Vészkijárat

Dráfi Emese  2009.11.6. 17:26

Mostanában sokat utazom vonattal Pestre. Míg zötykölődöm, bőven van időm nézelődni, elmélkedni.

Egy alkalommal, amint a korai ébredéstől kissé még kábultan nézelődtem, észrevettem egy levonót minden ablakon. Ez volt mellé írva: VÉSZKIJÁRAT. VÉSZ ESETÉN BETÖRNI! Arra vonatkozóan, hogyan kell használni a vészkijáratot, pontos utasítás van a falon. Na nézzük csak: – be kell törni a megjelölt helyen az ablakot, aztán, amikor berepedt, kézzel kinyomni. Még az is oda van rajzolva, hogy utána ki lehet mászni. Pontos használati utasítás!

Vajon nekünk milyen használati utasítást nyomnak a kezünkbe, amikor szükségünk lenne bizonyos vészkijáratokra? Amikor úgy érezzük, elég volt, nem megy tovább, megfulladunk, meghalunk az égő házban (tönkrement, rossz házasságban)?! Ki nyújt e téren segítséget? Nekünk, nőknek sokszor a barátnők adnak némi útmutatást. Ők azok, akiknek minden búnkat, bánatunkat elmondhatjuk, akik mindent tudnak. De hiába, ezek csak tanácsok, ezek csak a kívülálló szemével megfogalmazott nézőpontok, amelyeken vagy elgondolkodunk és megfogadjuk, vagy nem.

Mert az az igazság, hogy az üveget nekünk egyedül kell betörni. Még ha kezünk meg is sérül, vérzik is, fáj is, de nekünk kell megtennünk, és kimásznunk, kiugranunk. Senki nem teszi meg helyettünk. Vannak, akik nem merik megtenni, félnek, és képesek benn maradni az égő házban, kisiklott vonatban. Sok esetben a kényelem miatt, vagy nem merik felcserélni a biztosat a bizonytalanra, még akkor sem, ha az a biztos állapot szörnyű is.

Ismerőseim, amikor megtudták, hogy nekem sikerült „kimásznom”, egyre kérdezgettek, mit tegyenek, mert a helyzet náluk is tarthatatlan. Az egyikük évek óta látszatházasságban él, és ezt mindenki tudja, a gyerekeik is, a család is, mindketten szenvednek, vannak pótlékaik is (szeretők), de minden marad a régiben. Ki kéne lépni, ugrani, de így kényelmes(?). A másik ismerősöm rosszabb helyzetben van. Évek óta megalázza a férje, lelkileg gyötri, a gyerekeik előtt rendszeresen bántja, néha oda-odacsap. És ő hagyja. Sír, panaszkodik, de hagyja.

Mi nők, egyedül mi nők vagyunk az okai, hogy a férfiak megaláznak, megalázhatnak. Mert hagyjuk! Mert engedjük! Mert tűrjük!!!

Azt mondják a nők erősek, mindent kibírnak. De könyörgöm, vegyük már észre, hogy a házasság nem börtön, nem kötelező! Mindenki önként ment bele, önként vállalta, de ha nem működik, ha megalázások érik NEM KÖTELEZŐ benne maradni. Sőt, nem is szabad!

Vagy nézzük fordítva! Igen, a nők erősek, sok mindent kibírnak, de hát akkor törjék már ki végre azt a vészkijáratot, és meneküljenek! Ne engedjék, hogy úrrá legyen rajtuk a félelem! Mert ez az, amit a bántalmazó férfiak leginkább kihasználnak, és addig ki is fogjak használni, amíg mi, nők, hagyjuk.

Hozzászólások

@

Küldés