Pénz és papucsférjek


Kabók Zita  2010.8.24. 13:00

Tényleg papucsférj lesz a férfiból, ha a felesége többet keres? Ezen gondolkodtam a minap.

Manapság a nők többsége ma már nem elégszik meg a konyhapult mögötti birodalommal, és a családja mellett a jól menő munkahelyét sem hajlandó feladni. Sőt egyre több párkapcsolatban fordul elő, hogy a feleség vagy a barátnő több pénzt visz haza, mint a férfi.

Ilyenkor persze sok férj hiszi azt, hogy a „gazdagabb” feleség lenézően érez velük szemben, ő képzeli magát a ház urának, és a saját pénzét mindig igyekszik befektetni, úgy, hogy abból a férjnek ne jusson.

Egyesek szerint, ha a férj kevesebbet keres, akkor a párnak el kell válnia, mert a férfi nem érdemli meg a családfenntartó szerepét. A férfi legális kötelessége, hogy eltartsa a családot, és hogy a családi bankszámlát gyarapítsa. Olvastam egy olyan feleségről is, aki elfogadta a számára fontos és előnyös előléptetést, így a férje maradt otthon a gyerekekkel és ügyelt a háztartásra. Mindketten imádták a szerepüket és teljes megértésben éltek. Bizonyára vannak olyan párok is, ahol ez teljesen természetesen működik, ahol elfogadják, hogy a nő a fő családfenntartó. Sajnos azonban ilyen kapcsolatot még nem láttam a valóságban, de biztosan létezik...

A környezetemben figyelemmel kísértem több olyan párt is, ahol a feleségek többet keresnek, mint a férjeik és bizony ezeket a kapcsolatokat nem mindig láttam harmonikusnak, kiegyensúlyozottnak.

Legújabb kollégám, Rob, öt éve él a barátnőjével, aki akkor még csak pénzügyi tanácsadó volt. Robnak akkoriban nagyon jól állt a szénája, a magas lelépőből autót, új házat vett. Azonban pár év alatt fordult a kocka: barátnője mára már az igazgatói székbe tornázta fel magát, öt percre dolgozik az otthonuktól, kötetlen munkaidővel, dupla annyi szabadsággal, mint Rob, és legalább háromszor annyi fizetéssel. Nem beszélve a bónuszokról, az elismerésekről, fényűző üzleti vacsorákról. Rob sokszor feszeng, ha viccelődve megemlítik neki, hogy ő az eltartott. Mentegetőzik, hogy pár éve, mikor megismerkedtek, még teljesen más volt az anyagi felállás. Mintha ez számítana. Pár hétig minden reggel idegesen jött dolgozni, mígnem elpanaszolta, hogy a barátnőjével nézeteltéréseik támadtak az anyagiakon. Barátnője ugyanis egy méregdrága sportautót nézett ki magának, míg Robnak a barátnő öreg autója jutott volna, ami ráadásul még a nevén sincs. Elég furcsa, hogy engedélyt kell kérnie, ha a szép, új autóval szeretne munkába jönni. Rob hónapok óta altatót szed, mert alvászavarai vannak. (Megjegyzem, fordított helyzetben, ugye, nem szednek altatót a feleségek, hanem szó nélkül elfogadják a helyzetet – és ők járnak a férj megunt autójával.)

Volt főnökömnél is ugyanez volt a helyzet. A felesége drágább autóval járt, kevesebb napot dolgozott, mint ő, mégis sokkal többet keresett. Paul minden pénteken rossz hangulatban volt, mert nem bírta elviselni, hogy a feleségének egy extra pihenőnap jár, ugyanis ő péntekenként már nem dolgozott. Ebédidőben szoktak találkozni egymással, és Paul egész délután mindenkivel ideges volt, amiért neki a napsütéses időben az irodában kell szenvednie, míg felesége csavarog. Már többször kérvényezte, hogy pénteken ne dolgozzon, az engedélyt azonban még mindig nem adták meg neki. Viszont reggel már hétkor bemegy dolgozni, hogy délután minél hamarabb kerüljön haza.

Mark felesége asszisztens egy szemorvos mellett. Bár Marknak is jó munkahelye van, a feleség bankszámlája mégis jobban dagad. A nő ki is használja a helyzetet, a gyerekneveléstől kezdve a szabadidőprogramokon keresztül mindenről ő dönt. Marknak szigorú előírásokat kell betartania: például már a menedzsere is tudja, hogyha tovább kell dolgoznia, először a feleségétől kell engedélyt kérnie Marknak. A közös naptárukba időben be kell jegyeznie, ha a kollégákkal közös programot tervez, különben a feleség nem engedélyezi a „kimenőt”. Az én legutóbbi munkahelyi búcsúpartimon is ezért nem tudott részt venni. Elfelejtett szólni, és mire eszébe jutott, a felesége azt mondta, hogy nem mehet, mert ilyet az utolsó pillanatban nem jelenthet be. A karácsonyi partin annyira bepánikolt, hogy elkési a felesége által kiszabott utolsó vonatot (mert a taxi ugye tilos, mert drága), hogy eszeveszetten sprintelt a vasútállomásra, nehogy elkésse. Aztán kiderült: csak az órája sietett... Minden nap telefonon megbeszélik, hogy Marknak mit kell főznie, és milyen alapanyagokat kell beszereznie a szupermarketból hazafelé. Néha az ebédidőben kell az akciós, gazdaságos kiszerelésű mosószerért és öblítőért elszaladnia, mert a felesége a családi költségvetést is szigorúan figyeli. Mark nem vásárolhat magának drága szendvicset, csak az otthon elkészített engedélyezett. Az édességet is nagyobb adagokban vásárolják, melyből a férfi fél zacskóval vihet a munkahelyére. Nyilvánvaló, hogy felesége rövid pórázon tartja, és Mark nem is titkolja, sőt elég sokat viccelődünk vele. Ő csak azt hajtogatja, neki így kényelmes az élete és éppen ezért megfelelő számára.

Andy tíz évig volt együtt a feleségével, Annával. Egyetemre jártak, ott ismerkedtek meg. Mindketten szegény diákok voltak. Később aztán a feleség sokkal jobb munkát talált. Részt vett egy kutatóprogramban, így több pénzt is keresett. Neki sportautója volt, Andynek „jutott” a családi autó. Anna mindenből drágát akart, mert megengedhette magának, amíg Andy csak nagy nehezen tudta fizetni a közös ház kölcsönrészleteit. Mindenkit megdöbbentett, mikor bejelentették, hogy válnak. Váláskor Anna viszont szépen szétírta az ő általa vásárolt drágább tárgyakat – Andy persze mindenbe belement a béke kedvéért. Azóta már valószínűleg ő keres jobban, mert előléptették, a volt feleség pedig talált magának egy dúsgazdag bártulajdonost.

Helen, a marketing menedzserünk már túl volt a harmincon és egy hosszú kapcsolaton, miután nehezen talált magának komoly barátot. Valószínűleg erős személyisége, nagyszerű karrierje taszította el tőle a férfiakat. Mígnem ráakadt a huszonéves Johnra, akinek szegénynek még autója sem volt, nemhogy virágzó karrierje. Helen azonban felkarolta és a saját házába vitte, mert a fiú még a szüleinél lakott. Egy év után aztán Helen sírva telefonált az irodába, hogy a sípálya tetején John megkérte a kezét. Azóta is áradozik a virágzó kapcsolatáról és már esküvőt, családot tervez...

Miért probléma az, ha a nő többet keres? A férfiak többsége még ma is elvárja a nőktől, hogy a családi tűzhelyet őrizzék, vagy kevesebbet keressenek. Szerintük a férj feladata, hogy anyagilag gondoskodjon a családról. Amennyiben ez megfordul, a férfi nem találja a helyét, és feleslegesnek, kiszolgáltatottnak érzi magát. Legfőbb ideje hát, hogy megszabaduljunk ettől a mélyen belénk vésődött, ám elavult ideológiától!

Hiszen egy kapcsolat akkor harmonikus, ha mind a nő, mind a férfi nemcsak a családban, a ház falai mögött szerez elismerést (bár vannak olyanok, akik a férjük miatt még ott sem…), hanem ugyanúgy az élet más területén is érvényesülnek. Ez pedig – ha tetszik a férfiaknak, ha nem – a feleség magasabb fizetési számláját is könnyen maga után vonhatja, felborítva a belénk rögződött, már nem éppen aktuális családi ideálképet.



Hozzászólások

@


A rovat további cikkei

A marionett bábuk

Oriskó Renáta

A marionett bábuk nap, mint nap magukra csatolják a láthatatlan zsinórokat, hogy mások kedvükre rángathassák őket.

2017.7.24.    13


A szépség ezer arca

Oriskó Renáta

A világ állandóan változik, mindig más a követendő példa, mások az aktuális trendek.

2017.6.1.    14


Foltok

Póda Erzsébet

Ül a számítógép mögött.

2017.4.26.    9


Magzatvíz

Póda Erzsébet

A magzatvíz vizsgálat – meg ami mögötte van és lehet...

2017.4.24.  1    31


Mindenki függ?

Oriskó Renáta

Ragaszkodás, hozzászokás, nem bírom nélküle állapot, függőség... Azt jelenti, rabjai vagyunk valaminek.

2017.3.24.    21


Megegyezés

Póda Erzsébet

Avagy a női lélek minden anyagiak felett.

2017.3.14.    11


Nellie Bly

Busai Hajnalka Lilla

Azaz eredeti nevén Elizabeth Jane Cochran volt az első női oknyomozó újságíró. A leghíresebb Viktória-korabeli nő, tíz napig élt beépülve egy akkori tébolydában.

2017.3.6.    24


Kényszer és ártalom

Tompa Orsolya

A nők elleni erőszak évek óta beszédtéma. Mindig hallhatunk, olvashatunk róla, láthatunk sokkoló videókat, amelyek a témáról szólnak. Kis házi felmérésünk a témáról.

2017.2.27.    4


Átlagos lányok

Póda Erzsébet

Úgy vagyunk szépek, ahogyan természetesen vagyunk.

2017.2.8.    18


Figyelem, bérszakadék!

Kabók Zita

A franciaországi nők idén úgy döntöttek, felhívják a figyelmet egy időpontra, egy fontos témára.

2016.11.17.    6


Eltévedt feminizmus

Póda Erzsébet

Egy ideje mélyen hallgatnak a feminista mozgalmak képviselői. Ma már nem feszülnek olyan vehemensen egy-egy női témának, mint mondjuk másfél évvel ezelőtt.

2016.10.17.  16    14


Komfortzónában

Molnár Andrea

Mi, emberek, folyton önigazolást keresünk.

2016.9.21.    18