V-day


Sajtóhír  2013.2.13. 13:13

Egymilliárd nő ébredése - tiltakozás a nők elleni erőszak ellen

A Női Érdek aktivistái és önkéntesei közreműködésével három eseményre kerül sor Budapesten 2013. február 14-én, 15.00 órakor a Mammut2-ben, 21.00 órától a Corvintetőn a közös táncban, este 20.00-tól a Pepita Oféliában az Érző lelkek című Eve Ensler kötet felolvasóestjén és az azt követő koncerten való részvétellel követelik a nők elleni erőszak felszámolását, az áldozatok megsegítését, és a hatékony törvényi fellépést.

„Egymilliárd nő bántalmazása gyalázat, egymilliárd nő tánca forradalom” üzeni Eve Ensler, amerikai írónő, aki 15 évvel ezelőtt indította el V-day mozgalmat.

A „One Billion Rising” kampány keretében a világ vezető művészei, Jane Fonda, Robert Redford, Charlize Theron mellett a nők és gyerekek elleni erőszak leküzdését célzó jogszabályok sokaságát alkotó Európai Unió vezető politikusai is ismételten kifejezték elkötelezettségüket a nők elleni erőszak minden formájának felszámolása mellett.

Herman Van Rompuy, az Európai Tanács elnöke üzenetében kiemelte, hogy az Európai Unió továbbra is kiáll az erőszak és a hátrányos megkülönböztetés ellen. „Olyan társadalom megteremtésén dolgozunk, amelyben a tisztelet és a szolidaritás alapvető közös törekvésünk. (...) Egy értékeken alapuló közösség vagyunk, ez teszi az Uniónkat olyan különlegessé.”

Viviane Reding, az Európai Bizottság alelnöke: „A nőknek nem lenne szabad erőszakot elszenvedniük pusztán azért, mert nők”. A nők elleni erőszak elfogadhatatlan emberi jogi jogsértés, „ezért a nők és a lányok testi és lelki integritása minden tagországunk számára alapelvként kell, hogy szolgáljon”. Videoüzenetében felhívta a figyelmet az áldozatok jogainak megismertetését és tudatosítását célzó jövő hónapban induló uniós rendezvénysorozatra.

Magyarországon igen aggasztó mértékű az erőszak elterjedtsége. Statisztikák szerint 3-4-szer magasabb a partner vagy a volt partner által elkövetett emberölések száma, mint azokban az országokban, ahol történtek lépések a nők elleni erőszak megelőzésére, a jogi szabályozás, a jogalkalmazás kialakítására, felülvizsgálatára, nyomon követésére. A nők elleni erőszak megfékezésére nincs politikai akarat Magyarországon, amint az adatok korlátozott hozzáférhetősége is jelzi, a nők elleni erőszak láthatatlan: Európa 33 országa közül nálunk a legalacsonyabb a nemi erőszakról tett bejelentések aránya, miközben a krízisközpontok 717 nő lakhatási kérelmét utasították el helyhiány miatt.

Az „Egymilliárd Nő Ébredése” kampány budapesti akciójához a város számos pontján, Edelényben, Debrecenben, Gödöllőn, Kaposváron, Pécsen, Szombathelyen, Veszprémben és Zalaszentgróton csatlakozó több ezer ember hívja fel a törvényalkotók figyelmét arra, hogy nem halogatható tovább a nők elleni erőszak megfékezése.

A Magyar Női Érdekérvényesítő Szövetség és tagszervezetei ismételten kérik a magyar kormányt, haladéktalanul csatlakozzon az Európa Tanács 2011. május 11-én aláírásra megnyitott, a nők elleni erőszak, illetve a párkapcsolati erőszak minden formája elleni hatékony fellépésről szóló, ún. Isztambuli egyezményhez. Az Európa Tanács tagjainak többsége már aláírta az egyezményt, három ország – Albánia, Portugália és Törökország – pedig már ratifikálta azt.

A nők és lányok elleni erőszak megdöbbentő mértékben van jelen az egész világon: nemzetközi statisztikák szerint a Földön élete során minden harmadik nőt bántalmaznak fizikailag vagy szexuálisan, ami mintegy egymilliárdnyi nőt jelent a Föld teljes lakosságára vetítve.

Amint José Mendes Bota (az Európai Tanács a nők és a férfiak esélyegyenlőségével foglalkozó bizottság elnöke) rávilágított, hogy az Európa tanácsi egyezménye a leghaladóbb nemzetközi eszköz a nők elleni erőszak leküzdésére, amely emberi jogi jogsértésként ismeri el azt. Az egyezmény ratifikálásának felgyorsítására hívta fel a kormányokat, mondván, hogy „bár a tagállamok törvényei esetleg nem felelnek meg tökéletesen az egyezményben foglaltaknak, ez szolgálhat kifogásul a ratifikálás elodázására, hiszen mindig lesz mit javítani törvényeken”.

A Női Érdek Szövetség az egyezménnyel összhangban kéri a magyar kormányt, hogy a nők elleni erőszak áldozataival foglalkozó civil szervezetekkel konzultálva léptessen életbe hatékony törvényeket az erőszak megelőzésére, kezelésére és az áldozatok megsegítésére.

A Magyar Női Érdekérvényesítő Szövetség (www. noierdek.hu) hosszú távú célkitűzése, hogy a magyar nők társadalmi és jogi egyenlőségéhez hozzájáruljon és szemléletváltozást indítson el a nemek esélyegyenlősége tekintetében.

Bombera Krisztina, Bozsik Yvette, Jaksity Kata, Kepes András, Kulka János, Pál Dénes, a The Voice győztese és öt énekese, Kováts Kriszta, Margitai Ági, Moldvay-Kiss Andrea, Szalay Kriszta és Szalay Mariann színésznők, a Mrs. Columbo női jazz zenekar mellett a Magyar Női Érdekérvényesítő Szövetség és tagszervezetei (a NANE, a Veszprémi Nők Kerekasztala, a Regina Alapítvány és a Bódvalenkei Közéleti Roma Nők Egyesülete) is csatlakoztak a nők és lányok elleni erőszak megfékezésére irányuló „One Billion Rising” elnevezésű Eve Ensler írónő által kezdeményezett világméretű kampányhoz, melynek keretében 190 országban, így Magyarország számos városában is közös tánccal tiltakoznak nők, férfiak és gyermekek a bántalmazás minden formája ellen.

a NANE sajtóközleménye



Hozzászólások

@


Kapcsolódó cikkek

Nincs felmentés

Jády Mónika

A szexuális zaklatásra vagy erőszakra soha nincs és nem is lehet semmilyen mentség, semmilyen felmentés!

2022.4.2.    11


Holtomiglan-holtodiglan

Faar Ida

A bűnügyi hírekben sajnálatos módon mindennapossá vált a családi tragédiák sora.

2022.3.25.   


Kényszer és ártalom

Tompa Orsolya

A nők elleni erőszak évek óta beszédtéma. Mindig hallhatunk, olvashatunk róla, láthatunk sokkoló videókat, amelyek a témáról szólnak. Kis házi felmérésünk a témáról.

2018.11.25.    5


Foltok

Póda Erzsébet

Ül a számítógép mögött.

2017.4.26.    9


Pszichopapa

Póda Erzsébet

A szikkadt testalkatú, ráncos arcú, a hatvanat jócskán túllépő férfit talán meg se láttam volna.

2016.7.19.    8


Az élet szomorú iróniája

Busai Hajnalka Lilla

Jelenleg a nők biztonsága a „remény” szón alapszik...

2015.12.1.  1    137

A rovat további cikkei

Viperafészkek

Póda Erzsébet

Nők – ezerfélék. A közvélemény nincs túl jó véleménnyel róluk, és ők sem egymásról.

2024.1.24.    25


Nők a kutatásban és az IT területein

PR-cikk

A nemek közti egyensúly hiánya továbbra is kiemelt probléma a kutatási és az IT területeken. Sajnos mai napig tény, hogy mind globálisan, mind országonként vizsgálva a nők jelentősen alulreprezentáltak ezekben a szektorokban.

2024.1.14.   


A világ legjobban fizetett női sportolói

PR-cikk

A sport óriási pénz- és szórakozási forma világszerte, bár a nemek között még a 21. században is hatalmas szakadékok vannak.

2023.4.2.   


Valentin-napi nagy Ő lista

Busai Hajnalka Lilla

Talán meg kellene tanulnunk elfelejtkezni a női magazinok által belénk sulykolt módszerekről...

2023.2.12.    9


Női kategóriáink

Póda Erzsébet

Nők: férjezettek, elváltak, szinglik, újraházasodtak, gyermektelenek, sokgyermekesek.

2021.2.26.    26


Egyedül

Póda Erzsébet

Nemrég egy idézet indult körútjára a közösségi oldalon: „Ha összebarátkozol saját magaddal, sosem leszel egyedül.”

2020.10.17.    17