Nők, akik férfiként éltek (3)


Halász Kata  2010.8.1. 4:28

Manapság egyre ritkábban tapasztalunk megrökönyödést olyan nőket illetően, akik férfiként érzik jól magukat a bőrükben, és fordítva.

James Gray

1723-ban született, Worcester-ben (Anglia). Eredeti neve Hannah Snell volt. Kislánykorában szeretett katonásdit játszani, de egyébként teljesen hétköznapi gyerekként élte mindennapjait.
1744-ben hozzáment James Summs-hoz, majd két évvel később megszületett kislányuk, aki sajnos egy éven belül meghalt, férje pedig hamarosan elhagyta őt. Hannah sógorától, James Gray-től (akinek később kölcsönvette a nevét) elcsente pár ruháját, hogy férfiként kiadva magát megkeresse férjét, akiről kiderítette, hogy gyilkosság elkövetése miatt kivégezték. Ezután Hannah Portsmouth-ba utazott, ahol csatlakozott a Királyi Tengerészethez. Nem tudni, hogyan sikerült eltitkolnia valódi nemét, hiszen a csaták alkalmával többször is megsérült, egyszer az ágyékán.
1750-ben, amikor egysége visszatért Angliába, tengerésztársai előtt lebukott. Hannah az újságoknak elmesélte igaz történetét, majd kérvényt nyújtott be, hogy megkapja a katonáknak járó nyugdíjat, amit meglepő módon engedélyeztek, ezzel hivatalosan is elismerve katonai szolgálatát.
Később egy kocsmát nyitott „The Female Warrior” (nyersfordításban: a női harcos) névvel. Másodjára is megházasodott és született két gyereke. 1792-ben halt meg.

Peter Hagberg

Petter Hagberg valódi neve Brita Nilsdotter volt, aki 1756-ban Svédországban született. 1785-ben férjhez ment a katona Anders Peter Hagberghez, akit nemsokára behívták, hogy harcoljon az orosz-svéd háborúban (1788-1790).
Mivel Brita sokáig semmilyen hírt nem kapott férjéről, elhatározta, hogy férfinak adja ki magát és beállt a hadseregbe. Férjét véletlenül találta meg: amikor a parancsnok magához szólította Hagberget, Brita és a férje is jelentkeztek. A nő tengerészként részt vett a svenskundi és a vyborgi csatákban és mindvégig sikerült eltitkolnia valódi nemét. Később, amikor a Björkö Sundnál vívott csatában megsérült és heves tiltakozása ellenére ellátták, kiderült, hogy nem férfi.
Ugyan a svéd történelemben nem Brita volt az egyetlen nő, aki katonaként harcolt a hadseregben, de ő volt az egyedüli, aki nyugdíjat, és bátorságáért cserébe kitüntetést is kapott, valamint addig szokatlan módon megszerezte az élelmiszerkereskedelmi jogosítványt.

(Folytatjuk)

Írásunk a www.listverese.com cikke alapján készült.



Hozzászólások

@


Kapcsolódó cikkek

Nők, akik férfiként éltek (5)

Halász Kata

A sorozat befejező része.

2010.10.4.  1   


Nők, akik férfiként éltek (4)

Halász Kata

Manapság egyre ritkábban tapasztalunk megrökönyödést olyan nőket illetően, akik férfiként érzik jól magukat a bőrükben, és fordítva.

2010.9.11.    3


Nők, akik férfiként éltek (2)

Halász Kata

Manapság egyre ritkábban tapasztalunk megrökönyödést olyan nőket illetően, akik férfiként érzik jól magukat a bőrükben, és fordítva.

2010.7.11.   


Nők, akik férfiként éltek (1)

Halász Kata

Manapság egyre ritkábban tapasztalunk megrökönyödést olyan nőket illetően, akik férfiként érzik jól magukat a bőrükben, és fordítva.

2010.6.2.    4

A rovat további cikkei

Viperafészkek

Póda Erzsébet

Nők – ezerfélék. A közvélemény nincs túl jó véleménnyel róluk, és ők sem egymásról.

2024.1.24.    25


Nők a kutatásban és az IT területein

PR-cikk

A nemek közti egyensúly hiánya továbbra is kiemelt probléma a kutatási és az IT területeken. Sajnos mai napig tény, hogy mind globálisan, mind országonként vizsgálva a nők jelentősen alulreprezentáltak ezekben a szektorokban.

2024.1.14.   


A világ legjobban fizetett női sportolói

PR-cikk

A sport óriási pénz- és szórakozási forma világszerte, bár a nemek között még a 21. században is hatalmas szakadékok vannak.

2023.4.2.   


Valentin-napi nagy Ő lista

Busai Hajnalka Lilla

Talán meg kellene tanulnunk elfelejtkezni a női magazinok által belénk sulykolt módszerekről...

2023.2.12.    9


Nincs felmentés

Jády Mónika

A szexuális zaklatásra vagy erőszakra soha nincs és nem is lehet semmilyen mentség, semmilyen felmentés!

2022.4.2.    11


Holtomiglan-holtodiglan

Faar Ida

A bűnügyi hírekben sajnálatos módon mindennapossá vált a családi tragédiák sora.

2022.3.25.   


Női kategóriáink

Póda Erzsébet

Nők: férjezettek, elváltak, szinglik, újraházasodtak, gyermektelenek, sokgyermekesek.

2021.2.26.    26


Egyedül

Póda Erzsébet

Nemrég egy idézet indult körútjára a közösségi oldalon: „Ha összebarátkozol saját magaddal, sosem leszel egyedül.”

2020.10.17.    17