Nő-anya-szolga?

Maceková Johanka  2007.6.26. 7:44

A felszínen maradva nem látunk semmit. Kívülre minden szépnek tűnik.

Elég azonban egy kicsit elbeszélgetni a nőkkel az életükről és megtapasztaljuk, milyen igazságtalan a társadalom velük szemben. Ők érzik ezt. Érzik, hiszen ha csak egy egyszerű hibát követnek el, nevetségessé teszik őket, ha viszont ugyanezt egy férfi követi el, az mindjárt másként (magasabb szinten) értékelik. Látják a hibákat, melyeket fiatalkorukban követtek el, amikor még azt gondolták, mindent meg kell tenni a családért. Amikor többet tettek, mint társuk, férjük. És azt mondják a lányaiknak: soha ne kövessétek el azt a hibát, amit én elkövettem! Soha! Soha! Soha! De a lányaik ezt nem mindig értik meg. Néha bizony nagyon nehéz megérteni az édesanyánkat, akinek másak a tapasztalatai, más a véleménye az életről...

A cseh rendezőnő, Helena Třeštíková, dokumentumfilm-sorozatot forgatott néhány házaspárról, az esküvőjüktől és az eltelt húsz évről. Két részt láttam a sorozatból. Mindkét részben sok közös vonást fedeztem fel. A férjek a hobbijuknak hódoltak, építették a karrierjüket, megvalósították álmaikat. És a nők? Otthon voltak a gyerekekkel. És amikor a gyerekek felnőttek, a férjek elváltak a feleségüktől, és folyatták a már jól menő karrierjük és életük továbbépítését.

A legkülönösebb az volt, hogy az emberi pszichika vagy az élet valami furcsa, megmagyarázhatatlan működése folytán ezek az apák, ezek a maximálisan önző szülők, akik a gyerekeikkel szinte soha nem törődtek, a gyerekeik szemében a jobban megbecsült, jobban kedvelt szülővé váltak. A gyerekek, mintha nem vették volna figyelembe, hogy egész gyermekkoruk folyamán az apjuk nem törődött, nem foglalkozott velük, vagy mintha mindezt normálisnak vélnék, és nem hibaként tartanák számon. Úgy gondolom, és talán sokan egyetértenek velem azok közül, akik a sorozatot megnézték, hogy ez mérhetetlen igazságtalanság az anyákkal szemben. És ami a legszomorúbb: maguk a nők, anyák sem tudják, vagy nem akarják szavakban kifejezni ezt az igazságtalanságot.

Pár héttel ezelőtt, az Anyák napja kapcsán hallottam a következő köszönetet: köszönjük nektek édesanyák, hogy áldozatot hoztatok értünk. Számomra ez úgy hangzott, mint egy gúnyos nevetés, mintha kinevetnék az anyákat. Kinevetnék az anyákat, akik otthon voltak a gyermekeikkel, míg azok nem kezdtek el iskolába járni, és most minimálbérért dolgoznak, és a mindennapi megélhetésért küzdenek. Kinevetnék a nőket, akik annak ellenére, hogy házasságban éltek, mégis mindenre egyedül voltak, és míg mindenről ők gondoskodtak, s férjeik, szinte szó szerint a feleségük vállán át jutottak jobb pozícióba.

Szerintem mindazért, amiért a nők keservesen megdolgoztak, mindazért, amit feláldoztak, mindazért, amit életükben mások: a család, a gyerekek, a férj miatt elszalasztottak, egy egyszerű köszönöm kevesebb, mint kevés.

Fordította: Póda Erzsébet

Hozzászólások

@

Küldés