Prosti

Póda Erzsébet  2011.4.15. 5:52

A hosszú kocsisor csak lépésben halad. Valahol megállt a forgalom.

A jelzőlámpa még messze van, nem tudni, mi okozza a dugót. Az út mellett prostituáltak sétálgatnak, a táj állandó szereplői. Itt vannak tavasszal és ősszel, nyáron és télen. Csak a ruházatuk változik, az se mindig. Van, aki hóban is miniszoknyában, vékony kabátkában álldogál, van, aki magas nyakú pulcsiban kínálja magát nagy hőségben is.

A kanyarig poroszkálunk, s akkor valami megzavarja a szokott képet.

Az út szélén két építkezési munkás áll: kezüket csípőre téve bámulnak előre. Kicsit arrébb egy örömlány rugdossa cipőjével a fűcsomót. Megint arrébb egy fiatal nő kuporog a földön, kezét arca elé tartva védekezik. Fölötte egy vézna, görbe lábú, csúnya arcú, sötét képű, ápolatlan férfi ordít magából kikelve. Egyik kezével a nő haját tépi, másikkal annak fejét üti.

Ebben a pillanatban a kocsisor meglódul.

Annyit látok még a visszapillantóban, hogy a férfi teljes erőből, őrjöngve, rugdosni kezdi a fiatal nőt. Tépi a haját, üti az arcát meg ahol éri, és rúgja, egyre rúgja vastag bakancsával a derekát, hátát, mint egy vadállat. A nő már a földön fekszik, a porban, összehúzva magát olyan kicsire, amilyenre csak tudja. Mást nem tehet. Rózsaszín mintás blúza felcsúszik a hóna alá, farmerja fölött kibukkan a csípője, rajta a tetoválása. A férfi arca csúf, mint egy szörnyetegé. Csak ordít, üvölt és üt-rúg. A másik örömlány, arcát kezébe temetve elfordul. A két építőmunkás továbbra is mozdulatlanul nézi, mi történik. Pedig bármelyikük le tudná szerelni a tomboló szörnyeteget, hiszen a görbelábú, patkányképű férfi véznább, alacsonyabb még annál a nőnél is, akit éppen félholtra ver...

Az autósor haladni kezd, a kanyar s vele együtt az élő jelenet is eltűnik a visszapillantó tükörből. Mögöttem több autó is vadul dudálni kezd. Csak remélem, hogy valaki segítséget is hív...

A jelenet végét már nem látom. A kocsisor rendes sebességbe kapcsol, pár perc múlva már messzire járok a helyszíntől. Senki sem szállt ki az autóból, én sem. A történtek azonban napokig nem hagynak nyugodni. Bánt, miért nem szálltam ki és keltem a megvert nő védelmére. Lehet, hogy elbírtam volna azzal a vadállattal, hisz tanultam némi önvédelmet. Az is lehet, hogy nem úsztam volna meg verés nélkül én sem. De legalább megpróbáltam volna!

Sokan vannak, akik felháborodnak az út szélén álldogáló prostituáltak látványától. Vannak, akik kifejezetten utálják, megvetik vagy lenézik őket. A legtöbben haragszanak rájuk, s undorral ejtik ki a szájukon, hogy: prostik. Olyanokról is tudok, akik álszent módon más útvonalon haladnak, hogy a „gyerek ne lássa ezt az ocsmányságot – azokat a nőket”. Abba viszont kevesen gondolnak bele, miért állnak ott azok a szerencsétlen nők? Egyáltalán hogyan kerültek oda, és miért csinálják azt, amit? Vajon milyen kényszer vitte rá őket? Miért van ősidők óta kereslet a „szolgáltatásukra”? A legtöbbjük valószínűleg nem önszántából árulja magát az utak mellett. Nem tudok rájuk haragudni, inkább szánakozom a szerencsétleneken.

Hazafelé jövet nem kerülök dugóba. Az út mellett most is ott állnak a prostik, de nem látom köztük azt, aki a rózsaszínű blúzt viselte...

Hozzászólások

@

Küldés