként egy budapesti iskola, egy javítóintézet és speciális gyermekotthon, valamint a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) is részt vesz, sokat tesznek a szemek felnyitásáért. Az általuk szervezett programok egy része kifejezetten a gyermekeknek szól, mint például az „Értékes vagy” címet viselő nyári táborozás, vagy a Leánynevelő Intézet növendékeinek találkozása Caramellel. A gyermekekkel foglalkozó, a gyermekprostitúcióval találkozó szakemberek számára konferenciát szerveztek, melynek célja, hogy ne csak a mintaprojektet megvalósító szervezetek, de a továbbképzett szakemberek is hosszú távon, országszerte tudják alkalmazni és terjeszteni a projekt eredményeit. A gyermekprostitúcióban érintett gyermek nem elkövető, hanem áldozat

Ékes Ilona évek óta küzd a gyermekprostitúció visszaszorításáért, 2010-ben a belügyminiszterrel folytatott levelezése kapcsán ombudsman-i vizsgálat indult. „Hazánkban az általános közfelfogás gyermeknek a 14 év alatti fiatalkorút tekinti. Így – e szerint a vélekedés szerint – gyermekprostitúció legfeljebb csak néhány kirívó esetben fordulhat elő, elsősorban a társadalom szegényebb, leszakadó rétegeiben. Ezzel szemben az ENSZ Gyermekjogi Egyezménye alapján gyermeknek kell tekinteni minden 18 éven aluli fiatalt, így azok a fiatalok, akik ezen életkoruk előtt prostituálódnak, a gyermekprostitúció áldozatai” - olvashatjuk többek között az ombudsman 2011-es jelentésében.


A segítségnyújtás fontosságát emelte ki Simonné Dr. Berta Krisztina európai uniós és nemzetközi helyettes államtitkár, aki az emberkereskedelem elleni nemzeti koordinátorként is tevékenykedik. Az államtitkár elmondta, hogy bár a közelmúlt jogszabályi változásai előrelépést jelentenek a kizsákmányolás elleni harcban, ez mégis kevés az áldozatoknak, akiknek valódi, mentális és fizikai segítségre van szükségük az adott helyzetből való kilépéshez, egy új életút kialakításához. Simonné Dr. Berta Krisztina elmondta, hogy korábban az áldozatok helyzetét az is gyakran megnehezítette, hogy a hatóságok, melyekhez segítségért fordultak, nem megfelelően viszonyultak hozzájuk és a problémájukhoz. „Ma a rendőrség, az ügyészség és a bíróság másképp áll a bántalmazottakhoz, mint öt éve. E mögött sok munka, tréning, a bántalmazottakkal foglalkozók érzékenyítését célzó folyamat áll. Lassú és kitartó munkával lehet előrejutni, minden kis lépés fontos” – fejtette ki az államtitkár, hangsúlyozva, hogy ezen a területen elengedhetetlen a civil szféra és az állam együttműködése.

Nem csak kitalálta a gyerek...



„Társadalmi szintű elfojtás alatt volt ez a téma – kezdte beszédét Kugler Gyöngyi, pszichológus és igazságügyi szakértő, aki egy évtizede foglalkozik szexuális abúzust elszenvedett gyermekekkel. „Az érintett gyermekek nagy része óvodáskorú, és a bűncselekmény a családon belül történik, gyakran titokban, játéknak álcázva, „a szeretet jegyében”, ami sokszorosan megnehezíti a probléma észlelését – folytatta a szakértő, hozzátéve, hogy emiatt sajnos kevesen kapnak megfelelő segítséget egy ilyen trauma feldolgozásához. Kugler Gyöngyi kulcsfontosságúnak tartja a megelőzést, az óvodás korú gyermekek saját szintjükön történő felvilágosítását, és a szülők tájékoztatását arról, miként védjék meg gyermekeiket egy ilyen helyzettől, miről ismerhetik fel, ha gyermeküket szexuális atrocitás érte, és mit tegyenek ebben az esetben.

A bántalmazás ördögi köre

Az 1890-ben alapított Rákospalotai Javítóintézetben és speciális gyermekotthonban dolgozók napi munkájukban szembesülnek a gyermekkori bántalmazás következményeivel. „Mindig találkozunk olyan 12-18 éves lányokkal, akik történetének hátterében kisgyermekkori bántalmazás áll” – számolt be tapasztalataikról Dr. Hatvani Erzsébet, az intézet igazgató-helyettese, és kifejtette, hogy a bántalmazást elszenvedetteknél két gyakori forgatókönyv valósul meg, az illető vagy egész életében bántalmazott státuszban marad, vagy ő maga bántalmazóvá válik. Az igazgató-helyettes elmondta, hogy rengeteg eszközzel próbálnak segíteni a fiataloknak kikerülni a hátrányos helyzetből, számos program zajlik az intézetben, többek között a prostitúció és a bántalmazás megelőzése érdekében is. Az intézet egy szélesebb hálózatba csatlakozik, több non-profit szervezettel dolgozik együtt. Ilyen támogató többek között a Jelenlét Műhely Egyesület is, mely Láthatatlan Színházának speciális előadásával működik közre a projektben. A sajtótájékoztató meghívottjainak lehetőségük nyílt kipróbálni ezt a gyógyító módszert, részt venni a színészek által vezetett lelki zarándokúton, melynek céljai között az önismeret mélyítése és az önerők felébresztése szerepel.



Hozzászólások

@


A rovat további cikkei

Kényszer és ártalom

Tompa Orsolya

A nők elleni erőszak évek óta beszédtéma. Mindig hallhatunk, olvashatunk róla, láthatunk sokkoló videókat, amelyek a témáról szólnak. Kis házi felmérésünk a témáról.

2017.11.25.    5


A marionett bábuk

Oriskó Renáta

A marionett bábuk nap, mint nap magukra csatolják a láthatatlan zsinórokat, hogy mások kedvükre rángathassák őket.

2017.7.24.    13


A szépség ezer arca

Oriskó Renáta

A világ állandóan változik, mindig más a követendő példa, mások az aktuális trendek.

2017.6.1.    14


Foltok

Póda Erzsébet

Ül a számítógép mögött.

2017.4.26.    9


Magzatvíz

Póda Erzsébet

A magzatvíz vizsgálat – meg ami mögötte van és lehet...

2017.4.24.  1    31


Mindenki függ?

Oriskó Renáta

Ragaszkodás, hozzászokás, nem bírom nélküle állapot, függőség... Azt jelenti, rabjai vagyunk valaminek.

2017.3.24.    21


Megegyezés

Póda Erzsébet

Avagy a női lélek minden anyagiak felett.

2017.3.14.    11


Nellie Bly

Busai Hajnalka Lilla

Azaz eredeti nevén Elizabeth Jane Cochran volt az első női oknyomozó újságíró. A leghíresebb Viktória-korabeli nő, tíz napig élt beépülve egy akkori tébolydában.

2017.3.6.    24


Átlagos lányok

Póda Erzsébet

Úgy vagyunk szépek, ahogyan természetesen vagyunk.

2017.2.8.    18


Figyelem, bérszakadék!

Kabók Zita

A franciaországi nők idén úgy döntöttek, felhívják a figyelmet egy időpontra, egy fontos témára.

2016.11.17.    6


Eltévedt feminizmus

Póda Erzsébet

Egy ideje mélyen hallgatnak a feminista mozgalmak képviselői. Ma már nem feszülnek olyan vehemensen egy-egy női témának, mint mondjuk másfél évvel ezelőtt.

2016.10.17.  16    14


Komfortzónában

Molnár Andrea

Mi, emberek, folyton önigazolást keresünk.

2016.9.21.    18